Belföld

Továbbra sincs új igazgató a színház élén

Székesfehérvár közgyűlése nem tudott választani új igazgatót a Vörösmarty Színház élére.

A fehérvári önkormányzat mai rendkívüli ülésén a legfőbb napirendi pont a közel egy milliárdos költségvetéssel dolgozó színház új igazgatójának megválasztása volt, miután a múlt heti rendes közgyűlés előtt egy ajánlást kapott a hivatal vezetője, amiben jelezte a minisztérium kultúrával foglalkozó államtitkára, hogy megítélésük szerint a kilenc jelölt egyikének pályázata aggályos. A múlt heti közgyűlésen ezért úgy döntöttek a városatyák, hogy állásfoglalást kérnek az államtitkártól. Időközben ezt megszerezték, és a mai rendkívüli közgyűlésen nyolc jelölttel folytatták az igazgatóválasztást. A mai testületi ülésen viszont senki nem kapott annyi szavazatot, hogy az igazgatói széket betölthesse, ennek megfelelően a pályázat érvénytelenül zárult le. Az elnöklő polgármester kérte a hivatalvezetőt, hogy egy új pályázat kiírását készítse elő, ahol várják valamennyi eddigi jelentkező pályázatát, de természetesen újakat is örömmel fogadnak.
Mindaddig a Vörösmarty Színházat megbízottként Quintus Konrád igazgatóhelyettes vezeti.

Quintus Konrád megbízott igazgató

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik