Belföld

Csecsemőpárt-kongresszus

Kongresszusra készül Gyurcsány formációja, a Demokratikus Koalíció. Nézzük, egyéves - részben platformos, részben pártos - fennállása alatt miket mondott saját magáról, és hogyan vélekedtek róla az elemzők.

Önmagukról

Félig egyetértek azokkal, akik új pártot szeretnének alapítani, de ilyet nem fogunk tenni, mert az árulás lenne.
Gyurcsány Ferenc (Magyar Hírlap, 2010. október 25.)

A Demokratikus Koalíció Platform nem belső ellenzék a szocialista pártban, sokkal inkább a párt rendszerváltással felérő változását indukáló szövetség.
Molnár Csaba (Napló, 2011. március 23.)

Egy éve alapítottuk a Demokratikus Koalíciót. Bevallottan azért tettük, hogy új pártot hozzunk létre az MSZP-ből. Nem helyette, hanem belőle.
Gyurcsány Ferenc (Facebook.com, 2011. szeptember 21.)


Fotó: MTI / Beliczay László

Az MSZP-n belül akarunk dolgozni a megújulásért, amíg csak lehet.
Baracskai József (Zalai Hírlap, 2011. szeptember 23.)

A Demokratikus Koalíció a Magyar Szocialista Párt egyik platformja.
Varjú László (ATV, 2011. október 17.)

Az új párt sokaké lesz. Azt remélem, hogy 2014-re milliónál is több szavazóé.
Gyurcsány Ferenc (Vasárnapi Hírek, 2011. október 22.)

A legnagyobb baloldali pártnál jobb párt kell.
Gyurcsány Ferenc (Magyar Hírlap, 2011. október 24.)

Minden Orbánnal szembeni demokrata befér.
Molnár Csaba (FN24.hu, 2011. október 25.)

Mi három hete, október elejétől tudtuk, hogy új pártot alapítunk.
Varjú László (Magyar Narancs, 2011. október 27.)

Az MSZP „balra fordulásával” politikai otthon nélkül maradtak a baloldal, a szociáldemokrácia nem tradicionális felfogású hívei.
Szabó Zoltán (Népszabadság, 2011. október 27.)

Mi a baloldal, az MSZP politikai hagyományának egy részét, a polgári, modernista irányzatot képviseljük.
Gyurcsány Ferenc (Népszabadság, 2011. október 29.)

Ez az elnökségi lista bizonyítja, lehet úgy balközép pártot csinálni, hogy egyben nyitottak vagyunk más politikai irányok felé is.
Molnár Csaba (Népszabadság, 2011. november 8.)

Balról középre nyitott párt lesz, amely természetesnek tekinti, hogy befogad szabadelvű és konzervatív értékeket.
Gréczy Zsolt (Népszava, 2011. november 9.)

Csecsemő még ez a párt.
Molnár Csaba (168 Óra, 2011. november 10.)

A hazai közéletben ma egyetlen konszenzuális pont van: Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció utálata.
Niedermüller Péter (Heti Válasz, 2011. november 17.)

Esélyt, lehetőséget akarunk teremteni egy erős balközép-polgári párthoz, mely alapvetően baloldali indíttatású, de programja szerint meg akar szólítani liberális, konzervatív szavazókat is.
Mezei Zsolt (Dunaújvárosi Hírlap, 2011. november 18.)

A DK nem SZDSZ kettő.
Bauer Tamás (Klubrádió, 2011. november 23.)

Nem ugyanazt a bázist akarjuk újra elosztani, hanem új szereplőket, új támogatókat akarunk megnyerni a baloldalnak.
Varjú László (Népszabadság, 2011. november 23.)

A Demokratikus Koalícióhoz sok reményt fűzök, mert itt először vagyok olyan párt vezetésében, ahol az alaphang a nyugalomé. Tisztességes szolidaritást látok, s nincs fúrás-faragás, ha úgy tetszik: cselszövés.
Gyurcsány Ferenc (Zalai Hírlap, 2011. december 8.)

A DK-t pillanatnyilag megszemélyesítő Gyurcsány Ferenc népszerűségi mutatója is elmozdult a holtpontról.
Ecsedi László (Dunaújvárosi Hírlap, 2011. december 23.)

A nagy cél az Orbán elleni világ összefogása.
Molnár Csaba (Népszabadság, 2012. január 2.)


Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd


A magyar parlamentben a DK az egyetlen balközép centrista párt, amely nem játszadozik a rendszerváltás gondolatával.

Gyurcsány Ferenc (Magyar Narancs, 2012. január 12.)

Hogy a rendszer ellenzékeként kell működni, elsőként a Demokratikus Koalíció mondta ki.
Gréczy Zsolt (Népszava, 2012. január 25.)

 

Róla

A Gyurcsány-platform az ex-SZDSZ és az ex-MDF neokonjainak gyűjtőhelye kíván lenni.
Alföldi Andrea történész (Hírszerző.hu, 2010. október 23.)

Van egy MSZP1, és van egy MSZP2.
Kern Tamás politológus (ATV, 2011. február 23.)

A Demokratikus Koalíció hívei jelentős kisebbségből, de annál elszántabban akarják az MSZP hajóját balról elfordítani.
Szanyi Tibor szocialista politikus (Népszabadság, 2011. május 12.)


Fotók: Neményi Márton

 

Olyan helyzetet akarnak teremteni, hogy a legnagyobb többlettel szálljanak ki a szocialista pártból.
Mesterházy Attila szocialista politikus (Magyar Televízió, 2011. szeptember 22.)

A Demokratikus Koalíció Platform úgy működik az MSZP-ben, mintha önálló párt volna.
Kovács László szocialista politikus (ATV, 2011. október 20.)

Sok sikert kívánok a távozóknak, Gyurcsány Ferencnek egy SZDSZ, egy liberális párt megteremtésében.
Tóbiás József szocialista politikus (Magyar Távirati Iroda, 2011. október 24.)

A Demokratikus Koalíció függetlenülésével gyakorlatilag az SZDSZ éledt újjá.
Boros Bánk Levente politológus (Magyar Hírlap, 2011. október 24.)

Az inkább szociálliberális, mint szociáldemokrata „platform” végre otthagyta a szocialista pártot.
Lendvai L. Ferenc filozófus (Galamus.hu, 2011. október 25.)

Annak, hogy Gyurcsány saját párttal jelent meg a színpadon, az a legfőbb oka, hogy a mai napig nem mászott fel oda senki nála feltűnőbb, érdekesebb potensebb figura.
Tóta W. Árpád újságíró (HVG Online, 2011. október 26.)

Ha Gyurcsány Ferencnek sikerül egyesítenie az SZDSZ igazságát, az MDF nemességét és az MSZP szerethetőségét, akkor ebből még bármi lehet.
Eörsi Mátyás volt SZDSZ-politikus (Népszabadság, 2011. október 27.)

Ahhoz, hogy a volt pártelnök ismét pártelnök legyen, nyilvánvalóan másik pártot kellett gründolnia.
Mészáros Tamás újságíró (168 Óra, 2011. október 27.)

Gyurcsány karakterére szerveződött a Demokratikus Koalíció.
Szigetvári Viktor politológus (168 Óra, 2011. november 3.)

Gyurcsány Ferenc szakadár pártja.
Bódis András újságíró (Heti Válasz, 2011. november 3.)

Ideológiailag ugyan az MSZP szakadárjai is bőven odaférnek a magyar olajfa lombjai alá, ám Gyurcsány személyének össztársadalmi elutasítottsága, illetve a többi fél ebből táplálkozó bizalmatlansága jelentősen megnehezítheti a kooperálást.
Tihanyi Örs újságíró (Magyar Nemzet, 2011. november 5.)

Akár a párt vezetőinek megválasztása, akár a frakcióalapítás elnyújtott agóniája olyan benyomást kelt, mintha földalatti mozgalom szerveződne jelenkori eszközökkel.
Vasali Zoltán politológus (Népszabadság, 2011. november 8.)

Ami ellene szól, az maga Gyurcsány Ferenc.
Kéri László politológus (ATV, 2011. november 8.)

Nem lenne egyszerűbb, ha Gyurcsány-pártként jegyeztetnék be magukat?
Megyeri Dávid újságíró (Magyar Nemzet, 2011. november 23.)

Gyurcsányék kiválása az MSZP-ből az ortodox baloldali értékek mellett elkötelezett „fundik” és a mindenkori helyzethez inkább alkalmazkodó „reálok” szakítását jelenti.
Beck Tamás publicista (Népszava, 2011. december 2.)


Vitányi felriadt az elviselhetetlen narancsillatra, és megalakult a DK.
Bakács Tibor újságíró (Hócipő, 2011. december 14.)

Az már látszik, hogy Gyurcsány DK-ja nem a levegőre épül, támogatása már most mérhető, és vélhetően növekszik.
Ravasz Ábel újságíró (Paraméter.hu, 2011. december 29.)

Nekünk nem Gyurcsány szervezete a politikai ellenfél.
Botka László szocialista politikus (Délmagyarország, 2012. január 7.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik