Belföld

Solymosi Frigyes nyíltan kritizálta Orbánt

24.hu
24.hu

2012. 01. 27. 12:55

A szegedi professzor, aki a Nemzeti Kör vezéralakja azt állítja, ilyen még a Kádár-korszakban sem volt.

Solymosi Frigyes, a Nemzeti Kör tagja a Népszabadságban közölt írásában arra emlékezteti a kormányfőt, hogy a nyugati világ bírálatai immár durvábbak, mint a (puhuló) Kádár-korszakban. Az akadémikus cikkében bírálja a hatalomgyakorlás módszerét, stílusát. Azt ajánlja: Budai Gyula és munkatársai egyszer számolják ki azt is, hogy a Fidesz „egyes politikusainak különleges! megszólalásai és a sokat hangoztatott szabadságharcunk hány milliárdba került nekünk”.

A hazája sorsáért aggódó konzervatív értelmiségi úgy véli, a „Fideszt támogatók mintegy másfél milliós csökkenése is azt jelzi, hogy ez az óriási tömeg nem ezt a politizálást várta, és bizony becsapva érzi magát”. Az akadémikus szerint sem Orbánnak, sem a kormány tagjainak nem ártana, ha időnként meghallgatnák a tőlük közvetlenül nem függő értelmiségieket. Solymosi ugyanakkor tapasztalatból tudja, hogy erre „a kormányzati pozícióban lévő Fidesz esetében nincs sok remény”, rájuk mindig „csak akkor volt szükség, amikor még nagyon gyengék voltak, vagy amikor vereséget szenvedtek”.

„Figyelembe véve a külföldről jövő folyamatos támadásokat, bírálatokat, az ország számára mindenképpen kívánatos lenne, ha a kormányfő – jól ismert képességei – nem tekintené magát tévedhetetlennek, mindent tudó embernek. Kevés olyan országról tudunk, ahol a döntések ennyire egy kézben összpontosulnak, mint jelenleg hazánkban” – emlékeztet az akadémikus.

„Ha meg akarjuk változtatni a nyugati világ rólunk alkotott véleményét, akkor nem tekinthetünk el kritikájuktól, kéréseiktől. Módosítani kellene hangvételünkön, és abba kellene hagyni a kuruckodást. Sokkal többről van szó, mint egyik vagy másik párt jövőbeni sikeréről. Itt csaknem 10 millió magyar sorsa forog kockán” – zárja írását Solymosi Frigyes.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.