Belföld

Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Schmitt Pál. A köztársasági elnök erről már értesítette a parlament elnökét. Polt Péter, aki már volt ezen a poszton, a decemberben 70 éves Kovács Tamást válthatja.
2010. 11. 26. 14:51
Tízmillió forintot adományozott négy székesfehérvári multinacionális cég a vörösiszap sújtotta kolontári és devecseri családoknak, az adományt egy közhasznú alapítványon keresztül pénteken adták át készpénzben, közvetlenül az érintetteknek.
2010. 11. 26. 14:31
Lassan vége a kötelezős kampánynak, fellélegezhetnek az autósok. Szinte minden módszert bevettek ugyanis idén az érintettek. Akár tízmillió forintos nyereményt is ígértek, vagy ledobtak egy autót a magasból, mindegy csak fenntartsák az érdeklődést.
2010. 11. 26. 14:16
Óriási lelkesedés és tisztelet van Magyarország iránt Nagy-Britanniában, különösen azokat az eredményeket illeti tisztelet, amelyeket Magyarország alkotmányos demokráciaként az utóbbi húsz évben elért - mondta John Bercow, a brit alsóház elnöke Budapesten, miután fogadta őt Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
2010. 11. 26. 13:49
Beindították pénteken a hóágyúkat Eplényben, a bakonyi sípályánál, és tervek szerint vasárnap 10 órától megnyitják a tanpályát a kezdő, tanulni vágyó síelők előtt.
2010. 11. 26. 13:29
Továbbra is nagyon magas arzénértékeket mutattak ki a vörösiszap-katasztrófa által sújtott területen a Greenpeace újabb mintavételei a kutak vizéből. A vezetékes víz és a levegő nem szennyezett.
2010. 11. 26. 13:13
Megtelt hajléktalanokkal a hatvanszemélyes győri krízismenhely, amint hidegre fordult az idő. A krízisellátásra 14 millió forintot fordít az önkormányzat - mondta Sütő Csaba, a Hajléktalanokat Segítő Szolgálat vezetője.
2010. 11. 26. 12:54
A biztosítók és az alkuszok idén hárommilliárd forintot költenek el a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) kampány során reklámra, de ebben nincs benne az a néhány százmillió forint, amelyből ajándékokat sorsolnak ki az új ügyfeleik között - közölte a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.
2010. 11. 26. 12:50
2010. december 12-től változik az éves vasúti menetrend. Hat újabb mellékvonalon indul újra a menetrendváltástól a személyszállítás, olcsóbb lesz néhány InterCityn a pótjegy, illetve euróval is lehet majd fizetni a nemzetközi vonatokon.
2010. 11. 26. 12:44
2010. december 12-től változik az éves vasúti menetrend. Hat újabb mellékvonalon indul újra a menetrendváltástól a személyszállítás, olcsóbb lesz néhány InterCityn a pótjegy, illetve euróval is lehet majd fizetni a nemzetközi vonatokon.
2010. 11. 26. 12:44
Várhatóan december 23-ig elkészül a vörösiszap-katasztrófa térségének biztonságát garantáló úgynevezett kettes gát Kolontáron - jelentette be Kossa György alezredes, a Mal Zrt.-t felügyelő bizottság koordinátora.
2010. 11. 26. 12:10
Olvasói sztorik