Belföld

Toroczkai szerint szabálytalanul járt el a bíróság a HVIM ügyében

24.hu
24.hu

2012. 02. 01. 14:38

Éveken át szabálytalanul járt el a Csongrád Megyei Bíróság a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ügyében – jelentette ki Toroczkai László, a szervezet elnöke.

A Csongrád Megyei Főügyészség hivatalból eljárva megállapította, hogy a megyei bíróság 2007 októbere óta a szervezettel szemben sorozatosan jogszabálysértően járt el – mondta a Jobbik megyei közgyűlési képviselőjeként is dolgozó politikus.

Toroczkai László közölte, 2007-ben az akkor már hat esztendeje egyesületi formában működő szervezet nyilvántartott adataiban bekövetkezett változások bevezetését kérte. Erre azért volt szükség, mert megváltozott az elnökség összetétele, illetve a Zagyva György Gyulát választották a HVIM elnökévé. Toroczkai László ezt követően a tiszteletbeli elnöki posztot töltötte be.

A bíróság az adatváltozások átvezetése helyett folyamatosan hiánypótlásra szólította föl a szervezetet, és azt kérte, módosítsák az egyesület alapszabályát. Az ügyészség megállapítása szerint a bíróság eljárása során a kérelemhez kötöttség elvét többször is megsértve, a kérelem keretein túlterjeszkedve járt el, a már korábban jogerősen nyilvántartásba vett egyesület alapszabályának törvényességét hatáskörét túllépve, törvényességi felügyeletet gyakorolva vizsgálta.

Toroczkai László hangsúlyozta, a bíróság jogszerűtlen eljárása gyakorlatilag ellehetetlenítette a HVIM működését.
A politikus szerint az ügyészség megállapításai is bizonyítják, hogy “évek óta politikai jellegű, elfogult és törvénysértő eljárásokat folytatnak a különböző hatalmi szervek a HVIM-mel mint egyesülettel és a tagságával szemben is”.
Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő, a szervezet jelenlegi tiszteletbeli elnöke kifejtette, a hatóságok igyekeznek a nemzeti radikális szervezeteket folyamatosan ellehetetleníteni és háttérbe szorítani. A politikus példaként a többek között a rendezvények bejelentésével kapcsolatos rendőrségi eljárásokat említette. Míg a nemzeti radikális szervezetek bejelentéseit a hatóságok a közlekedés aránytalan akadályozására hivatkozva rendre elutasítják, ugyanarra a helyszínre bejelentett más demonstrációkat engedélyeznek – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.