Portugáliában a bankok számára „elviselhetetlen kockázatokkal” terhes helyzet alakulhat ki, ha a kormánynak nem sikerült stabilizálni az államháztartást - figyelmeztetett kedden a portugál nemzeti bank.
A magyar-orosz kapcsolatok hosszú távú rendezésére irányuló reményét fejezte ki Orbán Viktor magyar kormányfő a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnökkel tartott találkozón kedden Moszkvában.
Dinamikus döntéshozatal jellemezte a kormány működésének első félévét a kormányszóvivő szerint, aki kiemelte, a kabinet eddigi tevékenységének legfontosabb szempontja a gazdaság talpra állítása volt.
Kovácsra változtatta nevét a móri bankrablás ügyében korábban megvádolt Hajdú László - hangzott el a megismételt másodfokú büntetőperben, a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.
Tisztázná a helyzetet a négyes metró alagútjait kifúró mérnök Tarlós Istvánnal. Mint mondja, elszokott már a magyar viszonyoktól, különben is, az alagutak elkészültek.
A 46 éves helyi lakos lakóházának közelében esett el és ütötte be a fejét előző este. Hogy a férfi halálát kihűlés, vagy a fejsérülés, esetleg más betegség okozta, a későbbiekben állapítja meg az orvos szakértő.
A kormány által becsültnél jóval kevesebb nő tudja majd igénybe venni negyven évnyi munka utáni nyugdíjba vonulás lehetőséget. Úgy vélték: 24 ezer helyett 4-6 ezer nő tud majd így elmenni nyugdíjba.
Több frankfurti, és müncheni járat késik vagy el sem tud indulni a ferihegyi repülőtérről a németországi havazás miatt, egy párizsi járat csak késéssel tud felszállni és varsói reptér forgalmát is havazás akadályozza.
Korrupciós ügyekre specializált csoport jöhet létre az ügyészségen belül - közölte Navracsics Tibor a Transparency International Magyarország keddi rendezvényén, Budapesten.
Mindenhol rendben zajlottak az őszi érettségi vizsgák - közölte Kerpen Gábor, az Oktatási Hivatal elnöke; az MTI-hez kedden eljuttatott összegzés szerint az október-novemberi vizsgaidőszakban 161 intézményben 16 612-en maturáltak.
A K&H Biztosító, az Allianz és az Astra vitte el a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban eddig biztosítót váltók 55 százalékát - közölte saját statisztikájára hivatkozva a netrisk.hu internetes alkusz.
Egyéves a Katona-egészségügyi Kiválósági Központ. Ebből az alkalomból a FigyelőNet szerette volna bemutatni az intézmény sikertörténetét, az eddig elért eredményeket, hiszen a volt honvédelmi miniszter szuperlatívuszokban beszélt róla. Ám minél mélyebbre ástuk be magunkat a központ működésébe, annál világosabbá vált: koránt sincs szó sikertörténetről, sőt súlyos visszaélésekre derült fény.