Belföld

Csurka: „Író maradok politikusként is.”

Összeállításunkból kiderül, miként gondolt magában az íróra, és miként értelmezték mások benne az írót.

A 78. évében meghalt Csurka István sokat harcolt másokkal, de leginkább önmagával: az író perlekedett a politikussal.

Csurka István mondta

Ha íróként csak politizálok, akkor úgy érzem, egyre beljebb megyek az erdőbe, hiszen a politikusnak szükségképpen alacsonyabb szempontjai vannak, amikor mérlegel.
Úton, 1989. október 19.

Író maradok politikusként is.
Népszabadság, 1989. november 25.

Ha csak írnék, megállna a politikai élet körülöttem. Mi lenne akkor a nemzet ügyeivel?
Vas Népe, 1994.  március 22.

Fotó: Rózsahegyi Tibor / MTI, 1993.

Sokan tanácsolják, hogy menjek vissza drámaírónak. Ha azonban visszamennék, éppen úgy nem játszanák a műveimet, mint most.
Pesti Hírlap, 1994. március 28.

A művész világot teremt, a politikus viszont hatni akar a világra.
Mai Nap, 1996. február 4.

Torgyán József azt szokta mondani rám, hogy mint drámaíró csak a dramaturgiához értek. Nos, én legalább értek valamihez.
24 Óra, 1997. július 9.

/Miért nem írt drámát 1990 óta?/ De írtam, utcán előadott egyfelvonásos drámákat.
Napló, 1998. november 16.


Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI, 2009.

Aczél György előbb mindig megtámadott, aztán a pártfogásába vett.
24 Óra, 2001. augusztus 5.

A politikával az egész életem megváltozott.
Magyar Hírlap, 2011. február 26.

Csurka Istvánról mondták

Olyan drámaíró, aki mostanában, mióta nem tiltják neki, nem ír drámát.
Wessely Gábor szekszárdi újságíró (Tolnai Népújság, 1992. április 7.)

Csurka nem beszélt, Csurkának a művei beszéltek.
Görgey Gábor író (Extra Vasárnap, 1992. május 31.)

Te, Pista, író maradtál a politikában.
Debreczeni József MDF-politikus (Népszabadság, 1992. augusztus 27.)


Fotó: Molnár Edit / MTI, 1972.

Jó író, aki elfelejtett írni, és rossz politikus, aki nem tanult meg politizálni.
Nagy Bandó András humorista (Reggeli Délvilág, 1993. április 9.)

Valakit, aki sikeres, körülrajongott, közszeretetnek örvendő író volt, a pénzen és a hatalmon kívül mi vonz a közutálat felé?
Szántó Péter újságíró (Délmagyarország, 1994. február 1.)

Szűknek találta az irodalomtankönyvet, történelmi érettségi tétel szeretett volna lenni.
Andrassew Iván író (Vasárnap, 1995. február 19.)

Ha akar, szépen is tud fogalmazni.
Fónay Jenő, a Pofosz elnöke (Mai Nap, 1995. október 19.)

Dramatizálja a politikát.
Pozsgay Imre politológus (Magyar Televízió, 1997. augusztus 4.)


Fotó: Rosta Tibor / MTI, 2012.

Mint egykori sikeres drámairó, elsősorban a szavak „rohamosztagait” küldi harcba.
Wéber Attila politológus (Népszabadság, 1999. november 4.)

Csurka Istvánt én mindig drámaírónak tartottam inkább, mint politikusnak.
Vona Gábor Jobbik-politikus (Zalai Hírlap, 2009. november 18.)

Csurka úgy tudott dialógusokat írni, mint Molnár Ferenc óta kevesen.
Apáti Miklós újságíró (Magyar Hírlap, 2010. június 5.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik