Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint szociális deficit van ma Magyarországon, mert nem sikerült elérni, hogy minden magyar számára érdemben javuljanak az életkörülmények.
Kötelességük felszólalni a gyűlöletkeltés ellen - nyilatkozta a három legnagyobb magyarországi keresztény egyház vezetője a parlamentben elhangzott vérvád-beszéd kapcsán.
25 millió forintos fejlesztés valósult meg a győri Xantus János Állatkertben. A beruházás során a parkban élő 5 fős oroszlán csapatnak alakítottak ki vadonatúj kifutót.
A Portugál, vagyis az irgácsi kiskocsma zűrzavara, a széchenyisek életét is felforgatja. A győri színház több mint 100 előadást megért tragikomédiáját, május 8-án, a hallgatóknak játssza a társulat.
Pénzügyi kockázatok veszélyeztetik Fertőd gazdálkodását, a pénzügyi egyensúly rövid távú helyreállítása és hosszú távú fenntarthatósága azonnali intézkedéseket igényel - áll az Állami Számvevőszék szerdán publikált vizsgálati eredményében.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Városi Bíróság szerda reggel azt a 34 éves helybeli férfit, akit a vasárnap délelőtti kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.
A Vidámparki-tóból halászott ki két férfi 23 pontyot, valamint amúrt és süllőt. Az orvhalászokat a rendőrök lekapcsolták kedden, a hajnali akcióban. Az ellopni akart állatok értéke 45 ezer forint körüli.
A kormánypártok előnye továbbra is jelentős a többi parlamenti párt előtt. A Jobbik népszerűsége az elmúlt bő fél évben kis lépésekben csökkenni látszik.
Európa és főleg Magyarország kezdi átvenni Kína sajátosságait, miközben egyre nehezebbnek látszik a kiút a válságból. Megéri feláldozni a demokrácia értékeit a válságkezelésért?
Megváltoztak a fegyvertartással kapcsolatos jogszabályok májustól, a módosítás érinti egyebek mellett a muzeális fegyverek javításának és forgalmazásának engedélyeztetését.