Belföld
Elkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbérről – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. A munkaadói oldal megfontolandónak tartja, hogy legyen-e egyáltalán emelés.
Kedden egy mediterrán ciklon hatására borongós időre számíthatunk. Keleten a délkeleti, nyugaton az északnyugati szél erősödhet meg.
A Szabadhegyi Magyar-Német Középiskola második alkalommal is csatlakozott a Comenius-projekthez. Ezen a héten 15 külföldi tanárt és 30 diákot lát vendégül az intézmény.
2012. 10. 16. 16:58
A Velencei-tavi vízi körzeti megbízottakat folyamatban lévő lopásrólértesítették 2012. október 16-án, kedden Velencéről az Északi Strandról. A bejelentő szemtanúja volt amint egy idegen a barátja műanyag testű csónakjával kievez a kikötőből.
2012. 10. 16. 16:53
Lázár János szerint a választási regisztráció bevezetésével párhuzamosan radikálisan csökkenteni kell az állami információbirtoklást.
2012. 10. 16. 16:00
Egy szegedi egyetemi felmérés szerint a magyar középiskolások 42 százaléka "rossz dolognak" tartja a Nemzetközi Valutaalaptól felveendő hitelt
2012. 10. 16. 14:41
Pusztadobos, Vajdácska, Zsadány, Ózd és Vilmány településeken, az ország leghátrányosabb kistérségeiben működő öt általános iskola és óvoda fűtési költsége lesz kevesebb idén télen.
2012. 10. 16. 14:28
A dél erdélyi szórványvilág életét felelevenítő, a végek múltjában és jelenében eligazodást segítő könyvek bemutatója újabb állomásához érkezett.
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasította a Veszprémi Törvényszéket kedden a Győri Ítélőtábla a nevelt fiát megölő ajkai férfi ügyében.
2012. 10. 16. 13:42
Huskyk, szamojédek, malamutok és vizslák is a startvonalhoz álltak a II. Szigetköz-Vének Nemzetközi Kutyafogathajtó Kupán. A hiperaktív ebek lelkesen húzták a fogatokat, bicikliket és rollereket.
2012. 10. 16. 13:06
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a rablás és más bűncselekmények miatt Tóth János és társa ellen indított büntetőügyben az első fokon meghozott ítéletet.
2012. 10. 16. 12:26
Egy mediterrán ciklon érkezett délnyugat felől hazánk fölé, emiatt szinte egész nap esni fog. Holnap azonban már 15 fok is lehet, hétvégére 21 fok lesz a maximum hőmérséklet.
Az előzetes adatok szerint az élveszületések és a halálozások száma is emelkedett az idén, az előbbi nagyjából 7, az utóbbi mintegy 5 százalékkal.
2012. 10. 16. 11:35
- 21:36 Szabálytalanul kezelte a veszélyes anyagokat a debreceni akkugyár a hivatalos vizsgálat szerint
- 21:34 Lefóliázza a debreceni CATL a dolgozók telefonját a „kiemelkedő értékű szellemi tulajdon és speciális műszaki megoldásaik védelme” miatt
- 21:01 „De én attól még magyar vagyok, bazmeg!” – külföldön élő fiatalokkal beszélgettünk a hazaköltözésük esélyeiről
- 20:32 Elment az áram Kubában
- 20:31 Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabéta egy friss felmérés szerint
- 20:21 Borbás Marcsi az anyagi helyzetéről: Az alsó középréteghez tartozom
- 20:12 Magyarország azt kéri az EU-tól, hogy törölje el az orosz és fehérorosz műtrágyákra kivetett vámokat
- 20:11 A 76 éves Vera Wang megint úgy nézett ki az Oscar-afterpartin, hogy harminc évet letagadhatott
- 20:04 „Pokollá teszem majd Orbán Viktor és Magyar Péter minden napját”
- 20:01 A nap legfontosabb hírei - 2026.03.16.
- 19:50 Ütemtervet vár Brüsszel Ukrajnától a Barátság vezeték újraindítására
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 19:00 Meg lehet-e nézni 10 fontból Budapestet?
- 18:58 Dilettantizmus, sakkfigurák, állami pénz – mi folyik Diósgyőrben?
- 18:39 Meghalt Siklós Csaba József volt miniszter
- 13:55 Az idei Oscar-gála legnagyobb villantásának nyertese: Gwyneth Paltrow
- 09:48 Bajszos DiCaprio, műsólyom és csillogás – fotókon a 2026-os Oscar-gála legjobb pillanatai
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 14:50 Navracsics nem ment el a Békemenetre és feltette a kérdést: Hűség a párthoz vagy hűség a választókhoz?
- 14:39 Jeff Goldblum felesége nem szégyenlősködött az Oscar-afterpartin: mindenki az ő szettjét figyelte
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 16:17 Magyar Péter: Mondtuk, hogy lesznek hamis zászlós műveletek, nem erre gondoltunk
- 12:54 Elfogatóparancsot adtak ki Virág József és fia ellen, mert félholtra vertek egy embert
- 19:18 Tízezres menekülttáborral riogat veresége esetén Orbán, akitől nem lehetett kérdezni országjárásának első állomásán
- 16:23 Szijjártó Péter: Nyíltan megfenyegette Magyarországot a német külügyminiszter
