Belföld

Hűbérbirtokok, közbizonytalanság, nemzetpolitika

országgyűlés (ingyenes, )
országgyűlés (ingyenes, )

A kormány gazdaság- és vidékpolitikáját bírálták, valamint a közbiztonsággal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket hiányolták ellenzéki képviselők napirend előtt az Országgyűlésben, míg kormánypárti képviselők a szegénység elleni küzdelemről és nemzetpolitikai kérdésekről beszéltek.

MSZP: megbukott a kormány politikája

Gúr Nándor, az MSZP képviselője a kormány kétéves “ámokfutásáról” beszélt napirend előtt, aminek következtében szerinte mára négymillióan élnek a létminimum alatt és 500 ezer gyermek nem kapja meg a “mindennapi kenyerét”. Ez a politika megbukott – jelentette ki az ellenzéki képviselő, aki többek között az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését bírálta. Gúr Nándor jelezte, pártja regionális fejlesztési programokat, köztük Kelet-Magyarországot érintő javaslatokat dolgoz ki. A szocialista képviselő egyben azt ajánlotta a kormánynak, hogy készüljön konstruktív ellenzéki szerepre.

Soltész Miklós szociális államtitkára úgy reagált: a szocialisták gazdaságilag, szociálisan és szociológiailag is tönkretették az országot, és ezt nem lehet két és fél év alatt helyrehozni. Az államtitkár többek között azt rótta fel az előző kormányoknak, hogy a legszegényebb rétegeket nem védték meg az uzsorásoktól, értelmetlen közmunkákat szerveztek és cserben hagyták az embereket az árvíz idején.

Fidesz: tizenegyedik ülését tartotta a Máért

Potápi Árpád (Fidesz) azzal kapcsolatban szólalt fel, hogy múlt héten tartotta tizenegyedik ülését a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és második ülését a Magyar Diaszpóra Tanács. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a kormány nemzetpolitikai koncepciójának meghatározó eleme a külhoni magyarság véleményének becsatornázása a budapesti döntéshozásba.

Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára is arról beszélt, hogy “nagyüzem volt nemzetpolitikai téren” a múlt héten, ugyanakkor ez nem fejeződik be, hiszen hamarosan a Magyar Ifjúsági Konferenciának is ülése lesz. Utalt arra, hogy a külhoni magyar óvodák éve után, 2013. a külhoni magyar kisiskolák éve lesz.

LMP: gyarapodó vidék helyett “Fidesz-közeli földesurak”

Szabó Rebeka (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Romhány Pál egykori mezőgazdasági miniszter kezdeményezésére ma tartják az élelmezés világnapját. Az ellenzéki politikus ennek kapcsán a kormány mezőgazdasági politikáját bírálta, szerinte ugyanis gyarapodó vidék helyett, a “politikai hűbérbirtokok kiépülése” zajlik, “Fidesz-közeli földesurakkal” és újraéled a napszámos- és cselédvilág is. Az LMP-s politikus az ország élelmiszer-önrendelkezését nemzetbiztonsági kérdésnek tartotta és fontosnak nevezte többek között a szövetkezés támogatását, a vetőmag-önrendelkezés biztosítását és a magyar élelmiszeripar lábra állítását.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kormány számára a mezőgazdaság stratégiai ágazat, ezen belül pedig az élelmiszeripar és a vízellátás nemzetbiztonsági kérdés is. A kormány ezért megtesz mindent, az, hogy önök ebből nem látnak semmit vagy nem vesznek részt benne, az önök problémája – fordult az LMP-s képviselő felé, akinek azt ajánlotta, hogy ha nem tudnak együttműködni a kormánnyal, akkor legalább ne akadályozzák a munkáját.

KDNP: a szegénység elleni küzdelem folyamatos kihívás

A KDNP-s Lanczendorfer Erzsébet nagy és folyamatos kihívásnak minősítette a szegénység elleni küzdelmet, és felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány célkitűzései között is kiemelt helyen szerepel a társadalmi felzárkózás elősegítése, valamint a gyermekszegénység és a gyerekes családok szegénysége elleni küzdelem. A képviselő méltatta a karitatív szervezetek munkáját is.

Soltész Miklós közölte, a kormány többek között célzott családtámogatási rendszerrel, a családi adókedvezmény bevezetésével, a hároméves gyes visszaállításával, a lakásfenntartási támogatás kibővítésével és a nagycsaládosok gázártámogatásával segít szegényeken. Az államtitkár is megköszönte a karitatív szervezetek munkáját.

Jobbik: közbiztonság helyett “közbizonytalanság”

Mirkóczki Ádám, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott: közbiztonság helyett, inkább “közbizonytalanságról” lehet beszélni Magyarországon. A politikus azt kérdezte, hogy személy és a vagyon elleni bűncselekmények tekintetében mikor lesz annyira aktív a rendőrség, mint a bírságbehajtásban, amelyből idén 18 milliárd forintot kell beszednie a Belügyminisztériumnak. A politikus közölte: hogy felhívják a figyelmet a közbiztonságra, a Jobbik Miskolcon megtartja a Magyar élet menetét.

Kontrát Károly belügyi államtitkár szerint ugyanakkor jelentős mértékben csökkent a bűnözés, éppen Miskolcon például 29 százalékkal csökkent a rablások száma, országos szinten pedig az elmúlt 20 évben a legalacsonyabb volt az emberölések száma. Kijelentette: a rendőrség nem pénzbehajtást végez, hanem az emberek biztonsága érdekében dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik