Belföld

Új eljárás a nevelt fiát megölő ajkai férfi ügyében

Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasította a Veszprémi Törvényszéket kedden a Győri Ítélőtábla a nevelt fiát megölő ajkai férfi ügyében.

A vád szerint a férfi féltékenységi rohamában élettársának súlyos sérüléseket okozott, nevelt fiát pedig megölte, menekülésekor pedig magával vitte élettársával közös kislányát, aki a férfi által okozott balesetben életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Kovács Tamás tanácsvezető bíró indokolása szerint a megfelelően begyűjtött tárgyi bizonyítékokból a vádlottra nem jogerősen 17 éves fegyházbüntetést kiszabó Veszprém Megyei Bíróság olyannyira hiányosan indokolt ítéletet hozott, hogy az ítélőtábla tanácsa nem tudott reagálni a védői beadványokra.

Márpedig – folytatta – három kivétellel rendelkezésére álltak azok a bizonyítékok, amelyekre támaszkodva “az ilyen ügyeknél elvárt szigorú szakmaisággal” járhatott volna el az elsőfokú eljárás lefolytatója. Kovács Tamás legfőbb hiányként említette a sértett részvételével lefolytatott bizonyítási kísérlet elmaradását, amelytől a nő lelki törésre hivatkozva távol maradt. A bíró szerint az áldozat kímélése érdekében a bizonyítást a tetthely helyett a tárgyalóteremben is lefolytathatták volna.

A tárgyaláson az ítélet hatályon kívül helyezését vagy téves minősítés megállapítását kérő Magyar György védő egyebek mellett azt hangoztatta: a férfi nem akart senkit megölni; a családját akarta megőrizni, megóvni.

Szerinte ezt az is bizonyítja, hogy korábban próbálta eltávolítani élettársának közeléből azt a férfit, akivel gyanúja szerint a nő megcsalta, ha pedig életet akart volna kioltani, akkor csak le kellett volna emelnie a szekrény tetejéről az engedély nélkül tartott flóbertpisztolyt.

Az ügyvéd arra az orvos szakértői véleményre hívta fel a bíróság figyelmét, amely szerint elképzelhető, hogy a nevelt fia belefutott a kitartott késbe. A kislány sérülései kapcsán pedig azt hangoztatta: a vádlott pánikhelyzetben volt, el akarta hagyni a helyszínt, ezért nem a hátsó ülésre ültette a kislányt, és mulasztotta el becsatolni a gyerek biztonsági övét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik