Belföld

Sajátja helyett lopott másikat…

A Velencei-tavi vízi körzeti megbízottakat folyamatban lévő lopásrólértesítették 2012. október 16-án, kedden Velencéről az Északi Strandról. A bejelentő szemtanúja volt amint egy idegen a barátja műanyag testű csónakjával kievez a kikötőből.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai a bejelentés nyomán keresni kezdték a tavon a Sirály típusú csónakot. A Nagytisztás elnevezésű vízfelület szélén, nem sokkal a bejelentést követően megpillantották a keresett vízijárművet. – értesült honlapunk R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság szóvivőjétől.

A szolgálati Hamilton fedélzetén történt meg a csónakban ülő férfi elszámoltatása, aki a feltett kérdésre elsőként azt válaszolta, hogy a sajátja a csónak, majd, hogy kölcsönkérte, végül elismerte, hogy elkötötte a kikötőből. A tavon elfogott férfi a rendőröknek szóban elmondta, hogy az ő csónakját korábban ellopták. A megmaradt evezőlapáttal és egy horgászbottal, valamint néhány szerszámmal érkezett a tóhoz, hogy pecázzon. A kikötőből ezzel a szándékkal vitte el az elsődleges becslés szerint 100-150 000 Ft-ot érő járművet. Mivel azonban az intézkedés során kiderült, hogy horgász engedéllyel nem rendelkezik, a körzeti megbízottak szabálysértési feljelentéssel éltek vele szemben. A megtalált csónakot visszavitték a kikötőbe, ahol a bűnügyi technikusok láttak munkához. Az elfogott székesfehérvári férfit a Gárdonyi Rendőrkapitányság épületébe állították elő, ahol a megindított eljárásban gyanúsítottként hallgatják ki a nyomozók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik