Belföld
Szerda délelőttig már több mint negyven centimétert apadt a Duna Adonynál, a hétfői tetőzés óta. Ercsiben és Kisapostagon a part közelében lévő ingatlanokról is folyamatosan húzódik vissza a víz. Az apadás idején a katasztrófavédelem és a vízügyi igazgatóság rendszeresen figyeli a védművek állapotát.
2013. 06. 12. 14:30
Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel összefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál - mondta Tarlós István főpolgármester szerdán újságíróknak.
2013. 06. 12. 14:15
Győr-Moson-Sopron megyében az árhullám levonulása után is várják az önkéntesek jelentkezését - áll a megyei védelmi bizottság szerdai közleményében.
2013. 06. 12. 12:23
Fejér megyében öt településen vezettek be forgalomkorlátozást az árvízi védekezés miatt.
Szerdára virradó éjjel érkezett meg Székesfehérvárra Fejér megye hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportja.
Egy videofelvételen látható, hogy Luke Tibble 40 felest dob be alig hat perc alatt. A merész vagy idióta srác kemény árat fizetett a mutatványért. A kommentelők szerint csak üditőt fogyaszt a videón, de még ebből is sok az elfogyasztott mennyiség a gyomornak.
Még a neves háztartásigép-gyártók termékei is gyanúsan korán romlanak el, ezért célszerű kiterjesztett garanciát kérni ezekre.
2013. 06. 12. 11:23
Horváth Csaba egy holokauszttal kapcsolatos könyvet akart átadni a főpolgármesternek. Állítólag lökdösődés, ráncigálás lett a vége.
A parlamenti botrányokért a házelnök által kiosztott pénzbüntetéseket levonják a képviselői tiszteletdíjból.
Nem nagyon gondolt bele, hogy életét kockáztatta, az aki viccnek szánt feliratot pingált Vásárhelyen a Kaszap utca végén található vasúti aluljáró egyik merevítő gerendájára.
2013. 06. 12. 10:24
Helyreállítási megbízottat nevezett ki a kormány.
2013. 06. 12. 10:15
Folytatódnak a munkálatok Vásárhelyen a Kertvárosban, ahol teljes hosszában újul meg a Hóvirág utca. Galéria.
2013. 06. 12. 10:01
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 21 és 25 fok között valószínű.
2013. 06. 12. 10:00
Az internet világában sok vállalkozás úgy véli, kibújhat a közteherviselés alól, ha adóköteles tevékenységét a világhálón keresztül bonyolítja. Ezzel pedig nemcsak a büdzsének, de a jogkövető kereskedőknek is kárt okoznak.
Záporok továbbra is lehetnek a Duna magyarországi szakaszán, de már csak kisebb valószínűséggel alakulhatnak ki zivatarok szerdán.
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
- 13:18 Kényszerleszállás miatt Győrtől nem messze engedte ki a kerozint egy vancouveri járat
