Belföld

A Jobbik és az MSZP ütközött a Tormay Cécile közben

fővárosi közgyűlés (fővárosi közgyűlés, )
fővárosi közgyűlés (fővárosi közgyűlés, )

A szerdai Fővárosi Közgyűlésen módosították a taxirendeletet, jutalmakat is osztottak és összevesztek a Tormay közön.

A taxirendelet módosítása, az új közterület-használati díjak és több kulturális intézmény vezetői posztjának pályáztatása miatt ült össze szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

Mielőtt még bármiről is döntöttek volna – Tarlós főpolgármester kezdeményezésére – újratárgyalták a Tormay Cécile íróról, műfordítóról történő közterületi elnevezést is. A közgyűlés az előző ülésén döntött az elnevezésről, amely ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) másnap tiltakozott, jelezve: Tormay antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották „a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai”.

A vitában az MSZP azt kérte, hogy töröljék a Tormay Cécile írónőről elnevezett közt a fővárosi utcanévjegyzékből.

Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásáig továbbra is egy „vállaltan antiszemita és fasiszta” írónő nevét viselné egy közterület.

Lökdösődés

A Főváros Közgyűlés szerdai ülése előtt a szocialisták elnöke egy könyvet akart átadni a főpolgármesternek, ám – elmondása szerint – Tarlós István félrelökte a könyvet tartó kezét – számolt be az incidensről az atv.hu.

Horváth Csaba ezután megkérdezte, a jelenet valóban az volt-e, aminek látszott, azaz, hogy Tarlós félrelökött egy felé nyújtott kezet, de a főpolgármester nem válaszolt.

Fotó: MSZP

Jobbik: provokáció

A szélsőjobboldalon persze örülnek a Tormay köznek, a jobbikos Losonczy Pál szerint provokáció, ami az elnevezés kapcsán eddig történt.

Losonczy nem kevesebbet állít, mint hogy az MSZP, a Mazsihisz és a Zsidó Világkongresszus tiltakozása csak provokáció. Arra kérte Tarlós István főpolgármestert, azt is vizsgáltassa ki a Magyar Tudományos Akadémiával, hogyan lehet „a cionizmus atyjáról”, Herzl Tivadarról köztér elnevezve a belvárosban.

A Tormayról szóló Wikipédia-szócikk szerint az írónő 1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, és 1932-ben „Magyarország asszonyai nevében” az írónő személyesen köszöntötte Mussolinit.

Tavaly októberben koszorúzással emlékeztek Tormay Cécile-re születésének 137. évfordulóján az írónő egykori lakóházánál, a VIII. kerületi Kőfaragó utcában. Az emléktáblánál a Tormay Cécile Kör, a Petőfi Irodalmi Múzeum és természetesen Kerényi Imre helyezte el virágait.

Új néven tovább

Ha már átnevezés: a fővárosi közterület-felügyelet nem ússza meg, hozzájuk csapják a természetvédelmi őröket és Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át a városi hatóságot.

Olcsóbb lett a kéményseprés

Jelentősen, 44 százalékkal csökken a kéményseprés díja a fővárosban július 1-jétől. Míg korábban a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény az egységnyi munkaráfordítás összegét legfeljebb nettó 4000 forintban rögzítette, addig a július 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás szerint a maximális összeg 2000 forint lesz.    A fővárosban az idei évre megállapított 3564 forintos, kémények ellenőrzésére, tisztítására, műszaki felülvizsgálatára vonatkozó díjtétele ennek megfelelően 2000 forintra csökken.

Módosult a taxirendelet

Az előterjesztése szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni.
Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük. Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága. Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett.

Jutalmak lesznek

A közgyűlés nyugalmasabb szakaszában döntöttek hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza.

Az elfogadott előterjesztés szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója a teljesített feladatok alapján éves alapbérének 35 százalékára jogosult, vagyis Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt 5 millió 460 ezer forint illeti meg.

A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak éves bére 40 százalékának 80 százalékát fizethetik ki, ami 6 millió 144 ezer forintot jelent. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ugyanilyen arányban jogosult az összegre, esetében ez 5 millió 568 ezer forintnak felel meg.

A Nagybani Piac vezérigazgatójának, Házi Zoltánnak 4 millió 992 ezer forintot fizethetnek ki, ez az összeg éves alapbérének 40 százaléka. A Budapest Főváros Városépítő Tervező (BFVT) Kft. ügyvezetője, Albrecht Ute éves alapbére 20 százalékának 80 százalékára jogosult, ami 1 millió 488 ezer forint, míg az Enviroduna Kft. ügyvezetője, Wertán Zsolt Zoltán számára az éves alapbére 30 százalékát fizethetik ki, így őt 4 millió 140 ezer forint illeti meg.

Ennyit kell fizetni a közterületért

Az is eldőlt, hogy a továbbiakban inflációkövető lesz a közterület-használat díjszabása a fővárosban, és július 1-jétől 5,7 százalékkal emelkednek a díjak.

A megkötendő közterület-használati megállapodásokban előírják az ügyfeleknek, hogy a mindenkor hatályos díjakat kötelesek megfizetni. Ezzel a fővárosi önkormányzat megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a több évre szóló szerződések időtartama alatt végig a szerződéskötéskor hatályos díjakat kelljen megfizetni. A szabályozás kizárólag a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre vonatkozik.

A díjak július 1-jétől a tavalyi éves infláció alapulvételével emelkednek.

A vonatkozó melléklet tartalmazza egyebek mellett, hogy fokozottan kiemelt övezetben – a Margitszigeten vagy a Városligetben – havi 9500 forint a négyzetméterára a 6 négyzetméternél kisebb pavilonoknak, míg kiemelt övezetekben – a hidaknál, a Gellérthegyen vagy a Tabánban – ugyanez 8000 forint.

Ilyen övezetbe nem tartozó helyszínen 3800 forint a díj. Az előkertek, teraszok után havi 7600 forintot kell fizetni négyzetméterenként a kiemelt területeken, míg az ugyanitt elhelyezett, 2 négyzetméteres hirdetőoszlopok díja havi 12 500 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik