Belföld
Borongós péntek után ragyogó, napsütéses napok jönnek.
2014. 03. 28. 09:32
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hamarosan elindulnak az előkészítő munkálatok a mórahalmi elkerülő út építésénél.
Két héten belül ki kell adni az állami földbérleti pályázatok részleteit. Olyan részleteket is, mint például az értékelési szempontok vagy a végső pontszámok.
A miniszterelnök így értékelte a Kossuth rádió reggeli műsorában azt, hogyha politikája miatt elvesztett néhány külföldi barátot, és nyert néhány millió magyart.
2014. 03. 28. 08:06
Eddig csaknem 50 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak voksolni.
2014. 03. 28. 07:22
A miniszterelnök a Világgazdaságnak adott interjújában azt is mondta, hogy jó lenne elkerülni az Oroszország elleni gazdasági szankcionálást.
2014. 03. 28. 06:55
Öt-hat milliárd forintra lenne szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy ne kelljen „csökkenteniük a mentéshez való hozzáférést”
Útfelújítást, új parkolók kiépítését és a járdák rendbetételét tűzték ki célul a 2014-es évre a 14-es számú körzetben - mondta el Dienesné Fluck Györgyi.
2014. 03. 27. 19:45
Alaptalan vádaskodásnak nevezte az adóhatóság Vancsura István egykori osztályvezető állításait.
Nemcsak a „Magyarország Jobban teljesít" szlogentől, de a kormány "Újra rezsicsökkentés" jelmondatú műsorszámát, szpotját sem sugározhatják – derül ki a Nemzeti Választási Bizottság döntéséből.
Az utca embere ezt gondolja az 5 milliárd forintért hazahozott Seuso-kincsekről.
2014. 03. 27. 18:17
Bár az egy hete meghalt vállalkozó ott volt az ominózus MSZP-s frakcióülésen, nem volt köze a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásához - írja a Hvg.hu
2014. 03. 27. 17:52
Nagy erőkkel dolgoznak a szakemberek a nagyszabású szegedi fáraó-kiállítás első helyszínének építésén. A Kass Galéria falaira már felkerültek az egyiptomi istenek és istennők, épül a sírkamra és alakul a különleges mennyezet is.
Szerintük hivatali visszaélés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás történhetett.
2014. 03. 27. 17:24
Pintér Sándor cáfolta, hogy az utóbbi hetekben rendkívüli haláleset történt volna az atomerőműben.
A hársfák és a japánakácok lemosó permetezését végzik április 1. és 10. között Székesfehérvár több közterületén. Kérik az érintett területeken lakókat és a gépkocsi-tulajdonosokat, hogy fokozott figyelemmel parkoljanak.
2014. 03. 27. 16:44
Elkezdődött Vásárhelyen a XVIII. országos rövidpályás vidékbajnokság a Gyarmati Dezső Sportuszodában.
2014. 03. 27. 15:46
A Lehet Más a Politika társelnöke nyílt levélben kérdezi a kormányfőtől, milyen érzés ez neki.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) zöld utat adott a metró elindításához.
Lucien Hervé előtt tisztelegtek csütörtök délután Hódmezővásárhelyen.
2014. 03. 27. 15:11
Hívja a rendőrséget, ha felismeri a tolvajokat!
Már éjszakai fagyok semlesznek, visszatér a 20 fok körüli hőmérséklet, eső pedig egyelőre nem várható.
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 17:09 Le kellett cserélni a kapust, miután lehányta a mezét
- 17:05 Ennél „ütősebb” játék nem nagyon jelent meg az utóbbi időben
- 16:59 Reuters: Ukrán olaj is érkezett Magyarországra a Barátság vezetéken
- 16:53 Több mint húszszorosára emelkedett szolidaritási hozzájárulás Újbudán 10 év alatt
- 16:35 Görögországot vette célba a magyar agrármulti
- 16:20 Szijjártó szerint az „ukrán zsarolás” miatt építünk új olaj- és dízelvezetéket Szerbiával
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 05:50 Ez a Star Wars-kvíz megmutatja, Sith nagyúr vagy Jedi mester lennél
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
