Belföld

A NAV visszavágott a kitálaló volt dolgozójának

Alaptalan vádaskodásnak nevezte az adóhatóság Vancsura István egykori osztályvezető állításait.

Ahogy arról a  Hír24 is beszámolt, az áfabotrány kirobbantása után újabb volt NAV-os vállalta, hogy kiáll a nyilvánosság elé.

Vancsura István azt állította, hogy a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát (KÜIG) tudatosan szétverték – írja az Origo. Csütörtöki sajtótájékoztatán elmondta, hogya Rapid elnevezésű ellenőrzési főosztálynak lett a vezetője, és a csoport tagjai gyakran mentek ki a különböző cégek telephelyeire adatokért, iratokért. A szervezetet végül lassan elsorvasztották.

A NAV reagált a vádakra. Alaptalanul vádolja a NAV-ot Vancsura István korábbi osztályvezető és “minden jel szerint hitelessége ismét kétségbe vonható” – közölte az adóhatóság a Hvg.hu-nak.

A NAV szerint Vancsura elfogulatlansága is erősen megkérdőjelezhető, hiszen a NAV ellen indított munkaügyi perében a bíróság kimondta, hogy felmentése nem volt jogellenes és ezzel nem hagyta helyben Vancsura NAV elleni vádjait.

Válaszában az adóhatóság azt is kemelte, hogy Vancsura személyében egy politikai szervezet egyéni képviselőjelöltje vádaskodik. A volt osztályvezető a JESZ egyéni képviselőjelöltje. Csütörtöki tájékoztatóján egy kérdésre válaszolva ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kiállása a NAV-ügyben nem politikai indíttatású – írja a Hvg.

Olvasói sztorik