Belföld

Welsz csak „szemlélődött” Őszödön

Bár az egy hete meghalt vállalkozó ott volt az ominózus MSZP-s frakcióülésen, nem volt köze a Gyurcsány-beszéd kiszivárogtatásához - írja a Hvg.hu.

Welsz Tamás hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét – írtuk meg a Népszabadság értesülését.

A Hvg.hu viszont úgy tudja, Welsz nem hangmérnökösködött a beszéd elhangzásakor az MSZP frakcióülésén, így nem is lehetett felelős a miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatásában. Welsz ugyanakkor ismerőseinek “menőzött” azzal, hogy jelen volt az ominózus ülésen. Értesülések szerint ott lehetett, de csak nézőként, és nem úgy, mint aki ott dolgozott.

Nemzetbiztonsági forrásokból a hvg.hu úgy tudja, Welsz Tamást az öszödi beszéd kiszivárogtatásával kapcsolatban állítólagvalóban meghallgatták, de nem merült fel az érintettsége. Így nem állapíthatták meg azt sem, hogy a hangtechnikusnak szerepe lett volna a felvétel kikerülésében. Valójában egy hasonló nevű férfi dolgozott hangmérnökként a rendezvényen. Értesüléseink alapján ott lehetett a pártrendezvényen, de csak „szemlélőként” – írja a lap.

Welsz „egy közeli ismerőse” inkább azt tartja elképzelhetőnek, hogy valaki megkérte, adja oda valakinek a hanganyagot. A férfi szerint ez viszont azért számított volna kockázatosnak, mert Welsz köztudottan képtelen volt tartani a száját, a hallott információkat azonnal továbbpletykálta. Szerinte emiatt Welsz nemzetbiztonsági munkára teljesen alkalmatlan volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik