Belföld

Orbán nem vinné focimeccsre lányait

A miniszterelnök a Világgazdaságnak adott interjújában azt is mondta, hogy jó lenne elkerülni az Oroszország elleni gazdasági szankcionálást.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Orbán Viktor azt mondta, hogy jelenleg a szankciórendszer második szakaszában vagyunk, ami a politikai kapcsolatok befagyasztását és bizonyos személyek nem kívánatossá nyilvánítását jelenti. Hozzátette, hogy a harmadik sávban vannak a gazdasági szankciók, ezt szerencsés lenne elkerülni, ugyanis Európának ez nem érdeke, Magyarországnak meg különösen nem.

Orbán arról is beszélt, hogy jelentőset lépett előre Magyarország az energiafüggetlenség irányába, már nem csak orosz gázt vehetünk. Úgy fogalmazott: Magyarországnak az az érdeke, hogy onnan tudjon gázt beszerezni, ahonnan akar.

Kifejtette: eddig csak orosz gázt tudott az ország beszerezni, még akkor is, ha Ausztria felől érkezett a vezetéken, csütörtök délutántól már más a helyzet, mert a szlovák csőhálózathoz is csatlakozott Magyarország, így a cseh hálózat révén észak-európai gázhoz is hozzájuthat. A függetlenség növelése céljából vették meg a gáztározókat is – tette hozzá.

Több haszna is lesz Paksnak

Orbán az interjúban beszélt arról is, hogy Paksnak nemcsak a munkahelyteremtésben lesz szerepe, hanem az olcsó áram termelésében is. A miniszterelnök szerint ha Európában nem lenne válság, már előrébb tartana az ország a munkahelyteremtésben, a lehetőségeket jelentősen befolyásolja a kontinens gazdasági állapota.

A keleti nyitás fontos ugyan, de nem pótolhatja a nyugati kapcsolatokat – mondta a miniszterelnök. Hangsúlyozva: elszánt az egymillió munkahely tíz év alatti megteremtésének ügyében, de kulcskérdés, hogy a nagy európai gazdaságok hogyan teljesítenek.

“Csehország példája biztató számunkra, hasonló nagyságú népességéből ötmillióan dolgoznak, ezt akarjuk elérni” – tette hozzá. A leszakadó régiók fejlődési esélyeivel kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta: a fejlesztési központok kialakítása lehet a kulcs, a sok munkahelyet teremtő, magas szolgáltatási színvonalat képviselő nagyvárosi központok kisugárzása lehet a felzárkózás motorja.

Annak kapcsán, hogy a stadionépítés mögött húzódó szándékok között a futballkultúra színvonalának emelését sejthetjük, a miniszterelnök kiemelte, hogy érdekes, hogy a magyar futballal kapcsolatosan véleményt nyilvánítók mindig valaki másban keresik a hibát. Mint mondta ő nem szeretne állást foglalni, hogy kinek mit kéne tennie, hanem megpróbál a maga dolgával foglalkozni, és támogatja a létesítményfejlesztést. Hozzátette, hogy bár sok pozitív változás lát, de a lányait még nem tudja kivinni egy meccsre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik