A nagyobb biztosítóknál - egyenként - közel ezer kárt jelentettek az ügyfelek eddig a hétvégi viharok után, legtöbb kár az ország középső és déli részén keletkezett.
Bokros Lajost, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnökét meggyőzte a pártjára adott ajánlások harmadik ellenőrzése, és elfogadta, hogy nem tudnak indulni a május 25-i európai parlamenti választáson.
Szöllősi György, az akadémia szóvivője ma azzal büszkélkedett, hogy mennyi telt házas meccsük van. A bevételről nem ejtett szót, de rákérdeztünk, és kiderült, hogy 0 forint a végösszeg.
A Fidesz- és a KDNP-frakció alakuló ülést tartott, ahol kiderült, hogy Kövér László maradhat a házelnök. Ott volt a kormányfő is, aki azonban csak a képviselőcsoport ügyeiről beszélt.
Az atv.hu úgy tudja: Puch Lászlónál vendégeskednek majd az Országgyűlésből kikerült szocialista képviselők, köztük számos volt miniszter és pártvezető.
Az újabb ellenőrzés után sem találtak húszezer érvényes, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) javára szóló ajánlást a Nemzeti Választási Iroda (NVI) munkatársai.
Az ingatlan vagyonkezelője, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) a rendőrség segítségét kérte, mert korábban több alkalommal sem sikerült megegyeznie a jogtalan használókkal a terület visszaadásáról.