Belföld

Belenyugodott Bokros, hogy kihagyják ez EP-választást

Bakos Dalma
Bakos Dalma

2014. 05. 05. 15:58

Bokros Lajos erről hétfőn a Nemzeti Választási Iroda (NVI) székházában beszélt, megköszönve Pálffy Ilonának, az iroda elnökének, hogy lehetővé tette az újraszámlálását, valamint az intézmény munkatársainak a “kiváló munkát”. Úgy fogalmazott, a harmadik újraszámlálás meggyőzően bizonyította, hogy a MoMa nem tudta összegyűjteni az EP-választáshoz szükséges 20 ezer érvényes aláírást.

A párt elnöke azért kérte – már a jogorvoslati idő lejárta után – az újbóli ellenőrzést, mert szerintük egy, az NVI-től kapott összesítés alapján 20 025 érvényes ajánlásuk van; a dokumentumról azonban kiderült, hogy az egy “köztes munkaanyag”, melyben a többes – tehát érvénytelen – ajánlások is szerepeltek.

A pártelnök a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy szerinte a három különböző eredmény felveti az ellenőrző rendszer megbízhatóságának kérdését még akkor is, ha az a végeredményen nem változtat. Utalt arra, hogy az első ellenőrzésen 18 484, a másodikon 18 633, míg a hétfő délelőtti harmadikon már 18 678 érvényes aláírást találtak.

Közölte, azt üzenik tagjaiknak és támogatóiknak, hogy az egy éve megalakult MoMa folytatja munkáját, és “azonnal megkezdi országos hálózatának és szervezeteinek kiépítését”.

Bokros Lajos az MTI kérdésére azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy indulnak-e az őszi önkormányzati választáson. Pálffy Ilona elmondta, hogy az ellenőrzések során sok (1392) többszörös ajánlást találtak, és ezek között volt ötszörös ajánlás is. Megjegyezte, ez utóbbi ajánlásokon különböző aláírások szerepeltek, szerinte így elképzelhető, hogy visszaélés történt.

Utalt arra, hogy a törvény szerint egy választó több pártot is ajánlhat ugyan, de nem ajánlhatja ugyanazt a pártot többször. A történtek tanulságaként arról beszélt, hogy nem lehet megállni még 24 ezer ajánlás összegyűjtésénél sem, ha egy jelölőszervezet “biztosra akar menni”, tehát ha a fel akar kerülni a szavazólapra.

Deményné Kertész Krisztina, a választási informatikai rendszert működtető Idom 2000 Zrt. vezérigazgatója elmondta, az ajánlások ellenőrzése során megvizsgálják a választójogosultságot, a személyi és lakcímadatokat összevetik a központi nyilvántartással, valamint kiszűrik a többes ajánlásokat. Hozzátette: az informatikai rendszer már többször vizsgázott, és ahogy korábban is, most is jól működött.

Az NVI munkatársai hétfő délelőtt – a párt által megbízottakkal közösen – végezték el a MoMa érvénytelen ajánlásainak harmadszori számítógépes ellenőrzését, de – ahogy korábban sem – most sem találtak 20 ezer érvényes ajánlást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.