Heti egy teljes napra elszakítják a családtól a nevelőszülőt az újonnan előírt, sokak szerint felesleges képzésért. Hogy ne maradjon egyedül a gyerek, lehet segítséget hívni.
Ma háromkor döntenek a képviselők Orbán Viktor miniszterelnökké választásáról, az eskü után pedig a Fidesz beterjeszti a minisztériumokról szóló törvényt.
Balogh József az Origónak azt mondta: a helyiek kérték, hogy ősszel újra induljon a polgármesterségért Fülöpházán. A magyarnarancs.hu-nak megszólalt a helyi Orbán is.
Pár hónap múlva állhatnak munkába az új mérőeszközök, melyeket a z e-útdíj rendszert is megvalósító két magyar cég fejleszthet és szállíthat le, nettó 720 millió forintért.
Van, hogy hónapokat kell várni a végrehajtási eljárások korlátozására indított perekre, így az adósok még rosszabb helyzetbe kerülnek, a végrehajtók hónapokra megbénítják az életüket.
A román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben kért magyarázatot, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár is szerepel egy vasárnapra tervezett verespataki tiltakozó megmozdulás programjában.