A Magyar Liberális Párt elnöke szerint sérti az Alaptörvényt, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat tájékoztatója alapján a meleg férfiak nem adhatnak vért.
Kicsit gyüttmönt, kicsit pesti, de leginkább vásárhelyi a város, a környék, de lehet hogy az ország egyik legismertebb ceremóniamestere, esküvőszervező szakembere. Vele beszélgettünk.
A bíróság beidézte Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet a Szabó Bálint ellen indított perben. Szabó a három baloldali politikust vádolja a beszéd kiszivárogtatásával, s kész bemutatni bizonyítékait.
Búcsúzhatunk az esernyőtől és az esőkabáttól, vége a hideg napoknak. A jövő héten nem várható viharos szél, csak helyenként lehet egy-egy zápor, zivatar. A hétvégén már 31 fok is lehet.
Az Együtt-PM felszólította a kormányt, hogy amíg az ukrajnai helyzet nem rendeződik, függesszék fel az Oroszországgal folytatott tárgyalást, együttműködést és egyezmények megkötését
A cseh kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezete szokatlan módon hívja fel a figyelmet a növekvő munkanélküliségre az EP-választás előtt.