Belföld

Szégyenfalat kreált a baloldalnak a Fidelitas

A Fidelitas egy honlapra gyűjtötte a „Magyarországot lejárató baloldali akciókat”, amelyek miatt szerintük a baloldali pártok méltatlanná váltak az ország európai uniós képviseletére.

Böröcz László, a szervezet ügyvezető alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a honlapon (aminek a neve „szégyenfal”) az elmúlt négy év „leginkább arcpirító akcióit” gyűjtötték össze, amelyekkel szerintük a baloldal megpróbálta lejáratni a magyar kormányt és Magyarországot az uniós intézményekben. A háttérben ott van Mesterházy Attila, Gurmai Zita és Szanyi Tibor is, bár Rui Tavarest hiányoljuk. Nem kicsit, nagyon.

Példaként említette Göncz Kinga európai parlamentbeli felszólalását, amelyben az MSZP képviselője a 2010-es kormányváltás után pár héttel arról beszélt, hogy Magyarországon megszűntek a demokratikus intézmények. A honlap alján húzódik egy számegyenes, 2010 júliusától indulunk, a legfrissebb bejegyzés pedig idén február nyolc.

Böröcz László hozzátette: azok, akik részt vettek “az ország lejáratásában”, és akik jóváhagyták az akciókat, méltatlanná váltak arra, hogy Magyarországot képviseljék Brüsszelben.

A jobboldal honlapkészítő kedvében van, néhány napja on-line gyűjti a Fidesz az aláírásokat, miszerint megvédik a magyar akácot, a magyar akácmézet és a pálinkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik