Belföld

Fordulat jöhet Őszöd ügyében

A bíróság beidézte Szili Katalint, Szekeres Imrét és Baja Ferencet a Szabó Bálint ellen indított perben. Szabó a három baloldali politikust  vádolja a beszéd kiszivárogtatásával, s kész bemutatni bizonyítékait – írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

A lap szerint már hétfőn nyilvánosságra kerülhet az a felvétel, amelyen Szabó Bálint, az őszödi beszéd kiszivárogtatásának „koronatanúja” állítása szerint Szili Katalin, Baja Ferenc és Szekeres Imre, az MSZP három korábbi vezetője 2006 nyarán – a később, 2009-ben Bolíviában kivégzett Eduardo Rózsa-Flores lakásán – beszélgetnek az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról.

Szabó Bálint azt mondta a lapnak, hogy a bíróság helyt adott indítványának, és hétrfőre személyes megjelenésre idézte a politikusokat.

A Demokratikus Koalíció egykori politikusa úgy fogalmazott, előbb meghallgatja, mit mondanak az ügyben a korábbi és a jelenlegi szocialista politikusok. Hozzátette, hogy ha nem az igazat hallja tőlük, akkor hamis tanúzás miatt büntetőfeljelentést tesz a rendőrségen, ehhez csatolja azt a hangfelvételt, amely szerinte az ő állításait támasztja alá.

Szabót egyébként Szili Katalin perelte be, és 2,5 millió forintnyi nem vagyoni kártérítést követel tőle személyiségi jogainak megsértése miatt. Az első tárgyalás márciusban volt a Szegedi Törvényszéken.

A Heti Válasz tavaly májusban számolt be arról, hogy három egykori prominens MSZP-s politikus szivárogtatta ki Gyurcsány Ferenc 2006-es őszödi beszédét. Erről Gyurcsány egyik volt embere, Szabó Bálint tájékoztatta a lapot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik