Az önkormányzatok által kiadott termelői borkimérési engedélyek száma 2002 végén 16,6 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-t.
Az első félévben 8,2 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el a Raiffeisen-csoport, szemben a 2002 első félévében elért 5,6 milliárd forinttal - írja a Raiffeisen Bank idei első félévi, magyar számviteli elvek szerint készült, nem auditált, konszolidált gyorsjelentése.
Több mint 97 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta, a mintegy 40 ezres csoportos létszámleépítés és további 50 ezres munkahely-megszűnés ellenére - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
Befejeződött az aratás országosan a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb összegzése szerint. A szakemberek számítása alapján őszi búzából összesen 2,94 millió tonna termést takarítottak be, mintegy 1,1 millió hektárról.
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) tavaly 6 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, 1 milliárd forinttal többet, mint a megelőző évben - közölte a társaság csütörtökön.
Az Amazon.com közzétette a Microsoft Office 2003 programcsomagjának árait. Az eset érdekessége, hogy a szoftver még nem jelent meg, és a Microsoft sem publikálta a hivatalos árat.
Az Európai Unió 34,8 százalékos vámtarifát vezetett be a dél-koreai Hynix Semiconductor által gyártott DRAM-memóriákra, mivel - az indoklás szerint – a gyártó jogtalan állami támogatást kapott.
A Csepel Holding Rt. az idei év első felében 122,75 millió forintos veszteséget könyvelt el, tavaly az első féléves veszteség 123,58 millió forint volt - derül ki a társaság által csütörtökön közzétett gyorsjelentésből.
A Phylaxia Pharma Rt. 10,932 millió forint adózott nyereséget ért el az idén az első félévben, szemben az egy évvel korábbi 39,74 millió forintos veszteséggel - közölte a társaság csütörtökön.
A Microsoft több információt szeretne gyűjteni termékeinek felhasználási módjairól, hogy ezen keresztül az alkalmazásokat „majdnem teljesen lefagyás-mentessé" tegye.
„Remélem, hogy a Mol gázüzletágának ez az esztendő lesz az utolsó veszteséges éve" – nyilatkozta Mosonyi György, a cég vezérigazgatója a negyedéves üzleti eredményről szóló sajtótájékoztatón.
A hírek szerint szeptember elejétől indul a mobilszolgáltatás Irakban. Az MCI WorldCom munkatársától származó információk szerint az amerikai távközlési cég már befejezte a tornyok és átjátszóállomások telepítését, és a GSM alapú rendszer már túl van a teszt üzemmódon is.
A bankközi devizapiacon csütörtökön délben 7,67 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, szemben az előző nap délutáni 8,30 százalékkal. Az eurót 260,60/80 forinton jegyezték szemben a szerda délutáni 258,90/259,10-es árfolyammal.
A Westel szeptember 1-től Domino Nap néven olyan új díjcsomagot kínál, ahol a westeles és belföldi vezetékes számok egész nap mindössze 33 forintos, más hazai mobilhálózat ügyfelei pedig 39 forintos percdíjjal hívhatók. A kiegészítő SMS csomaggal emellett 25 forintért küldhetők üzenetek. A Domino Napban a számlázás perc alapú, és minden megkezdett egység díjköteles. A Domino Nap könnyen hozzáférhető, a Domino kártyát használók számára a díjcsoma
Extra szolgáltatásokkal bővíti az Axelero ingyenes levelezési rendszerét, a [freemail]-t. A nagyobb tárhely és a kéretlen reklámok (spam) szűrése igény szerint, térítés ellenében vehető igénybe. A fizetős szolgáltatások bevezetése mellett az Axelero minden [freemail] felhasználó számára térítésmentesen felemeli a fogadható levelek méretét 5 MB-ra.
A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. (Dédász) 2003 első félévében 2,035 milliárd adózás előtti nyereséget ért el, ami 136 százalékos növekedés az előző év első félévi 860 millió forintos profithoz képest.
A kormány növelni kívánja a civil szervezetek, a gazdasági önkormányzatok, és a köztestületek szerepét, ennek érdekében szélesíti velük a partneri viszonyt - mondta Németh Imre agrárminiszter csütörtökön Budapesten, miután aláírta a kormány nevében a Magyar Agrárkamarával (MAK) kötött együttműködési megállapodást.
A Kaspersky Labs az MSBlaster néven is ismert internetes féreg új, LovSan.B változatára hívja fel a számítógép-használók figyelmét. Eugene Kaspersky, a cég vezetője arra figyelmeztet, hogy a féreg ismét megfertőzheti a korábban már LovSan.A változattal fertőződött gépeket.
Németország vezető energetikai társasága, az E.ON megszerezte a negyedik legnagyobb svéd energiaszolgáltató, a Graninge többségét - jelentette be a düsseldorfi konszern.
Az első EU-misszió szeptember elején indul a Holdra, jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA). A SMART-1 űrszonda szeptember 3-án startol Európa űrrepülőteréről, a francia-guayanai Kourouról.
A folyamatos áramkimaradások miatt felére csökkent a nyersolajkivitel Irak déli területein és az villamos távvezetékek lopása azzal fenyeget, hogy az olajkivitel teljesen leáll - közölte csütörtökön az olajipari minisztérium egyik illetékese.