Belföld

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a bolgár bankfelügyeletnek megküldött válaszában biztosította az ottani főhatóságot arról, hogy az OTP Bank mindent a jogszabályok által előírt módon tesz, a bank a törvényi előírások szerint működik - mondta hétfőn Gulácsi Ferenc, a PSZÁF sajtófőnöke.
2003. 09. 08. 17:03
A Malév - a megnövekedett piaci igényekre való tekintettel - szeptember 8-tól napi kettőről háromra emeli a Zágráb-Budapest járatok számát. A magyar nemzeti légitársaság sikerét jelzi, hogy - a jelenlegi zágrábi, és a korábbi spliti járat bővítésével - ma már komoly légiipari szereplőnek számít Horvátországban.
2003. 09. 08. 16:32
A Microsoft Magyarország Business Solutions, az integrált vállalatirányítási szoftvereket forgalmazó (ERP) üzletága várhatóan 200 millió forint forgalmat ér el a harmadik negyedévben, ami 300 százalékkal haladja meg az előző negyedévit - közölte Vityi Péter, a társaság ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2003. 09. 08. 15:44
Az Európai Központi Bank (EKB) belső anyagaiban az idei évre szóló inflációs előrejelzését a korábbi 2 százalékról 2,1 százalékosra emelte, míg a jövő évre a júniusban kiadott 1,3 százalékos jóslat helyett 1,6 százalékos inflációt valószínűsít. Az EKB legközelebb decemberben ad ki hivatalos előrejelzést az infláció várható alakulásáról.
2003. 09. 08. 15:32
A tíz vezető nyugati ipari ország (G-10)jegybankelnökeinek bázeli ülése előtt a bankárok szóvivőjeként Jean-Claude Trichet hétfőn Bázelban kijelentette, hogy a világgazdaság megélénkülésének jelei szaporodnak, nem utolsó sorban az amerikai gazdaság második negyedévi teljesítményéről kiadott mutatók fényében.
2003. 09. 08. 15:13
Az idei második negyedévben 9,6 százalékkal 33,9 millió darabra emelkedett éves összevetésben a személyi számítógépek értékesítése világszerte - írja az amerikai IDC piackutató intézet tanulmánya.
2003. 09. 08. 14:44
A statisztikai adatok szerint Románia egyike Európa legbiztonságosabb országainak. Tavaly százezer lakosonként 1390 bűncselekményt jegyeztek Romániában, szemben a többi állammal, ahol hatszor ennyi bűncselekményt követtek el.
2003. 09. 08. 13:04
Hétfőn adták át a GE Hungary Rt. Consumer Products Lighting (GEHCPL) üzletágának új logisztikai központját Nagykanizsán. A logisztikai központ elsősorban a nagykanizsai fényforrásgyár termékeit szállítja majd Európa több országába. A GEHCPL-nek Európában még nyolc hasonló központja van.
2003. 09. 08. 12:50
A MÁV Rt. vezetése nem szándékozik lemondani - közölte Mándoki Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója hétfőn az MTI érdeklődésére, a sajtóban megjelent hírekre reagálva. Mándoki Zoltán megjegyezte, hogy a Magyar Nemzet hétfői cikke tévedéseket, rossz időpontokat, megalapozatlan állításokat, pontatlanságokat tartalmaz.
2003. 09. 08. 12:08
Az OAO Lukoil Holdings, Oroszország második legnagyobb olajtermelő konszernje megerősítette, hogy részt kíván venni az SNP Petrom román olajtársaság privatizációs versenytárgyalásán. A Kommerszant című lapban a Lukoil vezérigazgatója fejtette ki, hogy a társaság még nem döntötte el, egymagában, vagy egy konzorcium részeként pályázza meg a Petromot.
2003. 09. 08. 11:59
Kivonul az osztrák piacról a Pizza Hut amerikai gyorsbüfé-hálózat, mert úgy tűnik, hogy az ausztriai fogyasztók nem kedvelték meg igazán az amerikai recept alapján készülő pizzát - adta hírül hétfői számában a bécsi Profil című hetilap.
2003. 09. 08. 11:45
Olvasói sztorik