Belföld

Bush további milliárdokat kér az újjáépítéshez

George Bush amerikai elnök szerint az ENSZ-nek most lehetősége van arra, hogy nagyobb szerepet vállaljon Irakban. Az elnök tévéüzenetében további 87 milliárd dollárt kér a kongresszustól az iraki és az afganisztáni újjáépítéshez.

George Bush elismerte, hogy Amerika nem minden barátja értett egyet azzal a döntéssel, hogy eltávolítják Szaddám Huszein iraki államfőt a hatalomból, a múlt nézeteltérései azonban nem akadályozhatják a jelen kötelességeinek a teljesítését. Az elnök

A teljes Bush-beszéd…

írásban, hang- és képanyaggal.

közép-európai idő szerint hétfőre virradó éjszaka a nemzethez intézett tévébeszédében a bagdadi ENSZ-képviselet elleni robbantásos merényletre utalva kijelentette, hogy a terroristák Irakban a civilizált világ képviselőit támadták meg és a civilizált világnak szembe kell szállnia velük.

Az elnök a terrorizmus elleni harc központi frontjának nevezte Irakot. “Mindent megteszünk, ami szükséges, és annyi pénzt költünk rá, amennyi szükséges, hogy győzelmet arassunk, előmozdítsuk a szabadságot és nagyobb biztonságot teremtsünk saját nemzetünknek is. Ez időt igényel és áldozatot követel” – hangsúlyozta.

Az elnök bejelentette, hogy 87 milliárd dollárt fog kérni a kongresszustól a katonai és az újjáépítési feladatok teljesítéséhez Irakban és Afganisztánban. Ez fedezi a katonai és hírszerzési műveleteket Irakban, Afganisztánban és máshol, amelyek a számítások szerint 66 milliárd dollárba kerülnek a következő évben.

Az elnök úgy ítélte meg, hogy az amerikai katonák száma Irakban megfelel a küldetésnek, de a katonai parancsnokok még egy többnemzetiségű hadosztályt kértek a brit és lengyel vezetésű hadosztályon kívül. Egyes államok azonban a részvételhez az ENSZ BT kifejezett felhatalmazását akarják, Colin Powell külügyminiszter ezért új biztonsági tanácsi határozattervezetet nyújt be, amely jóváhagyja egy amerikai vezetésű, többnemzetiségű erő megalakítását.

A Demokrata Párt politikusai elégtelennek minősítették George Bush elnök beszédét: Dick Gephardt azt hangoztatta, hogy Bush elnöknek már rég a szövetségesek segítségét kellett volna kérnie, és most elismerte, hogy téves úton haladt. Bob Graham szenátor az iraki és afganisztáni küldetésre kért 87 milliárd dolláros összeget lélegzetelállítónak nevezte az amúgy is rekordot döntő deficit fényében.

Howard Dean, Vermont volt kormányzója “botrányosnak” nevezte a beszédet. Szavai szerint az elnök kezdi őt arra emlékeztetni, ami Lyndon Johnson és Richard Nixon elnöksége alatt történt a vietnami háború idején. Dean magyarázatul hozzáfűzte, hogy a kormány kezdi megtévesztő információkkal “etetni” a népet, hogy igazolja azt, ami óriási hibának bizonyult.


Tom DeLay, a képviselőház republikánus többségének a vezetője az elnökkel egyetértve hangsúlyozta, hogy a béke megnyerése Irakban alapvetően szükséges ahhoz, hogy Amerika megnyerje a háborút a terrorizmus ellen.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.