Belföld

A magántőke inkább kifelé mozgott Oroszországból az utóbbi három hónapban: az orosz központi bank számításai szerint a nettó tőkekiáramlás értéke a harmadik negyedévben elérte a 7,7 milliárd dollárt. A második negyedév mérlege még 3,7 milliárd dollár nettó tőkebejövetel volt , bár a múlt év harmadik negyedévében is nettó kiáramlást jegyeztek fel 2,2 milliárd dollárnak megfelelő értékkel. A harmadik negyedév nettó magántőke-kiáramlásán
2003. 10. 03. 16:11
Több és jobban képzett szakemberekkel lépnek fel a jövőben Ausztriában a fekete munka ellen: a külföldiek törvénytelen foglalkoztatását ellenőrző csoport (KIAB) jelenlegi 90 fős létszámát a jövő év májusától megduplázzák - közölte a pénzügyminisztérium alá rendelt csoport vezetője. Herwig Heller elmondta, hogy az év első felében a KIAB 10 174 osztrák céget vizsgált át és 2641 esetben derített fényt illegális foglalkoztatásra. Tavaly 7
2003. 10. 03. 15:54
Az állami költségvetés 2003-ban összesen 16 milliárd forintos bevételt várt az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva), ehhez képest már az első két negyedévben beérkezett befizetések összege elérte a 20 milliárdot - tájékoztatta az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közleményben az MTI-t pénteken. Az APEH második negyedévi fizetéseket is elemezte, ennek során kiderült, hogy a bevételt realizáló vállalkozások aránya az első negyedévh
2003. 10. 03. 15:44
A Chelsea angol labdarúgó klub orosz tulajdonosa, a 36 éves milliárdos, Roman Abramovics pénteken fémipari érdekeltséget adott el: a RusAl nevű vállalatban lévő részesedéséből 25 százalékot egy másik jól ismert orosz milliárdosnak, Oleg Deripaszkának. Utóbbi állítólag 2 milliárd dollárt fizetett a RusAl részesedésért. A sajtó szerint Abramovics fokozatosan építi le orosz érdekeltségeit, feltehetően külföldre készül települni. Azzal ho
2003. 10. 03. 15:38
A csehek és a szlovének optimistábbak az EU csatlakozást illetően, és jóval aktívabbak is: az uniós tagsággal a piaci lehetőségekre is rástartolnak. Félő, hogy a magyarok lemaradnak.
2003. 10. 03. 15:20
A videójátékokat gyártó japán Nintendo Co. Ltd. arra figyelmeztette befektetőit, hogy az április-szeptember közti időszakban a jelentős árfolyamveszteség és a GameCube kedvezőtlen eladási adatai következtében - 1962 óta tartó története során első ízben - veszteséget lesz kénytelen elkönyvelni.
2003. 10. 03. 13:09
Hazánkban az önkéntes pénztárak létrejöttével már adott annak a feltétele, hogy megszűnjön a hálapénz az egészségügyben - vélekedett pénteken a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója.
2003. 10. 03. 12:45
A Duna Televízió értesülése szerint az iskoláknak, az óvodáknak és a kórházaknak a hónap közepétől 40 százalékkal többet kell fizetniük a gázért. A tévécsatorna a Gazdasági Minisztériumból olyan információkat szerzett, hogy megszűnik az úgynevezett kiemelten támogatott kategória. Az iskolákban, az óvodákban és a kórházakban ezért drágul nagyobb mértékben a gáz, mint a nagyfogyasztókat érintő, átlagosan 16 százalékos emelés - jelent
2003. 10. 03. 12:34
2003 második negyedében az első negyedévben tapasztalt átmeneti visszaesést követően ismét dinamikusan nőtt a magyar biztosítási piac: a félévben befolyt 275,6 milliárd forint 12,9 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakában befolyt díjat - jelentette be Szepesi György a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főosztályvezetője , a pénzügyi intézmények idei első féléves teljesítményét elemző sajtótájékoztatóján.
2003. 10. 03. 11:57
Olvasói sztorik