Belföld

Készenlétbe helyezte a rendőrség a terrorelhárító szolgálatot is annak az autónak a feltartóztatására, melynek vezetője áttört a határon a rajkai határállomáson. Az autóban feltehetően egy megbilincselt férfi is ül, aki Csehországban megvert két rendőrt és megszökött a hatóságok elől.
2004. 02. 17. 13:45
A KFKI-csoport előzetes, nem auditált konszolidált árbevétele meghaladta a 17,6 milliárd forintot, a csoport hozzáadott értéke elérte a 8,6 milliárdot, míg az adózás előtti eredmény 295 millió forint lett a 2003-as pénzügyi évben – áll a társaság által kiadott közleményben. Mindeközben a működési költségekből több mint egymilliárd forintot sikerült lefaragni, többek között az adminisztratív létszám jelentős csökkentésével és a folyamatok r
2004. 02. 17. 12:45
A Gazprom orosz gázmonopólium kedden azt közölte, hogy egyre mélyül gázár-vitája Fehéroroszországgal, mivel Minszk nem hajlandó aláírni egy tranzitmegállapodást , veszélyeztetve ezzel a Németország és Lengyelország felé irányuló idei szállításokat. A megállapodás hiánya eddig nem érintette az idei szállításokat.
2004. 02. 17. 12:19
Olyan időszak jön a magyar gazdaságban, amely következetességet, kiszámíthatóságot és kemény pénzügyi szigort igényel - mondta kedden Medgyessy Péter miniszterelnök Draskovics Tibor pénzügyminisztériumi beiktatása alkalmából.
2004. 02. 17. 11:34
Hivatalosan meg nem erősített, de az alapkezelőktől származó hiteles forrásokból a FigyelőNet úgy értesült, hogy kedd délután 5 óráig a Mol jegyzett tőkéjének 10,2 százalékát értékesíti a privatizációs tanácsadóként eljáró SSSB befektetési bank (a Citibank brókercége). Az ÁPV Rt. és a Mol egyelőre nem reagált lapunk megkeresésére.
2004. 02. 17. 11:15
Akinek nem jut elég támogatott hitel, az mehet a piacra. A drága és még drágább forintos ajánlatok mellett egyre több bank kínál euróhitelt. Havonta több tízezer forintot spórolhatunk, csak körül kell nézni.
2004. 02. 17. 11:15
A Deutsche Lufthansa AG tőzsdére bocsátja Amadeus részvényeinek jelentős részét. A Légitársaság a Madridi Tőzsdén kívánja értékesíteni Amadeus Global Travel Distribution S.A.-ban meglévő részvényeinek 13,2 százalékát - értesült a FigyelőNet a cég sajtóközleményéből.
2004. 02. 17. 11:15
Olvasói sztorik