A GVH-nál elmondták: a keddi zárt tárgyaláson a cégek képviselőit hallgatta meg a Versenytanács, ennél bővebbet azonban a zárt tárgyalásra tekintettel nem közöltek.
A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a Betonút Rt., a Strabag Rt., a Hídépítő Rt., az Egút Rt. és a Debmút Rt. ellen, mert felmerült a gyanú, hogy a cégek a Nemzeti Autópálya Rt. által kiírt és 2002 végén zárult nyílt közbeszerzési eljárás során előre elosztották egymás között a négy autópálya-szakasz 128 milliárd forint értékű megbízását, egymással egyeztetve árajánlatukat.
Az NA Rt. 2002. végén úgy döntött, hogy az M7-es autópálya Becsehely, Letenye és az M70-es autóút Tornyiszentmiklós-Letenye közötti szakaszát 45 milliárd forintos ajánlatával a Strabag Rt. építheti meg.
A Hídépítő Rt.-Betonút Rt. által alkotott konzorcium 65 milliárd forintos ajánlata volt a legkedvezőbb, így kivitelezhetik az M7-es autópálya Ordacsehi-Balatonszárszó közötti szakaszát. Az Egút Rt.-Debmút Rt. az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közötti szakaszának megépítésére nyert el megbízást, amelyet 18 milliárd forintért vállalt a győztes konzorcium.

Félrevezetők az ukrajnai menekülthelyzethez használt rendőrségi adatok
A rendőrség elismerte, hogy a naponta közzétett létszámadatokba beleszámolják a kishatárforgalmat, így például a bevásárlóturistákat is.