Belföld

A Fidesz szóvivője szerint a Magyar Villamos Művek (MVM) közbenjárására a Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő tulajdonában lévő cég rendkívül olcsón jutott ukrán villanyáramhoz, miközben a kormány az áram árának emelésére készül.
2007. 01. 23. 12:48
A hallgatói juttatások új rendszere szerint – amennyiben a kormány szerdán rábólint – a legjobban teljesítő, illetve a szociálisan leginkább rászoruló hallgatók ösztöndíjban részesülnek majd, de emellett más anyagi forrásokat is igénybe vehetnek majd tanulmányaikhoz.
2007. 01. 23. 12:27
A fővárosi elképzelések szerint számtalan utcát és teret sétálóutcának minősítenének, az autók pedig a Kossuth Lajos utca alatti alagútban futnának. Kiderült, az ötlet nem újkeletű, ám a kampányban ennél furcsább tervek is előkerültek. A program megfelel az SZDSZ választási ígéreteinek.
2007. 01. 23. 07:10
A Nógrád megyei Romhány község díszpolgárává avatták hétfőn Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési minisztert, a Rákóczi-szabadságharc utolsó jelentős hadművelete, a romhányi csata 297. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.
2007. 01. 22. 19:19
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának az augusztus 20-i eseményekkel kapcsolatban írt jelentésére hétfőn írt válaszában a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) kifejti, hogy a biztosok jelentésében javasolt intézkedések többsége megegyezik a kormány tervezett, illetve részben már megvalósított lépéseivel.
2007. 01. 22. 19:07
Sólyom László köztársasági elnök és Szili Katalin az Országgyűlés elnöke állásfoglalását kéri nyílt levelében Lendvai Ildikó annak kapcsán, hogy a napokban politikusok háza elé hirdettek tüntetéssorozatot.
2007. 01. 22. 18:46
Bővült az igazgatói címmel rendelkezők köre a BKV-nál. Antal Attila vezérigazgató stratégiai igazgatónak nevezte ki Bosnyák Gyulát, kommunikációs igazgatónak pedig Regőczy Miklóst.
2007. 01. 22. 18:02
Nem találta alkotmánysértőnek az Alkotmánybíróság (Ab) a személyi jövedelemadóról szóló törvény új rendelkezéseit és a kamatadó megváltozott szabályait.
2007. 01. 22. 16:35
Többek között a szervezett bűnözés elleni törvény megalkotására tettek javaslatot a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetői, amikor hétfőn Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter látogatást tett az irodában.
2007. 01. 22. 16:07
Ha egy állampolgárnak bizonyíthatóan kára keletkezett egy adott tüntetés megtartása miatt, a gyülekezési törvény alapján kártérítési keresetet nyújthat be a bíróságon – mondta az MTI-nek hétfőn Korbel Sándor, a Dunakeszi Rendőrkapitányság osztályvezetője.
2007. 01. 22. 15:45
A gyógyszergyártóknak a jövőben nem kell külön nyilatkozniuk arról, hogy egyetértenek-e egy adott termék patikán kívüli forgalmazásával. A rendelet módosításának oka, hogy egyes gyártók engedni akartak a patikusok fenyegetésének.
2007. 01. 22. 15:03
A Fidesz szerint „a kormánykoalíció hazugságkampánya és át nem gondolt, meg nem fontolt törvénykezése" következtében csődközeli állapotba kerülnek a bentlakásos szociális intézmények, köztük azok, amelyek idős embereket látnak el.
2007. 01. 22. 12:56
Olvasói sztorik