A magyar diplomácia vezetője osztrák kolégája, Ursula Plassnik meghívására részt vesz a Regionális Partnerségi Kezdeményezés külügyminisztereinek találkozóján.
A rendőrök képzését, a rendőri azonosítók használatát és a gumilövedékek használatának mellőzését, valamint a civil kontroll megerősítését és az erőszakot elszenvedettek eseteinek kivizsgálását szorgalmazta a tavaly őszi utcai események kapcsán az Európai Bizottság alelnöke Budapesten.
Az MDF elnöke azt kezdeményezi, hogy március 15-én az öt parlamenti párt vezetője közösen koszorúzzon a budapesti Petőfi-szobornál - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szerdán az MTI-nek.
Nem tartom szerencsésnek, hogy a gyermekpornográfiára vonatkozó törvényjavaslatról politikai hecckampány kezdődött, ugyanakkor elfogadom, Magyarországon ma nem helyes egy ilyen tartalmú szabályozást megalkotni - közölte Petrétei.
A Munkaerőpiaci Alap 2,5 milliárd forinttal támogatja az új munkahelyek létesítését, az erre vonatkozó pályázatokat most tette közzé a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján - ismertette Csizmár Gábor államtitkár szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Nemzetiszínű és árpádsávos zászlókkal, transzparensekkel több száz főnyi tüntető várta a városháza előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, aki a pólusprogramhoz kapcsolódó fejlesztési elképzelésekről tárgyalt.
Egyes munkaerő-piaci szektorokba a kormány bátorítaná a migrációt, s erre kidolgozott programmal is rendelkezik – derül ki az Index birtokába jutott dokumentumokból.
A rendőrség elfogta azt férfit, aki az egyik internetes portálon a hónap elején megjelent videófelvételen politikusok és rendőrök elleni támadásról és a szervezet fegyverarzenáljáról beszélt.
A rendőrök nagyobb valószínűséggel igazoltatnak romákat, mint nem romákat, és a romák - elmondásuk szerint - gyakrabban tapasztalják az eljáró rendőrök udvariatlan, esetenként durva viselkedését – derül ki a Tárki felmérésből.
Orbán Viktor szerint amennyiben a rendőrség nem engedi, hogy politikai célokra használják, akkor béke lesz március 15-én. A Fidesz elnöke erről szerdán, Budapesten beszélt újságíróknak.
Üzemképtelen volt annak az autónak a kéziféke, amely a benne ülő két gyermekkel a Dunába gurult, majd elmerült az újmohácsi révnél januárban – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán Pécsett, sajtótájékoztatón.
Schmidt Mária is beszédet mond vasárnap a Fidesz megemlékezésén, amelyet a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartanak a Terror Házánál. A rendezvényen több tízezer résztvevőre számítanak.
Az országgyűlési képviselőkhöz hasonlóan a polgármesterek és az alpolgármesterek többsége is tételes elszámolás nélkül jut költségtérítéshez. Ennek havi összege nagyobb város tisztségviselője esetén elérheti a 150 ezer forintot – írja a Világgazdaság.
A „sajtó agyszüleményének” nevezte az SZDSZ elnöke a híresztelést, amely szerint pártja az egészségügyi és a környezetvédelmi tárcák helyett a Külügyminisztériumot szeretné megkapni.
A gyakorlatban is elindult az új teljesítményértékelési rendszer a közigazgatásban. A tapasztalatcserét a verseny- és az állami szféra tagjainak időleges cseréjével, a motiválást a miniszterrel közös reggelivel képzelik el.
A "sajtó agyszüleménye" az a híresztelés, amely szerint az SZDSZ az egészségügyi és a környezetvédelmi tárcák helyett a Külügyminisztériumot szeretné megkapni – mondta Kuncze Gábor, a párt elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte adásában.
A Fidesznek, a polgári oldalnak lesz egy rendezvénye, 15-én 16 órakor. Az egyik szónok valószínűleg én leszek. Szívesen beszélek (március) 15-én – mondta Orbán Viktor az Este című műsorban.
A móri Erste Bank fiókjának bejárati ajtaján rögzített tenyérnyom-töredék nem azonos a két új gyanúsítottéval - közölte Zsombok György, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyettese kedd este.
Ledniczky István nem kívánt nyilatkozni döntésének okáról, ám cáfolta azt a feltételezést, hogy a lemondása összefüggésben állna az egészségügyi reformmal.