Belföld

Az MDF közös pártelnöki koszorúzásra szólít fel

Az MDF elnöke azt kezdeményezi, hogy március 15-én az öt parlamenti párt vezetője közösen koszorúzzon a budapesti Petőfi-szobornál - mondta Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője szerdán az MTI-nek.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a politika, a politikusok maradjanak otthon március 15-én, mert akkor lesz béke. Ezzel szemben az MDF azt mondja, az öt pártelnök fogjon össze, mutasson példát, és együtt koszorúzzon a Petőfi szobornál, mert így lesz béke március 15-én – közölte a szóvivő.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt mondta: nemzeti ünnepünkön nemzeti összefogást kezdeményez az MDF. Hozzátette: a kezdeményezésről Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levélben tájékoztatta a parlamenti pártok elnökeit.


Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek azt mondta: üdvözlik és nyitottak arra, hogy a nemzeti ünnepen együtt koszorúzzanak a többi parlamenti párttal. Hozzátette: állnak elébe az ezzel kapcsolatos egyeztetésnek.


Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője elmondta, hogy a jelenlegi közállapotokat ismerve nem lát esélyt a közös koszorúzásra, mert március 15-én már valószínűleg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lesz a szocialista párt elnöke, akivel az ellenzéki pártok többsége egyelőre tárgyalóasztalhoz sem hajlandó ülni, és akinek parlamenti felszólalásairól a Fidesz és a KDNP képviselői rendre kivonulnak.


Mint mondta, annak viszont örülne, ha mindenki a saját környezetében méltó módon tudna ünnepelni március 15-én. Közölte: a liberálisok, immár hagyományosan, a Március 15-e téren, a Petőfi-szobornál tartanak megemlékezést, ahol Demszky Gábor főpolgármester mond beszédet.


Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője azt nyilatkozta, hogy akkor válaszolnak, ha megkapták Dávid Ibolya pártelnököknek írt levelét.


Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője az MTI-nek azt mondta: még nem kaptak felkérést, majd ha megérkezik, válaszolnak rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik