A puding próbája az evés
– fogalmazott Maruzsa Zoltán a tanévkezdés napján, azzal kapcsolatban, hogy a köznevelési intézményeknek kell anyagi felelősséget vállalniuk a diákoktól elvett mobiltelefonokért. Hétfőn ugyanis elkezdődött az új tanév, és minden iskolának szembesülnie kellett a legfontosabb változással: az iskolai mobiltelefonok korlátozásával.
A köznevelési államtitkár szerint, egyébként, „rengeteg iskola eddig is elvette az eszközöket különböző módon és különböző gyakorlattal”, a Maruzsa által említett felmérés szerint az intézmények húsz százalékában eddig is működött ez a gyakorlat. A hétfőn, lapunkhoz érkezett visszajelzések alapján valóban akadnak olyan iskolák, ahol már megszokott a telefonhasználat korlátozása, ám jócskán érkeztek beszámolók arról is, mennyire nem indult könnyedén az új szabályrendszer betartása.
Ahogy hétfői cikkünkből kiderül: van olyan intézmény, ahol arra kérték a gyerekeket, vigyenek be zoknit a telefonok elhelyezéséhez, máshol az akadályozta a telefonok elvételét, hogy még nem szerelték össze az eszközök tárolására szolgáló szekrényt, de akad olyan iskola is, ahol igazgatói intő kiosztását helyezték kilátásba a renitens diákoknak.
A hétfői cikkünk megjelenése óta lapunkhoz érkező visszajelzések továbbra is azt mutatják: nagyjából ahány iskola, annyiféle megoldást szült a mobiltiltás. Egy debreceni diák, például, azt írta, szakképző iskolájában az osztályfőnök jelezte, hogy ez az intézmény toleránsabb ilyen téren, mint a többi, és nem szedik be tőlük az okoseszközeiket.
Máshol toleranciáról nyomokban sem eshet szó, egy fővárosi általános iskolában nem csak a telefonok elvételét veszik komolyan, hanem, egy diák beszámolója szerint, az okosórát is elkérik tőlük, mert
a tanárnak nincs ideje ellenőrizni.
A rendeletnél is szigorúbb gyakorlatról számolt be egy veszprémi, katolikus iskola tanulója: itt a diákok, fejenként, egy okoseszközt vihetnek magukkal. Erre egy matricát kellett ragasztaniuk, a párját pedig az iskolai belépőkártyára. Egyelőre annyit tudnak, hogy az iskolában négy helyen tárolják majd a nagyjából kilencszáz diák által leadott eszközöket és a tanítás után, a belépőkártya felmutatásával kaphatják vissza a leadott telefont. A tanuló megjegyezte: mivel félti a mobilját a sérülésektől, inkább a kilencéves készülékét viszi majd be, ezen is tud legalább telefonálni, ha szükséges.
Érkeztek olyan tapasztalatok is lapunkhoz, amelyek arról szólnak, hogy az intézmény egy az egyben úgy oldotta meg a kérdést, ahogy a rendeletben leírták. Egy ózdi középiskolában, például, reggel az első órát tartó tanár szedi össze a készülékeket, majd az utolsó órát tartó tanár osztja ki azokat. A diákok, ezen túl, azt a figyelmeztetést kapták, hogyha kiderül, hogy valakinél ott maradt a telefon, akkor azt azonnal elveszik és csak a szülőnek adják vissza.
A diák szerint égetőbb kérdés a dohánytermékek elvétele, hiszen, ha valakinél azt találnak, akkor nemcsak elveszik a diáktól, hanem az illető egy osztályfőnöki figyelmeztetésben is részesül és azonnal szólnak a szülőknek és a rendőrségnek is.
Egy másik iskola tanulója arról számolt be, hogy az iskolájában eddig is tilos volt a telefonok használata a tanórákon és a szünetekben is, ezt pedig be is tartották, eddig nem volt szükség a mobilok elvételére. Mostantól viszont el is veszik a készülékeket – reggel az osztályfőnök egy kosárral jár körbe, a gyerekek ebbe teszik a telefonokat, amelyeket egy széfbe zárnak. A diák furcsállja ezt a módszert, mert, tudomása szerint, csak egyetlen osztályterem rendelkezik széffel – nem tudni, egyébként, miért –, így az összes telefon oda kerül. Ezzel csak annyi a gond, hogy a széfhez csupán egy kulcs van és az osztályfőnök, aki eddig magánál tartotta, gyakran megy el a tanítás vége előtt az iskolából. Reméli a diák, hogy ez azért változni fog.
A gyakorlatok kuszaságát jól példázza az is, hogy miközben Vitályos Eszter, kormányszóvivő úgy fogalmazta meg az intézkedés célját, hogy nagyobb figyelem jusson a tanulásra és a szünetekben a gyerekek ne „kütyüzzenek”, hanem beszélgessenek egymással, ez nem igazán valósul meg mindenhol. A balatonalmádi, kéttannyelvű gimnáziumba járó diák szerint nekik
Egy soproni gimnáziumban reggel egy tanár dobozba gyűjti a telefonokat, majd a hetessel leküldi a készülékeket, hogy az iskolatitkár jelenlétében zárják be azokat az erre kihelyezett szekrénybe. Az iskola egyik diákja, lapunknak írt levelében, nehezményezte, hogy miközben eddig, például, történelemóra előtt a Google Classroom felületén nézték át a tanár vázlatát, mostantól ezt – az állítása szerint 8–10 oldalt – le kellene írniuk, ám erre, a napi 7-8 tanórájuk mellett, nincs kapacitásuk.
Arról nem is beszélve, hogy a vázlatban található, fontos ábrák, képek átnézésére így nem is lesz lehetőségük. Problémaként említette továbbá, hogy többször is napközben derül ki, ha elmarad egy órájuk – erről eddig a Kréta felületén tájékozódhattak, ám mostantól erre nem lesz lehetőségük.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is igyekezett információkat gyűjteni az első nap tapasztalatairól, a szakszervezet által lapunk számára elküldött beszámolók között is sokféle tapasztalat szerepel. A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik iskolájában, például, két hét türelmi időt kaptak a feltételek hiánya miatt, és a mobilok órai használatáról pedig azt közölték: „egyelőre ne akarjanak mobilos órát tartani, mert nem tudják könyvelni az egész hercehurcát”. Jövő héten derülhet ki, mit lehet alakítani a szabályozáson.
A fővárosi szakképzési centrum egy másik intézményében központilag, a törvény szövege szerint írt módosítást kellett betenni a házirendbe. Itt, a tervek szerint, a fenntartó gyárt majd dobozokat a készülékeknek. Ha használnák a mobilokat egy tanórán, akkor a tanár viszi magával a telefonokat, egy bőröndben, aztán, az óra végén, visszaszedi a készülékeket. A beszámoló pedagógus szerint ez okozhat problémát olyan csoportbontásban tartott órákon, amikor mindegyik csoport egyszerre akarja majd használni a mobilokat.
Az óra fele ezzel fog elmenni
– jósolja a tanár.
Az Érdi Szakképzési Centrum egyik intézményéből is azt tudatták, hogy központilag – a szakképzési centrum által – illesztették a házirendbe az eljárásrendszert. „Ma délután az egész vezetőség dobozokat nézett a neten” – írta az intézmény egyik pedagógusa. Az iskolában reggelente, az első óra elején minden diák az első órát tartó tanárnak adja le, egy dobozba, a készülékét, ezeket a tanár viszi le a portára, a telefonokat pedig az utolsó óra után osztják ki. A pedagógus szerint az iskola nem vállal felelősséget a telefonokért, hanem a tanár a felelős.
Egy másik iskolában névre szóló, műanyag tasakot kapnak a diákok, és az első óra elején a tanár veszi át ezeket, majd, az óra végén, leadja a titkárságon vagy a gondnokságon. A nap végén az utolsó órát tartó tanár viszi magával a mobilokat, a diákok aláírják, hogy átvették a tasakot, a tanár pedig kiosztja ezeket az óra végén. Ha egy diák később érkezik, akkor a portásnak adja le a telefonját.
Egy kecskeméti technikumban az első órában egy bőröndbe kerülnek a telefonok – mármint a tervek szerint, mert egyelőre nem tudják, honnan és milyen bőröndöt szerezzenek erre a célra, illetve hol tárolják majd a készülékeket. Az iskola, a beszámoló szerint, egyébként, itt sem vállal felelősséget a telefonokért.
A tanévkezdés tapasztalataival kapcsolatban érdeklődtünk a Belügyminisztériumnál, többek között arról, hogy várható-e a rendelet valamely pontjának finomítása, illetve tapasztaltak-e bárhol nem szabálykövető magatartást az intézményvezetők részéről.
