Gyarmati Andrea: Mindössze négy hónapunk van az ösztönös úszásra

Ha olyan régóta csinálsz valamit, mint én a gyógyítást, óhatatlanul adódnak visszatérő kérdések, ám gyakran megesik, hogy a kérdésekre adott válasz idővel változik.

Jórészt amiatt, hogy úszó voltam, gyakran érdeklődnek nálam a szülők arról, hogy vigyék-e úszni a kicsijüket.

A válasz: naná, hogy vigyék, persze megfelelő felügyelet mellett, megfelelő körülmények közé.

Kezdjük onnan, hogy tud-e úszni a kisgyerek.

Hosszú időn keresztül az a nézet uralkodott, hogy a csecsemő nem tud úszni, vízközelben veszélynek van kitéve. Az elmélet bizonyítottnak tűnt, mivel még a kellemes hőmérsékletű vízbe gyengéden beletett babák is kétségbeesetten hadonásznak, köpködnek, görcsösen kapaszkodnak a szüleikbe, amikor az arcuk is vízbe merül.

Ám amikor a csecsemőt nem a hátával közelítették a vízhez, hanem arccal lefelé, és fokozatosan merítették alá, a kicsi, meglepetésre, nyugodtan feküdt a vízben, nem köhögött, nem köpködött, hanem visszatartotta a lélegzetét, szemecskéjét tágra nyitotta, és reflexszerű úszómozdulatokba kezdett; mi több, közlekedni tudott a vízben, lényegében otthonosabban mozgott, mint a szárazföldön. Sőt. Amikor a hason fekvő tartásban lévő babát kiemelik a vízből, akkor a levegőbe is úszómozdulatokat végez, igaz, kevésbé ritmikusan és összehangoltan, mint a vízben. Aztán, amint visszakerül a vízfelszín alá, a mozdulatok ismét oldottabbá, koordináltabbá válnak.

Vagyis határozottan úgy fest, hogy az ember előbb tud úszni, mint járni, vagy akár csak mászni.

Varázslatos élmény ez mindazoknak, akik láttak, látnak ilyet.

Természetesen mindezt a legnagyobb elővigyázatosság mellett szabad csak megpróbálni, kellemesen meleg, klórtól és egyéb maró vegyszerektől mentes vízben, hogy a babának sem a bőrében, sem a szemében ne essen kár.

Csakhogy: az is kiderült, hogy az újszülött nem gyakorolt úszástudománya pár hónap alatt feledésbe merül.

Ha egy csecsemőt négyhónaposan próbálnak úsztatni, pánikba esik, ki akar jönni a vízből.

Viszont: ha három-négyévesen visszük úszni a gyereket, akkor már nem a reflexek mozgatják őt, hanem szándékolt, kontrollált mozdulatok.

Vagyis életünk elején az úszásnak három korszaka van:

• a korai természetesség időszaka
• az átmeneti pánik korszak
• az elsajátított készség ideje.

A tudományos magyarázat szerint három-négyhónapos korig a kisbabának alacsonyabb rendű agyközpontjai működnek közre, és a baba úgy közlekedik a vízben, mint a legtöbb újszülött emlős.

Sokan úgy értelmezik ezt az időszakot, hogy ilyenkor „hazalátogatunk” az anyaméhbe, de a dolog ennél azért bonyolultabb: a magzatvízben nem szükséges a levegőt visszatartani, hiszen a tüdői légzés még nem indult be, ráadásul hely sincs úszkálni.

A légzéskontroll és az összetett mozgások azt mutatják, hogy az emberi lény, vagyis a kisbaba átmegy a fejlődésünk ősi fokozatain – ez szerintem több mint csodálatos. Később az ősi, „primitív” reakció elhalványul, és uralkodóvá válnak a magasabb agyi központok.

Vagyis, akár tetszik, akár nem, a fejlődéssel számos képességünk fejlődik, néhány viszont visszafejlődik. Amiből az is következik, hogy korai időszakban az ösztönös készségből képesség fejleszthető, értsd, a csecsemő megtanítható a tudatos úszásra.

Szóval: úszni jó. Jól, biztonságosan úszni komoly élvezet. És: ebben a sportágban (vagy bármely másikban) eredményesnek lenni rengeteg örömmel kecsegtet.