Belföld

Három hónappal meghosszabbították a szexuális kényszerítéssel gyanúsított gazdagréti óvodai dolgozó letartóztatását

Meghosszabbították annak az újbudai óvodai dolgozónak a letartóztatását, akit március elsején vett őrizetbe a rendőrség szexuális kényszerítés bűntettének gyanúja miatt – tudta meg a 24.hu.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és szökés-elrejtőzés, a bizonyítás háborításának és bűnismétlésnek a veszélye miatt július másodikáig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását azzal, hogy azt továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani.

A férfi hat éve dolgozott a Gazdagréti Szivárvány Óvodában pedagógiai asszisztensként, de miután büntetőeljárás indult ellene, azonnali hatállyal megszüntették a munkaviszonyát.

A rendőrség szexuális kényszerítés bűntettével gyanúsította meg a férfit. A pedagógiai asszisztenst ezt követen letartóztatták, majd elmegyógyintézetbe vitték. Az ügyész elmondta még, hogy a bűncselekménnyel gyanúsított férfi eddig nem tett vallomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik