Belföld

Úszógumi mászott Gyarmati Andrea ismerőseire

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Szerencsére van mód védekezni.

Néha úgy érzem, valaki figyel föntről, és úgy keveri a kártyákat, hogy a végén jót mulathasson a történteken.

Először is egy definíció: a szinkronicitás olyan jelenség, amikor két egymástól független, különálló élményről azt érzed, hogy összefüggenek.

És egy történet.

Konditerem reggel. Lelkesen csinálom a magam gyakorlatát, amikor megszólít. Tanácsot szeretne kérni, mert hallotta, valamikor versenyszerűen sportoltam, meg orvos is vagyok, meg láthatóan elmúltam húszéves, s mégis milyen szépen nyomom a fekvőtámaszt.

Komoly dicséret ez az én koromban, meg persze mindig is jólesett, ha dicsérnek.

Az engem megszólító úrnak az a problémája, hogy elengedte magát, felszaladt nem kevés kiló, főleg a pocakjára, és már ő sem húszéves, és hát mit kezdjen egyrészt a megnövekedett étvággyal, másrészt az „úszógumival”.

Olyan kérdés ez, ami engem is, mindannyiunkat érdekel, mindig is érdekelt.

Sokan úgy vélik, elkerülhetetlen és a korral jár, hogy plusz kilók rakódjanak ránk, hiszen, úgy tudják, hogy a korral lassul az anyagcsere, és lehetetlen pusztán mozgással, sporttal és diétával megszabadulni a hasi hájtól.

A jó hírem az, hogy ez az állítás hamis.

Van miről beszélni.

Hiszen, ha tudjuk, mi, miért történik, és mit lehet tenni ellene, könnyebb megbirkózni a nehézségekkel.

Néhány éve volt egy hasonló „kalandom” a konditeremben, akkor egy kedves sporttárs azt kérdezte, hogy „ugye te már csak a szintentartás miatt kondizol?”. Annak idején belém bújt a kisördög (szokott), és azt válaszoltam:

Dehogy! Azért kondizom, mert majd kockahasú halott szeretnék lenni.

Maradjunk annyiban, hogy a kockahas nagyjából stimmel, a halottságra azonban egyelőre nem gyúrnék.

Három évtizeden át komoly evészavarom volt. Sokat kínlódtam. Elolvastam mindent, amihez hozzájutottam, hogy meggyógyuljak, és mivel meggyőződésem, hogy orvosként az a dolgom, hogy segítsek, ilyen kérdésekben is szívesen megosztom a véleményemet.

És most érünk el a szinkronicitáshoz.

A konditermezést követő délutáni rendelésen egy féléves baba apukájától elhangzik egy a délelőttihez kísértetiesen hasonló kérdés: „Doktornő, mondja már meg, kérem, mit kezdjek ezzel a ronda úszógumival, ami rám mászott.”

Nos, először nézzük, mi a helyzet orvosilag.

Az emésztőrendszernek két fő funkciója van:

  • az étel átalakítása a szervezet számára hasznos tápanyagokká
  • valamint a salakanyagok eltávolítása.

Akár fogyni próbálunk, akár szeretnénk tartani a súlyunkat, akár „csupán” egészségesek akarunk maradni, egyszer csak megéhezünk. Ha az éhséget érezve rögtön eszünk is, az bizony nem mindig a legegészségesebb válasz, mert az éhség igencsak bonyolult valami.

Az agyban és a testben jelzések bonyolult hálózat vesz részt abban, hogy hogyan és mikor érezzük éhesnek magunkat. Ezért még az a kérdés sem válaszolható meg egyszerűen, hogy miért érezzük éhesnek magunkat.

Az evési késztetés nemcsak a test energiaszükségletéből ered, hanem egy sor környezeti tényező és az élvezet iránti vágy is szerepet játszik benne.

Sok mindent meg kell érteni:

  • például az egyes ételek utáni mohó vágyat
  • azt, hogy mit tehetünk az éhségérzet elleni küzdelemben
  • s azt is, hogy az éhségérzetben milyen szerepet játszanak olyan tényezők, mint az alvás, a testmozgás és a stressz.

Nézzük, mi történik az agyunkban és a testünkben, amikor azt mondjuk, éhes vagyok.

Kétféle éhséget ismerünk.

Az egyik a szervezet kalóriaigényéből ered, ennek neve homeosztatikus, vagyis a szervezet belső egyensúlyát fenntartó éhség.

A másik éhségnek nincs köze az energiaszükséglethez, ezt hedonikus, vagyis élvhajhász éhségnek nevezzük – egy népszerű elmélet szerint az igazán finom és ízletes ételekhez való vonzódás a modern környezetben az élelmiszerek széleskörű elérhetősége miatt „ámokfutássá” vált.

Nagyon nem mindegy, hogy mit eszünk:

  • a sovány fehérje és a rostban gazdag étrend laktató
  • ám a magasan feldolgozott élelmiszerek felülírják az agy normál teltségjelzéseit – ilyen egyebek mellett a csipsz, a fagyasztott pizza, a finomított cukor, a só, a zsír, az ízesítők.

Nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy az étvágycsökkentő gyógyszerek, termékek gyártása és forgalmazása milliárdos hasznot hozó iparággá nőtte ki magát. Értsd: van, akiknek érdekükben áll, hogy hízzunk.

Na de vissza az úszógumikhoz.

Az a helyzet, hogy az anyagcserénk sebessége bizony a hatvanas életéveinkig változatlan.

Ami változik, az az izomtömegünk aránya.

Fiatalon az izomtömeg a testsúly felét teszi ki (sportolóknál többet), ám ez 75 éves korra a testsúly negyedére csökken. És mivel az izmok több energiát égetnek el, mint a zsír, az, akin több az izom, nehezebben hízik, mint az, akin kevés, ergo aki fogyni akar, csináljon izomtömegnövelő súlyzós edzéseket.

Már csak azért is érdemes így cselekedni, mert a zsírpárnák számos betegséghez vezethetnek: a zsigeri háj (az úszógumi) hormonokat módosít, rontja az inzulinérzékenységet, károsítja az immunrendszert, gyulladást okoz.

És akad még egy fontos faktor: a stressz. Ami fokozza a stresszhormonképződést, ami pedig fokozza az étvágyat – ki ne ismerné azt az állapotot, amikor nassolással igyekszünk elnyomni a bennünk érő stresszt?

Megdöbbentő adat, hogy az 1990-es évekhez képest napjainkban két-háromszoros az emberek stresszszintje.

Mit tehetünk a stressz ellen?

Leginkább azt, amit a zsír ellen: mozgunk.

Merthogy a mozgás sokkal hatékonyabban csökkenti a stresszt, mint a csipsz.

Ezt tanácsoltam mind a konditermes, mind a rendelős kérdezőnek.

S hogy ne bort igyak, miközben vizet prédikálok, megyek is kondizni.

Nem csupán azért, mert hasznos, hanem azért is, mert örömöt okoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik