Belföld

Vitézy Dávid: Lázár János ajánlata ebben a formában értékelhetetlen

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Vitézy Dávid volt közlekedésügyi államtitkár is reagált Lázár János mai bejelentésére. A főpolgármester-jelöltséggel kacérkodó közlekedéspolitikus három pontba szedve reagált a tarifarendszer átalakítására és a miniszter rendezési javaslatára a márciusban jelenlegi formájában megszűnő Budapest-bérlet ügyében.

Azzal kezdte, hogy eddig eleve el sem szabadott volna jutni, hiszen budapesti utasok százezrei nézik értetlenül a vitát, és nem tudják, hogy „jó lesz-e a bérletük a HÉV-re vagy a 22-es buszra még márciusban”. Az emberek hezitálnak beszerezni Vitézy szerint a jelenleg is árult, éves BKK bérleteket, ami súlyos károkozást és bevételkiesést jelent a budapesti tömegközlekedésnek. Úgy látja, az eddigi szerződéses konstrukció jó volt, „mindkét félre nézve szégyenteljes”, hogy nem sikerült meghosszabbítani.

Lázár János új ajánlattal állt elő kedden. E szerint a kormány elfogadja – de csak Budapest határain belül – a Volán, a MÁV és a HÉV járatain a Budapest-bérletet, a főváros pedig cserébe tegyen ugyanígy az országbérlettel és a vármegyebérlettel a saját tömegközlekedési eszközeiken. Vitézy szerint Lázár ajánlata

ebben a formában értékelhetetlen, hisz minden közös bérlet működésének kulcsa a jegybevételek felosztási rendje.

„Azt nyilván senki nem gondolhatja komolyan, hogy a vármegyebérlet úgy legyen érvényes a négyes metrón és a körúti villamoson, hogy a BKK egy forintot se lát a vármegyebérlet MÁV által beszedett bevételeiből. Nyilván fordítva sem mehet, hogy a Budapest-bérlet bevételeiből nem kap a MÁV-Volán – de ez eddig is működött, ameddig le nem járt a korábbi szerződés” – magyarázta Vitézy, megjegyezve, hogy akár lehetne is olyan megoldás, hogy megmarad a Budapest-bérlet és valamilyen típusú vármegyebérlet is érvényes lesz a fővárosban, de „sajtótájékoztatókon egymásnak üzengetve” erre a helyzetre aligha lesz megoldás.

Budapest közlekedése ismét a két politikai oldal pártpolitikai játszmájának áldozata (…). Ezt be kell fejezni

– írta Vitézy, aki szerint Karácsony Gergelynek és Lázár Jánosnak kellene tárgyalóasztalhoz ülni és megállapodni.

Lázár azt is bejelentette, hogy az ország- és vármegyebérleteken túl az összes eddigi MÁV és Volán helyközi bérlet megszűnik. Vitézy ezzel kapcsolatban elmondta: „Akinek jobb és olcsóbb volt, eddig is váltott már a vármegyebérletre. De akinek a régi típusú kilométer alapú bérletek jobban megérik,

azoknak a ma bejelentett döntés brutális áremelést jelent.

Mint írta: a megszűnő 5 kilométeres vasúti, Volánbusz- vagy HÉV-bérletet vásárlóknak, vagyis javarészt az agglomerációs településeken lakóknak az eddigi 5940 forint helyett 9450 forint lesz a havi bérlet, ami 59 százalékos áremelést jelent. A brutális drágulás Vitézy szerint mindenkit érint, aki például Budakesziről, Budaörsről, Nagykovácsiból, Solymárról, Pécelről és még sok más településről busszal vagy épp Dunaharasztiból, Budakalászról, Csömörről, Kistarcsáról ingázik HÉV-vel Budapestre.

Pont az agglomerációban, nem csak Budapest, hanem a többi nagyváros körül is, egy ilyen áremelés jelentősen rontja a közösségi közlekedés versenyképességét

– írta, majd felszólította Lázárt, hogy vonja vissza ezt az intézkedést.

Az országos tarifareform bevezetésének hallatán Vitézy abban bízott, hogy végre lesznek egységes és egymáshoz csatlakozó busz- és vonatjegyek az országban. Úgy tudja, a terv bevezetésre készen áll.

Nonszensz, hogy ha egy MÁV-Volán átszállásos utazást tervezek, kétféle jegyet kell vennem, két külön helyről (…) Amíg az országos közlekedésben két külön jegy kell buszra és vonatra, addig nem értünk át a 21. századba

– fogalmazott, megjegyezve, hogy a ma bejelentett 24 órás vármegye- és országos napijegy bevezetését jó termékeknek tartja, ahogy a kedvezmények egyszerűsítését is időszerűnek gondolta.

Kapcsolódó
A Momentum petíciót indít a Budapest-bérlet megvédéséért
Szerintük a kormány politikai célok alapján zsarolja a fővárost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik