„A gyűlöletbeszéd magyar nagymestere” – így aposztrofálta Bencsik Andrást 2004-ben György Péter esztéta, egyetemi tanár. Azóta eltelt közel húsz év, de Bencsik szerepe nem változott. A Demokrata főszerkesztője lapunk ingerküszöbét az utóbbi hónapokban azzal érte el, hogy
- szerinte a 18 éves diáklány, Pankotai Lili pofont érdemelne,
- az ellenzéki tüntetőket svábbogaraknak,
- a párbeszédes Szabó Tímeát nemes egyszerűséggel rondának nevezte,
- tavaly szeptemberben pedig az Egyesült Államokkal szembeni hadüzenet lehetőségén merengett el Bayer Zsolt Hír TV-s műsorában.
Bencsik azt is világossá tette, hogy (bár volt felesége, a Kárpátalján született Beregszászi Olga színésznő édesanyja történetesen ukrán) az oroszoknak drukkol a háborúban, ami előéletét ismerve nem is olyan meglepő: a nyolcvanas években a Népszabadság pártrovatának újságírója volt, cikkek sorát közölte a megbonthatatlan szovjet-magyar barátságról. Igaz, a rendszerváltás forgatagában a másik oldalon találta magát: a Pesti Hírlap, majd a (Magyar) Demokrata főszerkesztője lett. A hetilap, amelynek előfizetésére a 2002-es választási vereség után Orbán Viktor buzdította a megalakuló polgári körök tagságát, 2004-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy Európa hőseinek hívta a budavári kitörési kísérlet résztvevőit. György Péter akkoriban nevezte az újságot neonáci fanzinnak és magyar Stürmernek.
Bencsik az utóbbi években a kormánypárti Békemenetek szervezőjeként aktivizálta magát, fáradozásait az Orbán-kormány a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatával ismerte el, és állandó résztvevője a Hír TV Sajtóklubjának, amelyben nemrég az ugandai melegek kivégzése fölötti örömének adott hangot, jó hírnek nevezve azt, bár a hírt magát némiképp félreértette.
A bubuk az új szentek. És akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével. Ez egy üzenet, hogy Afrika nemcsak hogy nem vesz részt ebben a szemétségben, hanem szembefordul. Mert Uganda csak egy ország, de ők voltak a legbátrabbak, vélhetőleg a többi is követi
– fejtegette mosolyogva, azt nem részletezve, hogy pusztán a házasulandó melegek esetében tartja-e kívánatosnak a kivégzéseket, avagy mentő körülmény lehet-e, ha valaki homoszexuális létére egy nővel él házasságban, ne adj’Isten fideszes.
Nem bűncselekmény Bencsik kijelentése
A március végi műsor már nem elérhető a YouTube-on. A Google kérdésünkre tisztázta, hogy a YouTube „nem tett a Hír TV csatornáját érintő intézkedést”, magyarán a videót a kormánypárti csatorna önként törölte. Az ennek okait firtató kérdésünkre nem kaptunk választ a Hír TV-től, így – nyilvános elhatárolódás híján – csak feltételezhetjük, hogy megijedhettek a Pesti Srácok példájától: a másik Fidesz-párti csatornát végleg törölte a YouTube egy pedofil pornófilm részletének korábbi felhasználása miatt.
Bencsik kijelentését a Médiatanács még vizsgálja, a rendőrségre viszont nem érkezett feljelentés vagy bejelentés amiatt, derült ki a BRFK portálunknak küldött válaszából. Sok értelme valószínűleg nem is lenne ennek, Bencsik kijelentése ugyanis jogilag nem minősül bűncselekménynek. Bátki Pál ügyvéd úgy fogalmazott lapunknak, hogy
az effajta gyűlöletbeszédnek nincs szankciója a Büntető törvénykönyvben.
Hozzátette, hogy a 2000-es évek során több kísérlet történt az Országgyűlésben arra, hogy a kriminológiában gyűlöletbeszédnek nevezett, nagy nyilvánosság előtt elhangzó, gyűlöletre uszító megnyilvánulások hatékony büntetőjogi szankciót vonjanak maguk után. Ez azonban vagy az Alkotmánybíróság, vagy a parlamenti többség miatt nem valósult meg.
„A hatályos jog szerint bűncselekménynek csak a közösség vagy kisebbség elleni erőszakra vagy gyűlöletre uszítás minősül. Ám a gyűlöletre uszítás csak akkor tényállásszerű, ha fennáll a közvetlen veszélye annak, hogy a gyűlölet a hallgatóság aktív tevékenységébe megy át. Ebben az esetben három évig terjedő szabadságvesztés lenne a maximális kiszabható büntetés” – nyilatkozta a büntetőjogász.
Kérdés, miképp igazolható az, hogy valakinek a szavai hatására történik erőszak. Bátki szerint ez a gyakorlatban úgy lenne bizonyítható, ha az elkövető ezt beismerné, vagy az eset körülményeiből megállapítható lenne az ok-okozati kapcsolat. Például ha egy tüntetésen hangozna el közösség elleni izgatás, és innen távozva a demonstrálók erőszakos cselekményeket követnének el.
Kitolódik a kimondhatóság határa
Pál Gábor politológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a 24.hu-nak azt hangsúlyozta, hogy a gyűlöletbeszédnek nincs konszenzusos definíciója, de alapvetően egy amerikai elképzelés alapján indult el az erről szóló párbeszéd az 1970-es, ‘80-as években. Ez a diskurzus a politikai korrektségről szólt, és az egyik leküzdeni kívánt jelenséget jelölte a hate speech, azaz a gyűlöletbeszéd kifejezéssel. A kategória elsődleges jelentéstartalmát a származás, nem, vallás vagy bőrszín miatti megbélyegzés jelentette, kereteibe azonban a szimpla utálkozás, gúnyolódás és viccelődés is belefért, nemcsak az erőszakba torkolló gyűlölet – tette hozzá Pál.
Magyarországra az 1990-es években került át a fogalom; több lehetőség közül végül tükörfordításnak tekinthető változat gyökeresedett meg. Jelentése némileg leszűkült, és többnyire ma is inkább gyűlöletként, erős ellenérzésként értelmezzük. Az azonban korántsem egyértelmű, hogy a beszélő által kifejezett vagy a hallgatóságban felkeltett gyűlöletet (esetleg mindkettőt) értjük-e alatta. A konkrét erőszakra való felhívás a gyűlöletbeszéd legszűkebb értelme, ezen kívül az összes többi, nem egyértelmű eset definíciós szürkezónában van.
A gyűlöletbeszéd nem egy precíz elemző kategória, konkrét megnyilatkozások besorolásakor tehát érdemes óvatosan bánni vele. A gyűlöletbeszédről szóló vitákat mindig is arra használták a politikusok, megmondóemberek, hogy a saját politikai identitásukat demonstrálják. A gyűlöletbeszéd adott értelmezésével mindenki saját magát igyekezett meghatározni, így soha nem kerültünk közel ahhoz, hogy bármilyen konszenzusos interpretáció létrejöhessen.
A magyar politikai és jogi gondolkodásban már a dualizmus kora óta jelen van az az elképzelés, hogy a nyilvánosan elmondott szó veszélyt okozhat, erőszak következhet belőle, amit jogi eszközökkel korlátozni kell. A Csemegi-kódextől kezdve létezik egy elképzelés, amelynek a lényege, hogy a beszéd elszabadíthatja az indulatokat, felboríthatja a közrendet, mások biztonságát veszélyeztetheti. Az ezzel kapcsolatos viták arról folynak, lehet-e oksági viszonyt kimutatni, azaz a beszéd valóban kiváltója-e az erőszaknak? A jogi gondolkodás abba az irányba ment, hogy amennyiben egy kijelentés szükséges és elégséges feltétele az erőszak létrejöttének, akkor mindenképpen gyűlöletbeszédről van szó” – mondta Pál, majd stílszerűen egy ugandai példát említett: a 2010-es évek elején az egyik helyi újság több, melegként számon tartott személy fotóját közölte Akasszátok fel őket! felirattal. A fényképeken szereplők egyikét, David Kato melegjogi aktivistát nem sokkal ez után a lakása előtt agyonverték. Bár az összefüggés egyértelműnek látszik, a rendőrség mégsem találta megalapozottnak, hogy a két dolognak köze lett volna egymáshoz. Az erőszakra felhívó (gyűlölet)beszéd és az erőszak közötti konkrét és közvetlen kapcsolatot ugyanis nehéz bizonyítani.
Pál Gábor Bhikhu Parekh indiai származású brit politológus három „tartalmasan üres” kritériumával magyarázta el, a közgondolkodás számára miként körvonalazható a gyűlöletbeszéd. Parekh azt mondta, gyűlöletbeszédnek azokat a közléseket tekintjük, melyek valamely társadalmi csoport ellen irányulnak, vagyis nem az emberiség egésze ellen, nem egy konkrét személy ellen, és nem is önmagunk ellen szólnak. Ezt a logikát a hazai jogi szabályozás is követi. A másik feltétele a gyűlöletbeszédnek Parekh szerint, hogy a szöveg stigmatizáljon, dehonesztáljon, negatív színben tüntessen fel. Harmadik eleme, hogy az ellenséges érzületeket és tetteket valószínűbbé teszi, előkészíti, legitimálja. „Az 1997-ben indult amerikai sorozatban, a South Parkban például minden társadalmi csoportot szatirikusan mutatnak be, de nem cél az ellenséges érzelmek felkeltése, és nincsen kitüntetett beszélő – a kínaiak is nevetnek az amerikaiakon, a feketék is a fehéreken. Tehát önmagában az, hogy valami szatirikus, még nem stigmatizáló” – egyértelműsített Pál.
A politológus szerint ha Bencsik megszólalását a gyűlöletbeszéd kategóriájának akarjuk megfeleltetni, jóval nagyobb gondban vagyunk, mintha ellenségképzésről beszélünk. Bár Parekh kritériumai közül az első kettőnek egyértelműen megfelel, ami a Hír TV-ben elhangzott, a harmadik esetében szembetaláljuk magunkat a médiahatás kimutathatóságának problémájával. Pál nem akart találgatni azzal kapcsolatban, hogy mi volt Bencsik célja a „bubuzással”, inkább arról beszélt, hogy
a társadalomtudomány számára egy konkrét megszólalás nem annyira érdekes, mint a tágabb közeg, ahonnan jönnek ezek a mondatok, vagyis ez esetben, hogy milyen az a társadalmi, politikai diskurzus, amelyben megszólal Bencsik. És ezzel kapcsolatban nyugtalanító válaszokat látunk. Bencsik csak hallhatóvá tett egy olyan stílusú társadalmi diskurzust, amely nem feltétlenül a nyilvánosság kiemelt terein zajlik, de jelen van Magyarországon. A közösségi médiában például ez nem számít egy kiugróan durva megszólalásnak. Inkább az a fura, hogy valaki ezt a televíziós beszélő fej pozíciójában is vállalja.
Pál Gábor úgy véli, hogy a főszerkesztő megszólalását több tényező is szürreálissá, abszurddá teszi. Egyrészt pozitív példaként hivatkozik egy afrikai országra, miközben ezek többnyire elmaradottként és/vagy a migráció veszedelmes kibocsátóiként jelennek meg a kormányoldali diskurzusokban. Másrészt globális jelentőségű üzenetet igyekszik tulajdonítani egy Ugandában elfogadott és jórészt félreértett törvénymódosításnak. Mitikus küzdelmet vizionál, amelyben a szubszaharai ország politikai elitje Szent Györgyként tűnik fel, amint hősiesen küzd a nemzetközi LMBTQ-lobbi sárkányával. A megszólalásban még csak nem is a melegek megölésének ünneplése a leghangsúlyosabb, sokkal inkább az, hogy itt, a normalitás mellett hitet tevő Magyarországon is fel lehet lélegezni, mert vannak mások is, akik szembeszállnak „az új divattal”, illetve „vallással”. A melegek sorsa a beszélő számára ehhez képest szinte lényegtelen. Bár dehumanizáltan kezeli őket, inkább csak eszközök, retorikai sakkfigurák a biztatónak szánt tételmondat igazolása során.
A szakértő is tapasztal eszkalációt a gyűlölködő és gyűlöletkeltő beszédmód terén, annak jellegével, hangnemével kapcsolatban. „Az egyik elmélet szerint a politikai kommunikáció normáit a kiemelt szereplők fektetik le. Magyarán ők határozzák meg, mi az, ami belefér, és mi az, ami már nem. Ha ők megengednek maguknak egy bizonyos stílust, szóhasználatot, akkor ők maguk tolják ki a kimondhatóság határait.” Bencsik befolyását, státuszát nehezen lőné be, azt viszont nem állítaná, hogy a Demokrata főszerkesztője magát a kormánypárti narratívát jeleníti meg, szerinte többfajta szereplő többfajta hangnemben beszél. Számára
„E megszólalás súlyosságát csak akkor tudjuk megítélni, ha az erőszakkal vetjük össze, illetve azt keressük, hogy a megnyilatkozás hogyan kapcsolódik az erőszakhoz. A legoptimistább értelmezés szerint még mindig jobb, ha valaki csak beszél az erőszakról, és nem csinálja. Ez így csak egy erőszakfantázia, ami nincs kiélve. Van egy másik értelmezés, hogy a hasonló kijelentések az erőszak közegét alkotják, értelmet adnak neki, céllal látják el. A jogi megközelítés pedig már azt vizsgálja, hogy a megszólalás kiváltója, okozója-e az erőszaknak. Azt is érdemes hozzátenni, hogy egy újabb értelmezés szerint maga a megnyilatkozás is tekinthető (verbális) erőszaknak, hiszen a «bubuk» megölésének ünneplése pszichikai kárt, sérelmet okozhat az érintetteknek” – mondta Pál Gábor.
A politológust arról is kérdeztük, számít-e az, hogy Bencsik ugandai helyzetleírása nem teljesen felel meg a valóságnak. Ha csak a vélhető hatást vizsgáljuk, akkor ez a legkevésbé fontos kritérium szerinte: ha valaki rezonál Bencsik emocionális alapállására, osztozik a melegekkel szembeni ellenszenvében, akkor a tényektől való eltérések nem tántorítják el. Sokak számára ez a kijelentés akkor is érvényes lenne, ha sem a hely, sem az évszám nem stimmelne, mert lecsupaszítva ez egy attitűdállítás a világról, iránymutatás arra vonatkozóan, hogyan kell érzelmileg viszonyulni a melegekhez.
2003. december 24-én egy részeg egykori punkzenész a következőket mondta a Tilos Rádió műsorában: „Kiirtanám az összes keresztényt!”. Paizs Miklós, a rádió egyik kurátora, az eset kapcsán tartott sajtótájékoztatón elítélte Barangó szavait, és eltávolította vétkes munkatársát. Ha az a kérdés, hogy hangzott-e el ennél durvább kijelentés az elmúlt harminc évben, akkor az a válasz, hogy egy sor olyan kijelentést találunk, ami konkrét erőszakra buzdított – mondta ezzel kapcsolatban Pál. A másik kérdés szerinte az, hogy milyen következményei vannak annak, amit valaki mond.
Az egy erős üzenet lenne, ha valaki a kormánypárti közegből jelezné, hogy ezt mégsem tartotta okének. Akár Bencsik, akár valaki más. Ez ugyanis helyreállítaná a normát, azt látnánk, hogy egy kommunikációs norma továbbra is érvényes. A kérdés nem úgy merül fel, hogy ami elhangzott, az durva-e, hanem hogy az elhangzott mondatokra érkezik-e erőteljes és egyértelműen elítélő reakció. Vagy, és ez a rosszabb eshetőség, a közvélemény jelentős része közönyössé vált, felment az ingerküszöb.
Mi lett volna, ha a „bubuk” helyett „bipsik” szerepelnek Bencsik mondatában? Pál Gábor szerint az ilyen kijelentések viszonylagossága épp abban van, hogy ha a stigmatizált csoportot egy másikkal váltjuk fel, akkor más kontextusba helyeződik, más reakciót vált ki. „A politikai szereplőknek megvannak azok a társadalmi csoportjaik, amelyek mellett kiállnak, és amelyeknek a stigmatizálását kikérik maguknak. A ‘90-es és 2000-es évek gyűlöletbeszéd-vitáiban úgy tűnt, hogy a baloldal és a liberálisok elsősorban az etnikai és vallási kisebbségek, az életmódkisebbségek és a nők mellett álltak ki. A mai jobboldalnak tekinthető politikai szereplők viszont a történelmi egyházakat, a hívőket, a kistelepülésen élőket, a határon túli magyarokat és úgy általában a magyarságot látták védendő csoportnak. Ami érthetetlen, hogy miért nem lehet ezeket egyszerre, miért nem lehet norma, hogy még akár a bűnelkövetők esetében sem ünnepeljük az esetleges jogfosztást, a szenvedést. Hogy a másik méltósága akkor is fontos, hogy ha éppen egy, a miénkkel versengő politikai csoportosulás szent tehene.”
Ez viszont ellentétes azzal a pártpolitikai logikával, amely a gyűlöletbeszéd-vitákat identitásteremtésre használta. Talán elősegítené a nézőpontváltás lehetőségét annak tudatosítása, hogy ki lehetne cserélni a homoszexuálisokat úgy, hogy a kijelentés a Bencsiket elismerő közeg számára is felháborító legyen – jegyzi meg a politológus. Pál Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy a közbeszédben megszólalóknak van felelősségük abban, hogy a kimondhatóság határát ne tolják ki, és ha normasértés történik, azt jelezzék. „Nem az az érdekes elsődlegesen, hogy Bencsik melyik párthoz tartozik, hanem hogy elhangozhat-e egy ilyen kijelentés, és hogy van-e reakció, vagy sem. A politikusoknak legyen a pártpolitikán túl is felelőssége, és ne csak szelektíven, ne csak akkor, ha az ő védelmük alatt álló embereket támadják” – összegzett Pál Gábor.
Szóba került beszélgetésünkben az is, hogy Gundel Takács Gáborék 2021-ben petíciót indítottak a békés közbeszédért a Szemlélek oldalán.
Az, hogy ez mennyire nem érdekelt senkit, és még támadás is érte azokat, akik a kezdeményezés mellé álltak, számomra az egyik legszomorúbb fejlemény az elmúlt 30 évben.
„Nem szerencsés” – szólt a kormány reakciója
Hogy milyen következménye és hatása lesz Bencsik kijelentésének, nem tudni. A Hír TV arra a kérdésünkre sem válaszolt, szankcionálták-e, mindenesetre a Demokrata főszerkesztője a YouTube-ról törölt adás ellenére a következő héten újra ott ült a Sajtóklub stúdiójában. Holott bő négy évvel ezelőtt az Echo TV, amelyet később összevontak a Hír Tv-vel, még vállalhatatlannak minősítette, hogy műsorában Megadja Gábor, Ambrózy Áron és Vésey Kovács László visszatérően Jákobnak nevezte a zsidó felmenőiről nyilatkozó Jakab Pétert – a csatorna elnézést kért a jobbikos politikustól, és bejelentette, hogy a három vendéget nem hívja meg többé.
Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője április elején arról beszélt az Országgyűlésben, hogy Bencsik nyilatkozata „a legsötétebb gyűlöletbeszéd, ami elképzelhető”, és kifogásolta, hogy a Polgári törvénykönyv csak a faji, etnikai, vallási kisebbségeket védi, azaz esetükben teszi lehetővé, hogy a közösség egészét sértő kifejezésekkel szemben a közösség bármely tagja fellépjen, a nemi identitás vagy a szexuális orientáció nincs benne a felsorolásban, ezért pártja a Ptk. módosítását kezdeményezi az LMBTQ-közösség védelmében. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár nem válaszolt arra, hogy támogatnák-e a módosítást, helyette a Btk.-t ajánlotta az ellenzéki képviselő figyelmébe, mely szerint „aki a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen – különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel – erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A büntetőjog korlátait azonban már említettük, és Sebián-Petrovszki is azt mondta lapunknak, hogy azért nem tettek feljelentést Bencsik szavai miatt, mert jogászaik szerint a bíróságokon csak az minősül jogi értelemben gyűlöletbeszédnek, ha egy kijelentés agresszióra bujt fel.
Gurmai Zita is reagáltatni kívánta a parlamentben a kormányt az állami kitüntetéssel honorált Bencsik szavaira. Az MSZP-s képviselő felszólalására Rétvári Bence válaszolt. Az államtitkár nem határolódott el a főszerkesztő homofóbiájától, inkább arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc miként nyilatkozott a saját szövetségeseiről, majd kitért arra, hogy a magyarok népszavazáson utasították el a „genderideológiát”.
A Kormányzati Tájékoztatási Központnál hiába tudakozódtunk a kabinet álláspontjáról, a Kormányinfón viszont Gulyás Gergely nem kerülhette ki teljesen a választ. A 24.hu érdeklődésére a miniszter először úgy felelt, hogy az ugandai törvényt ítéli el a leghatározottabban (ami nem pontosan azt tartalmazza, mint amit a Demokrata főszerkesztője vélelmezett), majd munkatársunk ismételt kérdésére, hogy Bencsik a homoszexuálisok esetleges kivégzése feletti örömét elítéli-e, Gulyás úgy válaszolt, hogy nem minősíti újságírók szavait, mert akkor estig ott állhatna. A személyes álláspontját firtató újabb kérdésre a Miniszterelnökség vezetője végül odáig merészkedett, hogy
ilyen nyilatkozatokat nem szerencsés tenni.
