Belföld vélemény

A vatikáni állam világi penzumai

24.hu
24.hu
Ítélet Bécsben. A Leopárdok kiszabadulnak. Otthon lenni Kirgizsztánban. Írások az Élet és Irodalom legújabb számából.

Hajdu Nóra: A Leopárdok kiszabadítása

Hosszabb időn keresztül érthetetlen volt Olaf Scholz német kancellár körülményeskedése a német gyártmányú Leopárd 2-es harckocsik Ukrajnának való átadásáról. Végül azonban heteken keresztül tartó, szinte óráról órára növekvő feszültségek közepette megszületett a döntés.

Mi ez?

Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és Irodalom legújabb számából. Ha tetszik, az írásokat elolvashatja a www.es.hu oldalon vagy a péntekenként megjelenő lapban. Már online is: www.es.hu/elofizetes

Németországot nemzetközi súlya, gazdasági ereje, földrajzi elhelyezkedése a mostani feszült helyzetben is vezető szerepre késztetné. Ugyanakkor kockázatvállalási hajlandósága nem képes ennek a külső-belső igénynek megfelelni, ami mögött gazdasági kapcsolatainak hagyományai, a német történelem súlyos tapasztalatai és egyebek között az azokra épülő közbeszéd évtizedes kondicionáltsága is meghúzódik.

Ehhez az alaphelyzethez társulnak a jelenlegi német kormánykoalíció működési problémái: az 1945 utáni német történelemben először koalíciót alkotó három párt közös kormányprogramja a háború miatt számos pontjában részben túlhaladottá, részben nem teljesíthetővé vált. Az egyes pártok elvfeladása pedig időnként olyan visszavonulási manőverek közepette zajlik, amit politikai ügyetlenség kísér.

Ilyen körülmények között került napirendre a Leopárd páncélosok ügye. Ukrajna már a háború kezdetén kérte nyugati támogatóitól nehézfegyverek, köztük önjáró lövegek és harckocsik szállítását. Ezekre a kérésekre az Ukrajnát támogató kormányok eleinte jórészt nem reagáltak, majd visszafogott számban megkezdődött egyes fegyvertípusok szállítása. A nyugati gyártmányú harckocsik azonban kivételt, egyfajta „vörös vonalat” képeztek. Ez így maradt egészen a múlt év őszéig, amikor a háborús helyzet megfigyelői előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az addigi ukrán harctéri sikerek kifulladtak. A támogató kormányok ekkor napirendre tűzték nyugati páncélosok szállításának lehetőségét.

Kenesei István: Erasmus – második felvonás

Miután Navracsics miniszter magához tért meglepetéséből, ami főleg annak volt betudható, hogy reszortja dacára nem értesült időben az Európai Tanács december 15-i határozatáról (értsd: nem olvasta el), azonnal repülőrajtot vett Brüsszelbe, és végignyilatkozta a sajtót, milyen változások várhatók. Többek között azt idézték tőle, hogy „a miniszterelnök abszolút támogatja az összeférhetetlenség kimondását a miniszterek esetében”.  Nagy kő esett le mindazoknak a szívéről, akik eddig úgy hitték, a kormányfő maga találta ki, hogy hét miniszter is tagja, sőt közülük néhány elnöke legyen a kekva-egyetemek kuratóriumainak.

Lehet ugyebár, hogy nem a minisztereire gondolt, amikor közel két éve ezt mondta: „amikor majd ezeket az alapítványokat felállítjuk, és felkérjük a kurátorokat, akkor olyan embereket fogunk oda majd fölkérni…, akik rendelkeznek ezzel a nemzeti szemlélettel … (Én) nem tudok jó szívvel javasolni senkit sem ilyen kuratóriumba, aki egyébként egy internacionalista, globalista szemléletű ember. Mert akkor az egyetemeket is ebbe az irányba vinnék el.”[1] Sőt a háta mögött kinevezett miniszterei meg sem kérdezték, hozzájárul-e, hogy pluszmunkát végezzenek (csekély 1-1,5 milliós havi tiszteletdíjért). Így már érthető, miért támogatja a lemondásukat, ami a legutóbbi kormányülésen varázsütésre meg is történt. Sőt Gulyás miniszter szerint azt is elvárják, hogy „minden kormányzati tisztviselő járjon el így, tehát ez vonatkozik az államtitkárokra, helyettes államtitkárokra, közigazgatási államtitkárokra, miniszteri biztosokra, kormánybiztosokra”.

Ezzel mintegy ad acta tették azokat a tiltakozásaikat, melyekben a fél világra mutogattak, hogy hol mindenhol lehet tag politikus az egyetemek vezető testületeiben. Amiről már kezdettől fogva kimutattuk, hogy tévedés, csúsztatás, hazugság (nem kívánt törlendő), legutóbb az Akadémiai Dolgozók Fórumának (ADF) részletes elemzésében.

Pankovits József: A vatikáni állam világi penzumai

A Città del Vaticano az egyházi állam, a katolikus vallás központjának, a Szentszéknek a világi székhelye, ahonnan a spirituális kultikus tevékenységek mellett egy világi entitás mechanizmusát is mozgatják, ami olykor, nemritkán közönségesebb kérdéseket vet fel különböző ügyekben.  Közelmúlti nemzetközi és hazai sajtóhírekből lehetett értesülni: a Vatikán megnyitja a mintegy 40 évvel ezelőtt eltűnt (elrabolt) tinédzser, Emanuela Orlandi rejtélyének új vizsgálatát.  Az eltűnt leány vatikáni állampolgárságú (apja a pápa szolgálatára rendelt segédszemélyzet alkalmazottja), esete – mint anno is kiderült – összefüggött Mehmet Ali Agcsa a pápa ellen elkövetett merényletével. A török terrorista két évvel a leány eltűnése előtt, 1981-ben a Szent Péter téren lőtt II. János Pálra; a hívők tömegében természetesen azonnal elfogták, kihallgatták, eljárást indítottak, elítélték. A két történetről, az elkövetőkről találgatások röppentek fel, többen azt feltételezték, hogy a lánnyal, illetve édesapjával zsarolták meg a Vatikánt.

Váncsa István: Kirgizsztánban

Stratégiai együttműködés épül Magyarország és Kirgizsztán között, jelentette be a kirgiz köztársasági elnök Budapesten, erre csak azt tudjuk mondani, hogy legfőbb ideje volt. Stratégiailag együttműködő partnereink névsorára eddig is büszkék lehettünk, Azerbajdzsán, Egyiptom, Szerbia, Törökország, Üzbegisztán és így tovább. Kirgizsztán nevét viszont joggal hiányoltuk a listáról, de lám, előbb-utóbb minden a helyére kerül.

Magyarország hazatalált, immár az övéi között pompálkodik és aranyba foglalt drágakőként ragyog.

Kirgizsztán ennek az úri társaságnak kétségkívül illedelmes és hasznos tagja lesz, ez egyebek közt abból is látható, hogy Vitalij Ponomarjov orosz ellenzékit tavaly novemberben a biskeki repülőtérre érkezvén azonnal letartóztatták, és postafordultával küldték vissza a hazájába, hogy a továbbiakban a honi hatóságok gyámolítását élvezhesse. Egy héttel később megfosztották állampolgárságától Bolot Temirov kirgizsztáni születésű oknyomozó újságírót, emberjogi aktivistát, a párizsi központú Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontières) nemzetközi sajtószervezet jubileumi Sajtószabadság-díjának jelöltjét, majd felrakták egy vonatra ugyanavval a céllal, mint Ponomarjovot. Ő ugyan nem orosz állampolgár, viszont az orosz hatóságok kitüntető figyelmének örvendhetni olyan élmény, amely mindenkinek csak jót tehet.

Szponzorált tartalom

A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik