Belföld

15 százalékos inflációval számolnak jövőre, a családtámogatásokról még nem döntött a kormány

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Kedden délelőtt tartott sajtótájékoztatót Varga Mihály pénzügyminiszter Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezetőjének társaságában, amiről a Portfolio tudósított. Az eseményt elsősorban a jövő évi költségvetés várhatóan alapos átírása miatt előzte meg nagy várakotás, valamint a sokakat foglalkoztat, hogy meghosszabbítanak-e bizonyos családtámogatási típusokat, melyek december végével lejárnának.

Varga Mihály a Portfolio szerint azzal kezdte, hogy az európai gazdaságok jelentős része hamarosan recesszióba süllyedhet, és Magyarország energiaszámlája 4000 milliárd forinttal lett magasabb, mint a COVID előtt volt. Ugyanakkor a miniszter szerint 2023-ban nálunk nem lesz recesszió, hanem most 1,5%-os gazdasági növekedéssel számolnak. A miniszter később azt mondta, azzal számolnak, hogy a 150 euró alatti gázár jó eséllyel tartható lesz 2023-ban is, emellett a villamosenergia és az olaj ára is csökkenhet, miközben a rezsivédelmi alap 600 milliárd forintból gazdálkodhat.

Varga Mihály szerint a kormány továbbra is elkötelezett a költségvetési hiánycél (3,5% jövőre) és az államadósság tartása érdekében. Elmondta,

jövőre 15 százalékos inflációval számolnak. 

Beszélt arról is, hogy a nemrég elfogadott uniós helyreállítási terv és a partnerségi megállapodás segíteni fogja a jövő évi finanszírozást – utal az uniós megállapodásokra. A jövő évi költségvetésről szólva Varga azt mondta, az még nincs elfogadva, a holnapi kormányülésen tárgyalnak róla.

Szólt arról is, hogy nincs végleges döntés a babaváró hitellel és az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban, de azt megerősítette, hogy a családtámogatási intézkedések finanszírozása továbbra is biztosított. Hozzáteszi, hogy az év végéig a kormány fog még olyan döntéseket hozni, melyek a családtámogatásokkal kapcsolatosak.

Kurali Zoltán arról beszélt, szerinte nehezítette az idei évet a „hozamemelkedés és a forint gyengülése”, ezekről azt mondta, hogy globális inflációs környezetnek és a kockázatkerülésnek voltak betudhatók. Az ÁKK célja még mindig az, hogy 11 ezer milliárd forintra rúgjon a lakossági állampapírállomány, de most úgy látják, hogy ez valószínűleg nem fog teljesülni jövőre. A lakossági piacon a termékkör egyszerűsítése várható, az ügyfélszámot viszont növelnék. Az egyszerűbb paletta valahogy így nézne ki:

  • Az infláció tetőzése után bevezetnének egy fix kamatozású papírt.
  • Maradna a MÁP+, ami az ÁKK szerint „egy nagyon erős brand”.
  • És marad az inflációkövető prémium állampapír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik