Belföld

Jogkövető magatartást vár a pedagógusoktól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

MTI / Bodnár Boglárka
MTI / Bodnár Boglárka

A budapesti Piarista Gimnázium tucatnál is több tanára még hétfőn polgári engedetlenségre hívott fel pedagógusokat egy közös nyilatkozatban. Ebben nem másra, mint a katolikus egyház katekizmusára hivatkoznak; a vonatkozó idézet így szól:

Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az Evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget – amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel – az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja.

Nyilatkozatában a 18, egyházi iskolában dolgozó pedagógus arra biztatja kollégáit, hogy polgári engedetlenséget vállalva vegyenek részt a december 8-ra, vagyis csütörtökre hirdetett országos munkabeszültetésben.

„A múlt héten elbocsátott nyolc kolléga esete sürgetően világít rá arra, hogy az oktatásban közös, egységes, határozott kiállásra van szükség. Nem engedhetjük, hogy ebben a helyzetben az állami és egyházi fenntartású intézmények pedagógusait szembeállítsák egymással. A világnézeti és stílusbeli különbségeket félretéve együtt kell a közös célért, az oktatás felemelkedéséért kiállnunk” – írták indoklásként.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán válaszul közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy a sajtóból értesültek az egyházi iskolák tanárainak polgári engedetlenségre hívó kezdeményezéséről.

Szerintük a munkavégzés megtagadása vagy felfüggesztése munkáltatóként nehéz helyzetbe hozza az egyházi fenntartókat, mert azok felelősséggel tartoznak a szülők felé, illetve az állam felé is el kell számolniuk a köznevelési szerződésekben vállalt kötelezettségeik teljesítésével.

Közleményében a püspöki konferencia kifejti: noha tagjai – vagyis a püspökök – tisztában vannak az oktatás és a pedagógusok jelenlegi nehéz helyzetével, ők továbbra is a tárgyalásos megoldást részesítik előnyben.

Reméljük, hogy a döntéshozók és a pedagógusok is mérlegelik ezt a helyzetet, és bölcs döntést hoznak. Nem mondunk le az oktatás és a pedagógusok általunk is ismert, nehéz helyzetének jelzéséről, hanem ebben a légkörben is kiállunk vállalt hivatásuk és a jogkövető, felelős állampolgári magatartás mellett

– fogalmaznak.

Közleményük tanúsága szerint az egyházi vezetők még mindig abban bíznak, hogy kialakulhat olyan szakmai párbeszéd az oktatásirányítás és a pedagógusok szakmai szervezetei között, amely előreviszi az oktatás és nevelés ügyét és hosszú távú stabilitást biztosít annak. Ennek érdekében – mint írják – képviselőik révén folyamatosan részt vesznek többek között a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztal, a Szakképzési Innovációs Tanács és a Köznevelési Tudományos Tanács munkájában.

Erőfeszítései keretében a Püspöki Konferencia a Katolikus Pedagógiai Intézettel közösen a jövő év elejére országos szakmai tanácskozást szervez a témában – adták hírül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik