Szórakozás

„A családunk szó szerint nem boldogulna nélküle” – Vilmos herceg rákból kigyógyult feleségét méltatta egy rádióműsorban

Chris Jackson / Getty Images
Chris Jackson / Getty Images

Vilmos herceg nemrégiben a Heart FM rádió élő adásának vendége volt, minek alkalmával remisszióban lévő feleségéről, Katalin hercegnéről is szót ejtett – írja a Hello! magazin. A rákdiagnózisa után való visszatérésével kapcsolatban a trónörökös úgy fogalmazott, hogy nagyon büszke a feleségére, hozzátéve:

Ő egy csodálatos anya, egy csodálatos feleség, és a családunk szó szerint nem boldogulna nélküle, szóval zseniális volt.

Mint ismeretes, Katalin hercegné 2024-ben hozta nyilvánosságra rákdiagnózisát, majd tavaly januárban hírül adták, hogy legyőzte a betegséget, és lassan visszatér hivatalos feladataihoz. Múlt héten Olaszországba látogatott el, ez volt az első hivatalos külföldi útja azóta, hogy nyilvánosságra hozta a betegségét.

Kapcsolódó
Katalin hercegné legyőzte a rákot
A tervek szerint az elkövetkező hónapokban korlátozott számban vállal majd nyilvános szerepléseket.

Vilmos herceg a téma kapcsán elmondta, hogy felesége a sikeres kezelés után fokozatosan tér vissza a külföldi látogatásokhoz, ám, mivel tisztában vannak azzal, hogy az ilyen utazások megterhelik az embert, komolyan odafigyelnek arra, hogy a walesi hercegné kipihenje magát és jól legyen.

Katalin és Vilmos a múlt hónapban ünnepelték 15. házassági évfordulójukat:

Kapcsolódó
Vilmos herceg és Katalin hercegné az esküvőjük napján 2011. április 29-én.
15 éve mondta ki az igent Vilmos és Katalin – képeken közös útjuk az egyetemtől napjainkig
2011. április 29-én az egész világ figyelemmel kísérte Vilmos herceg és egyetemi szerelme, Kate Middleton esküvőjét a Westminsteri apátsági templomban. Az azóta eltelt másfél évtizedben a trónörökös és felesége, Katalin hercegné nemcsak a brit monarchia meghatározó alakjai lettek, hanem három gyerek – György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg – büszke szülei is. Galériánkban 15 képben foglaljuk össze a walesi hercegi pár közös pillanatait a kezdetektől napjainkig.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik