10. Fiola Attila vezetést szerez a franciák ellen az Eb-n
Őszintén kívánjuk minden magyarnak, hogy egyszer az életében adasson meg neki olyan exkréció, amilyet azok a piros mezesek abszolválhattak, akik a Magyarország-Franciaország Eb-találkozó szünetében a Puskás stadion vizeldéinek egyikében tartózkodtak. Nem kell Karikó Katalinhoz hasonló forradalmi kutatásokat végeznünk ahhoz, hogy tudjuk: a születésnapi torta gyertyáinak elfújása idején, amikor megfejthetetlen szellem- és kultúrtörténeti okokból a rendezvény résztvevői fölsikítanak, hogy „Kívánj valamit!”, miközben hasonlóan dekódolhatatlan tradíciók követésének köszönhetően idétlenül szorítják kezüket öklükbe, viszonylag kevesen gondolnak arra, milyen fölemelő lenne megannyi piros mezes között vizelni. A futball azonban éppen azért a világ legfontosabb játéka, a közösségek legfontosabb kötőanyagainak egyike, mert az álmokat is újraálmodja. Például akkor, amikor Fiola Attila Hugo Lloris keze mellett a hálóba passzol, minekután a koronavírus-járvány közepén, a szabadságjogok – a vegánéttermek szélsebes terjedésének nyomán előállt szélsőséges húsevő-diszkriminációtól eltekintve – régen látott felszámolása idején több tízezer magyar kapaszkodik egymásba, s teremt olyan káprázatos, felejthetetlenül eksztatikus közösségi élményt, amilyenre manapság – az unikum receptjének nyilvánosságra hozataláig – talán tényleg csak egy magasztos Tóth Gabi-nyilatkozat képes.
De mindez még hol van a tágas vizeldéhez képest, ahol csak piros mezesek találkoznak, a hang viszont beszorul, a dob pereg, és a létező legdemokratikusabban szerveződő minitársulat, amelyben csakis véletlenszerűen egy helyre kerülő rangrejtettek találkoznak, énekel, nótázik, óbégat abban a tudatmódosult állapotban, amelyet a gól okozott. Tényleg elgondolhatatlanul nehéz lehet az élet annak, akinek nincs hozzáférése ahhoz a csodálatos játékhoz, amelynek Soros Györgyön kívül egyedüliként minimum világszervező ereje van.
Az pedig már Fiola franciák ellen szerzett vezető góljának extra értéke, hogy kiszorította a tízből az álmoktól elszédülő, a valóság fájdalmához ragaszkodó fekete pólósokat, akik az angolok elleni vb-selejtezőn azzal voltak elfoglalva, hogy megdobálják a gólszerző Sterlinget, miközben ő koronavírusban elhunyt barátjára emlékezett. Hiába, ahogyan e két eset is megmutatja: a futballstadion olykor a szélsőségek otthona. Sohasem gondoltuk, hogy az isteni játék ebben ennyire hasonlít a Stohl András-életműhöz és a sarki kínai büfé csípős-savanyú leveséhez.
9. Bemutatják a NER Patyomkin páncélosát, az Elk*rtuk című filmet
Lenin megmondta, hogy minden művészeti ág közül a film a legfontosabb a bolsevikoknak, és ebben követték azok a potentátok, akik keresztülhajszolták az Elk*rtuk című propagandaalkotás elkészülését, hogy a 2006-os „sajnálatos őszi események” tizedik évfordulóján bemutathassák.
Kicsit megszaladt a kormánymédia kritikusainak kezében a toll – az összesnek egyszerre –, amikor „pörgős és izgalmas politikai krimiként” értékelték az Elk*rtukat, amely a „Soros-hálózat” lejáratókampányának köszönhetően jelenleg a „minden idők legszarabb filmje” címért versenyez az IMDb-n, mert igazából a legrosszabb értelemben vett középszer. Egy Cobra 11-epizód színvonalán legyártott unalmas mozi, nevetve dohányzó szocikkal és károgó varjakkal, mely azért a Honfoglalás örökségét is hordozza, hiszen kéttucatnyi statisztával hozták le az utcai tömegjeleneteket. Magyarországon kívül teljesen érdektelen lenne, miképp minket se hozna lázba egy macedón Costa Gavras-epigon filmje a Preszpa-egyezmény hátteréről, de ennek ellenére Kálomista Gábor producer dühöngött, hogy el akarták hallgattatni az alkotását, miután a multiplexek nem játszották annyi kópiával, mint az új James Bond-mozit. A Fidesz „európai értelemben vett konzervatív” arcát megjeleníteni hivatott Navracsics Tibor kormánybiztos pedig személyesen kérte számon a Tapolca Városi Mozit, hogy miért nem tűzte műsorra az Elk*rtukat, mintha csak 1981 lenne.
Szinte már vártuk, hogy a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság mikor éleszti újra a Sánta Kutya Díjat, bár éppenséggel pont az Elk*rtuk forgatókönyve az, amelynél hazugabbat nehezebb elképzelni. A Kádár-rendszer egyik vezető történésze mondta, hogy „nehéz a múltat előre látni”, és lám, 2006-ban nem gondoltuk volna, hogy tizenöt évvel az utcai harcok után olyan film készül „igaz történet alapján” (az „alapján”-on van a hangsúly), amelyben Dobrev Klára szinte Lady Macbeth és Elena Ceausescu nevelt lányaként ad utasítást a karhatalmi terror alkalmazására. De hát az aktuálpolitikai kényszerek úgy nyomták agyon a forgatókönyvet, mint az 1996-os médiatörvény előtti magyar sorozatokat a reklámozandó termékek.
Hovatovább, azt se hittük volna, hogy Hann Endre közvéleménykutatót egyszer az ördögi mastermind szerepében láthatjuk. Ha a Mediánnak is lenne olyan politikai iskolája, mint a Századvégnek, akkor jövőre óriási túljelentkezés lenne, mert mindenki vörösbort lögybölő udvari méregkeverő szeretne lenni. És abban is biztosak vagyunk, hogy március 15-én este az Elk*rtukat vetíti majd a TV2.
De legalább az iskolásokat eddig nem vezényelték ki a film vetítéseire, mert a „gyermekvédelmi törvény” elfogadása után ezzel a címmel az már tényleg a világ pofátlansága lett volna.
8. Nemzeti Frankenstein-sztori: Kásler Miklós és Mátyás király összerakása
Amikor a „Fidesz lelkiismeretének” nevezett Kövér László házelnök környezetében is megjelentek már a korrupciógyanús ügyek, és a magyar miniszterelnök szinte havonta változtatja, hogy miben méri a járványvédekezés sikerességét, talán csak egy biztos pont maradt nemzetünk életében: Kásler Miklós emberminiszter hülyeségeket beszél. Bár fogadatlan prókátorai rendre hangsúlyozzák, hogy Kásler professzor valójában egy remek onkológus, az MTA doktora és többszörös tanszékvezető, de valamiért mi sosem Dr. Jekyllel találkozunk, hanem a hobbi-őstörténész Mr. Hyde-dal. 2018-as miniszteri kinevezése óta mintha csupán a telihold sütne az Emberi Erőforrások Minisztériumában.
Már A nemzeti nagyvizit című történelmi műsora előtt is mindig el kellett rágni egy fej fokhagymát (szerencsére a Magyarságkutató Intézet történészei egyelőre még nem indítottak egészségügyi magazint), de csúcsminiszterként igazán elszabadult, és úgy tűnik, azóta csak a passziójának él. Az egészségügyért felelős tárcavezetőként hetekre képes eltűnni egy világjárvány közepén, olykor annyira szótlan, mintha a Hammer stúdió horrorfilmjeinek egyik bábja lenne, de ha király- és fejedelemsírok feltárására indítanak expedíciót, lassan talán személyesen vezeti majd. A második és a harmadik koronavírus-hullám határán is maga jelentette be január 20-án, hogy „össze lehet rakni Mátyás király csontvázát”, miután a lepoglavai pálos templomban fölnyitották Corvin János sírját, és minden várakozás ellenére sem füstöltek el a kamerák az operatőrökkel, ahogy az Indiana Jones-filmben megtörténik az Ahnenerbe Institute munkatársaival.
A csúcsminisztert citálva krónikásként: „lehet, hogy olyan összefüggésekre bukkanunk, ami más megvilágításba helyezi a magyar történelmet”, bár nem tudjuk, mennyiben változna Hunyadi Mátyás uralkodásának megítélése, ha kiderülne, hogy igazak a középkori pletykák, és legnagyobbnak tartott királyunk ereiben nem oláh vér csörgedezett, hanem Luxemburgi Zsigmond unokája volt. Ha eltekintünk egy Új Színházban bemutatható Frankenstein-adaptációtól, akkor a legnagyobb eredménye az lehet a kutatásnak, hogy a Corvin János-maradványok nyomán a székesfehérvári bazilikában ládákba összehányt csontok közül kiválogathatják az apja darabkáit, de jelen állás szerint az ellenzéki közös lista is könnyebben összeállítható Mátyás király csontvázánál.
Úgyhogy ha valaki a kirakózásból építene nemzeti büszkeséget és országimázst, továbbra is ajánljuk inkább a Rubik-kockát.
7. Völner Pál bukása
Figyelemreméltóak a közösségek morális ítéleteinek következményei, amennyiben a megvetés olykor erősebben sújtja azokat, akik fáztak, s tűzifát loptak, mint azokat, akik hatalmukat kihasználva a közpénből loptak, saját érdekeik érvényesítése érdekében a közhatalommal éltek vissza, azaz a közösséget árulták el. Próbaként kutassunk kicsit emlékezetünkben Simon Gábor után. Elvégre ki emlékszik már a jellemtelenség-világbajnokságon Usain Bolt-i fölénnyel diadalmaskodó korábbi szocialista politikusra? Pedig lenne mire.
Az MSZP egykori üdvöskéje, aki úgy volt országgyűlési képviselő, államtitkár, a szocialista párt választmányának elnöke, majd a párt elnökhelyettese, hogy nincs élő ember, aki egyetlen mondatát, gondolatát, instasztorikáját, de legalább outfitjét föl tudná idézni. Ezzel a jellegtelenséggel sokáig tudott a magyar politikai élet tofuja lenni, hogy aztán egyszer váratlanul úgy döntsön, politikai akcióban vesz részt. Immár tíz éve, hogy Borsod megyéből útjára indult az Éhségmenet: a résztvevők – Simonnal az élen – mínusz tizenkét fokban meneteltek Miskolcról Budapestre, hogy felhívják a figyelmet a szegénységre. Aztán alig két évvel később kiderült, Simon 240 olyan milliót tartott osztrák bankszámláján, amely nem szerepelt vagyonnyilatkozatában. Aztán mára már alig emlékszünk az esetre, persze még ítéletig sem jutottunk, elvégre még csak 2022-re fordultunk éppen.
Egészen pontosan így nem emlékszik majd senki Völner Pálra sem, akinek aktuális gyanúsítása a névkeverés miatt rövidtávon alighanem eleve Volner Jánosnak árt a legtöbbet. Pedig Völner érdemeit kár lenne elvitatni: simán fölért a simoni cinizmushoz.
Miközben megannyi, a Fidesz által szavakban megvédett magyar embert lakoltat ki – a hatályos törvényeknek megfelelően – a végrehajtói kar, addig az Igazságügyi Minisztérium, még egyszer: az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az ügyészség gyanúja szerint milliókat fogadott el fizetésre hajazó rendszerességgel a végrehajtók vezetőjétől, hogy érdekeinek megfelelően járjon el különböző ügyekben. Tehát a közösségi érdekeket elárulja, hogy magánérdekeket érvényesítsen, ennek köszönhetően gazdagodik a végrehajtókból.
Völner nem habozott megmutatni, a magyar emberek vagy a törvénytelen vagyonszerzés mellett kötelezi el magát, úgyhogy jó esélye van még utazós realityben szerepelni, ahogyan azt a Viszkis példája jelzi. Persze Völnernek az is történelmi érdeme, hogy önfeledten kommunistázó vezéralakja volt a Politikatörténeti Intézet elleni kormányzati kereszteshadjáratnak, nem kérdés, hogy a munkásmozgalom történetének kutatása stratégiai fenyegetést jelent Magyarországra. Valójában egészében érthetetlen, hogy a kilakoltatott intézet történészeire, levéltárosaira nem küldték rá a Pegasust.
Persze most még nem ér rá, mert képviselői mandátumáról nem kellett lemondania, ahogyan a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Simonka Györgynek, illetve a vesztegetés elfogadásával vádolt Boldog Istvánnak sem. Amikor a Völner-mandátumra a 24.hu rákérdezett Orbán Viktornál, a kormányfő azt mondta, a mandátum a képviselőé, az ő felelőssége, megtartja-e vagy sem.
Ez is mutatja, mennyire erősek az egyéni autonómiák idehaza, pláne a fideszes képviselők között, s milyen gyenge az orbáni akarat a parlamentben, a képviselőcsoportban. A miniszterelnök arra ugyan képes, hogy megvédje Magyarországot Soros Györgytől, attól, hogy transzszexuális pingvinek műtsék át az ovisainkat meleg kolibrikké, esetleg a nemzet önbecsülésének felszámolása árán az ország leggazdagabb emberévé tudja tenni felcsúti pajtiját, arra viszont a szakíthatatlan láncok fékezte hatalma nem elégséges, hogy felszólítson valakit mandátuma visszaadására, esetleg megmondja, ki lehet benne a fideszes frakcióban.
A demokráciáért műaggódók ebből is láthatják, itt a fékek valójában erősebbek, mint a motor.
6. Berki Krisztiánék előfizetési díjat szednek lányuk születésének közvetítéséért
Ehhez a címhez mi nem tudunk mit hozzátenni, ami legutóbb akkor fordult elő, amikor megláttuk a Gasztrointesztinális hatóanyag-leadás pH-érzékeny, aszparaginsav alapú polimerekkel című doktori disszertáció címét. A Berki Krisztián-történet erősebb érv a sokáig tagadott egyetemes hanyatláselméletek brutális érvényessége mellett, mint a George Washington–Donald Trump út az amerikai elnököknél, a Majka, Oki–Vivi, Robi lejtmenet a Való Világ-szereplőknél, valamint a Stadler József–Mészáros Lőrinc dekadencia-menetelés a falusi NB I-es csapatok tulajdonosainál.
Nincs elbeszélhető tudás arról a nyilvánosságról, társadalmi közegről, amelyben főműsoridős valósághow-k hőse a figura, akiről azt tudjuk, hogy egy évig volt az FTC cserekapusa, majd diploma, nyelvtudás, valamint szakmai tapasztalat nélkül kinevezték a futballrészleg vezérigazgatójának, kigyúrta magát, aztán celeb lett, kivasaltatta a heréit, hogy a fináléban divattá tegye a büntetőfékezést. Ez a hírességfogalom tényleg valami olyasmi, amitől Ady Endre úgy kapna agyérgörcsöt, hogy az Instáig vagy a TikTokig el sem jutna. Persze nem kell ahhoz korszakos túlfeszített lényeglátónak, de még borneói nagyorrú majomnak sem lenni, hogy valaki leakadjon azon a világon, amelyben a legfontosabb médiumok egyik lényegében megszünteti a szöveget, a képekhez pedig szűrőt garantál a valóság összes jelének felszámolása érdekében. Ahhoz képest, amit most látunk a közösségi médiumok sújtotta nyilvánosságban, George Orwell disztópiái valójában visegrádi wellness-szállodák kedvcsináló prospektusának látszanak.
Merthogy Berki nem csupán képernyőt, figyelmet szerez, hanem rajongói vannak, akiknek szeretetét képes monetizálni, hogy az ortodox kapitalisták termelte kultúrára tekintsünk végre. És akkor tényleg álljunk már meg egy pillanatra, hogy a ránk jellemző, az angol királyi család akciósan vásárolt etikett-DVD-jéből tökéletesített, az Alexiánius Testvérek Kongregációjának alázatával vegyített stílusunkat pillanatra odahagyva, dél-hevesi futballpályák irányába egy esztétikai fordulatot végrehajtva föltegyük a kínzó kiegészítendő kérdést, hogy tudniillik:
Válaszunk nincs, a tény viszont az: Berki beszámolója szerint legalább 32 ezren fizettek 1490 forintot azért, hogy nézzék, ahogyan élőben közvetíti a lánya születését. Ha Heidegger és Jacques Derrida filozófiai iskoláját követve, a dekonstrukció segítségével elemeire bontjuk ezt az építményt, akkor tudjuk: túl vagyunk az apokalipszisen. A világos és a sötét világméretű, kozmikus küzdelme véget ért, így nekünk már csak a fényességmentes kozmosz tapogatása marad. Az emberi méltóság fölszámolása rajongott árucikk lett.
A huhogók kedvéért rögzítjük, hogy igen, írásunkat az irigység motiválta, mert ezen adatok alapján Berki random toi-toi-ban előadott ürítéséért többen fizetnének, mint amennyien két közös könyvünket megvásárolják majd valaha. Igen, a tömegkultúra korábbi nagy rajongóiként nézzük most rettegve a kultúra pusztulását.
Soha nem gondoltuk, hogy ennyire fáj majd, amikor egyszer az életben valóban meglátjuk a láthatatlan kezet, ami mindent elrendez.
5. Összeházasodik Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea
Felháborító, hogy miközben a karcagi birkapörkölt már hungarikum, Mészáros Lőrinc világtörténelemben példátlan ütemű meggazdagodásával nem büszkélkednek a Magyar Értéktár összeállítói. Az pedig egyenesen nemzeti hűtlen kezelés, hogy az eredeti tőkefelhalmozás fogalmát kipörgető felcsúti Rockefellert nem hívják meg vendégoktatónak a Budapesti Corvinus Egyetemre, coachnak a Design Terminal startupokat segítő mentorprogramjába, előadónak a Brain Bar jövőfesztiváljára, hogy megossza azt a közgazdasági törvényeket zárójelbe tevő tudást, amellyel gázszerelőből pár év alatt Magyarország leggazdagabb embere lett. És a Soros György-dokumentumfilmek után egy Mészáros Lőrinc-riportfilmet is megnéznénk végre, amelyben egy „jó, nézhető világot” vizionál a nemzeti nagytőkés, akinek karrierje csak Upton Sinclair tollára való.
Az Ezeregyéjszaka meséitől Orson Welles Aranypolgáráig azonban tele a kultúránk olyan történetekkel, amelyek szerint a gazdagság fordítottan arányos a boldogsággal, hogy avas az a felkockázott szalonna, amit libériás inasok szolgálnak fel aranytálcán, és hogy ezüsthalkéssel nem lehet jóízűen hekket enni. Hát egy ország szíve szorult össze, amikor megtudtuk, hogy válik a Vál-völgyi Carnegie, de egyként sóhajtottunk fel, amikor megtudtuk, hogy a TV2 valamikori műsorvezetőnője, Várkonyi Andrea, a NER Sisijeként az idén visszacsempészte életébe a tavaszt. Megkeseredett, irigy és rosszindulatú hangulatkeltők persze azonnal gúnyolódni kezdtek, hogy előző hapsijai, Bochkor Gábor és Zsidró Tamás után az elbűvölő celebritás miként bukhat a Bicskei járás Fordjára, pedig már 2019-ben leszögezte egy emlékezetes interjújában, hogy neki nem a külső, hanem az intelligencia a fontos, és hát az sem elhanyagolható, hogy „mint egy kisbaba”, úgy tud aludni Mészáros Lőrinc mellkasán. (De minden további párkapcsolati titkával kapcsolatban az És ezt lehet? Jogod van jól lenni című 2021-es könyvéhez utaljuk az olvasót, csak arra kérjük, véletlenül se adják a 89 éves Grétsy László kezébe a kiadványt.)
A Gazdagok és szépek című sorozatba illő álompár szeptemberben házasodott össze, az Alcsúti Arborétumban tartott lagzin még a térség parlamenti képviselője, Tessely Zoltán is tiszteletét tette, és csak remélni tudjuk, hogy nem vágta át egy ollóval az anyakönyvvezető piros-fehér-zöld szalagját.
A menyasszony bizonyára szerette volna elkerülni, hogy maga is feltűnjön a TV2 Rejtőzködő milliárdosok című néhai sorozatának új szériájában, így maga tette közzé az esküvői fotókat „a képek felhasználása tilos és engedélyköteles” használati utasítással, amelynek értelmezésére egész hermeneutikai világkongresszust szentelhetnének.
Bár korábban arról szólt a fáma, hogy Jennifer Lopez énekelhet a mulatságon, végül be kellett érnie a vendégeknek Radics Gigivel, viszont a menüt megkomponáló séfek kitettek magukért, szinte csak az ecetben feloldott igazgyöngy hiányzott. Kecsapzabáló prolinak éreztük magunkat, amikor csak most hallottunk először olyan ételekről, mint a fésűkagyló-wakame wontoncsipsz-kísérettel, megdobva kis citrushínárral. Hát Németh Szilárd ezzel biztos nem lakna jól, de legalább az a karcagi birkapörkölt is szerepelt a sorban, amelyet Berda József költő így ünnepelt:
Úgy böffenünk élvezésed által, mintha túlvilági kedves bégetést hallanánk!
4. Előbb jelenik meg kormányrendelet egy autókereskedés oldalán, mint a Magyar Közlönyben
A NER nemcsak a takarékszövetkezeteket integrálta, de lassan mindent mindennel, elég ehhez csak a koronavirus.gov.hu-ra szörfölni, ahol a járványhírek mellett SZJA-visszatérítésről, álláskeresési statisztikákról és nyugdíjemelésről olvashatunk, miképp egy postán lassan már nem férünk oda az ablakokhoz az eladó csokoládéktól. Az idén azonban újabb szintet lépett a szolgáltató állam: március 5-én ugyanis egyszerre tudtunk használt kipufogócsövet rendelni és az új gyülekezési szabályokról tájékozódni. A harmadik járványhullám indokolta szigorításokról szóló kormányrendelet ugyanis egy autóalkatrész-bolt honlapján jelent meg, de akadt ismerősünk, aki egy konditeremben jutott hozzá a még meg nem jelent Magyar Közlönyhöz, hogy aztán megnyugodhasson: bár az óvodákat bezárják, nyitva maradhatnak a totózók.
Csoda, hogy a 30 éve a piacon lévő ZS+U használtautó-kereskedés honlapja nem csuklott össze a túlterheléses kibertámadással felérő forgalomnövekedéstől, ami az e-szolgáltatások új horizontját nyitotta meg, anélkül, hogy ügyfélkapu-regisztrációval kellett volna bíbelődni. Nem is értjük, hogy ilyen szintű digitális forradalom után mi szükség lehet Gattyán György pártjára.
Mivel már előfordult, hogy a trafiktörvényt egy dohánygyártó cég számítógépén írták, nem lett volna meglepő, ha azért került idő előtt nyilvánosságra a rendelet, mert a munkaadókat érintő új lockdown-intézkedéseket előbb az autóipar képviselőivel okéztatta a szuverenitást mindennél fontosabbnak tartó Orbán-kormány, ezt azonban cáfolták a kormánymédiában.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ ezúttal is arra kérte „a Gyurcsány vezette baloldalt”, hogy „ha már a védekezést nem segítik, legalább ne hátráltassák azt álhírek gyártásával”, ugyanis kiderült, hogy a kiszivárgott Magyar Közlöny nem a végül megjelent, hanem csak egy aznap készült korábbi verzió.
Nem mondjuk, hogy ezzel az ügy megnyugtatóan zárult, de legalább mostantól esélyes, hogy egyszer kormányablakok nyílhatnak a McDrive-okban.
3. Karácsony Gergely visszalép Márki-Zay Péter javára az előválasztáson
Meggyőződésünk, hogy Karácsony Gergely politikai kompromisszumkészsége, az árkok betemetésére tett kísérletei, igazságszerete példa nélküli a rendszerváltás utáni politikatörténetben. Elvégre a Fidesz hiába támadja kérlelhetetlenül hónapok-évek óta, mindennek ellenére sem akarja, hogy a párt addig bizonyítatlan állításait az örökkévalóságig igaztalannak gondolják a választók, így figyelemreméltó kísérleteket tesz arra, hogy bizonyítsa: a Fidesznek száz százalékig igaza volt, amikor politikai alkalmatlanságával kampányolt.
Az tényleg úgy van, hogy eseti hóember a kemencében a spártai 300 állhatatosságát idézi ahhoz képest, ahogyan Karácsony csuklott össze egy előválasztási kampányban annak a Márki-Zay Péternek a nyilván fölfoghatatlan erejű nyomása mellett, aki az első pillanatban bejelentette, hogy ha kell, visszalép. Erre nem volt szüksége, de győzelme után cserébe tán többet árulózta saját szövetségeseit, mint politikai ellenfelét, a Fideszt, és immár csak remélni tudjuk, hogy nem fog egyszer bele A Pál utcai fiúk átírásába, mert a végén Geréb után majd Nemecsek is gyanúba keveredik.
De most nem azt a sajátos kampánytechnikát elemezzük, amelyben a kihívó történelmi innovációt bemutatva nem az ellenfél, hanem önmaga ellen folytat negatív kampányt, mivel az a kiindulópontunk, hogy Karácsony az előválasztás első fordulója után hét százalékponttal vezetett a hódmezővásárhelyi polgármester ellen. Ezután következett bámulatos politikai foxtrottja, melynek keretében maga tüntette el e különbséget. Az eredményhirdetés után lényegében azonnal bemondta, hogy Márki-Zay bármi lehet a kormányában, majd mielőtt visszalépett, naponta közölte, hogy nem lép vissza, legfeljebb, ha elüti a villamos. A csúcspont pedig az volt, hogy másodikként ellátogatott a harmadikhoz (ami egy ilyen nyilatkozat után nagyfokú óvatlanság volt, hiszen Vásárhelyen már zajlott a Szegedre tartó vasútvillamos próbaüzeme), hogy együtt bejelentsék, mindketten elsők lesznek, amivel Karácsony maga tudatta a választókkal: nincs MZP előtt.
A történet további részletezésétől kegyeleti okokból eltekintünk, de Karácsony történelmi érdemeit még rögzítjük. Politikai éleslátásának, különleges stratégiai döntéseinek köszönhetően is a magyar baloldal elérte, hogy tizenkét év jobboldali kormányzás után a Fidesznél gazdaságpolitikai értelemben jobboldalibb jelölttel futhat neki a választásnak. Persze ha a politikai racionalitásokat nem is tudják működtetni, legalább a mítoszok, a nagy elbeszélések, a történetek szintjén értik a magyar néplelket, így jó okkal kerül a kampány fókuszába a stratégiailag nehéz területeiken, így vidéken, az alacsonyabb iskolázottságúak, az idősebbek körében kulcsfontosságú alkotmányozás.
2. Pegasus-ügy
Fontos elöljáróban rögzíteni: nyilvánvaló, hogy messze nem fekete-fehér a Pegasus-ügy. Súlyos, dönthetetlen erkölcsi dilemmák húzódnak mögötte, hiszen ne feledjük: a felelős államnak olykor meg kell figyelnie saját polgárait, hogy garantálhassa a nemzet biztonságát. Például megelőzze a terrortámadásokat, az idehaza is használt izraeli szoftvert elsődlegesen erre is fejlesztették ki. Ezért készítettek belőle olyan csúcseszközt, amely a telefonunkon konkrétan mindent, de mindent rögzít: nincs már itt szelekció, fényképez, rögzít mindent. Viszi a hívásokat, képeket, mondatokat, titkokat, minden magánügyet is, amihez az államnak nem lehet sohasem köze.
Erre persze még biztosan sokan mondják, nincs túl nagy ár, ha emberéleteket lehet megóvni, terrort lehet megelőzni, maffiát lehet leleplezni. Mármost, ennek jegyében Magyarországon a végrehajtóbotrányban érintett, korrupcióval gyanúsított Völner Pál az Igazságügy Minisztérium államtitkáraként megfigyelési engedélyeket írt alá. Közben megfigyelik Chikán Attila egyetemi tanárt, a Rajk László Szakkollégium alapítóját, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterét, a magyar közgazdaság-tudomány emblematikus alakjainak egyikét, aki – amikor az ügyet Magyarországon feldolgozó és kirobbantó Direkt36 munkatársai megkeresték – nemet mondott arra, hogy bevizsgálják a telefonját. Azzal indokolt: nem akarja feladni személyes elvét, amely szerint nem szeretne félelemben élni.
Pályája, tisztessége alapján nyilvánvaló, hogy meg kellett figyelni 77 éves Chikánt, nem kell ahhoz kémszoftver, hogy világos legyen: régi ambíciója szervezett bűnözői csoportok kontrollja, esetleg vezetése, hovatovább merényletek szervezése. Mindemellett világos az is, hogy a legjobb kezekben van a kontroll, ahogyan a bűnszövetségben való részvétellel gyanúsított Völner megfigyelési szignói jelzik.
Mindebből egyértelmű, ez a megfigyelési ügy tényleg nem fekete-fehér. Minden árnyalattól mentesen fekete.
1. Orbán Ráhelék átmenetileg Marbellára költöznek
Kár, hogy a kormánymédia, mint minden esetben, amikor a miniszterelnököt vagy családját dicsérni kell, továbbgondolhatatlan eleganciával, gyapjúfinom szemérmességgel járt el az ügyben. A magyar líra legszerelemgazdagabb sorai sem táncolnak olyan elegánsan a kimondhatóság határán, ahogyan ők kezelik az orbáni família lépéseit. „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani” félelmetesen szimplifikált üzenet, egyenesen harci üvöltés ahhoz a nyelvi baletthez képest, amellyel ők megközelítik a témát. Minthogy e példamutató önfegyelemmel mi nem tudunk konkurálni, kimondjuk: Orbán Ráhel és Tiborcz István a legbátrabb magyarok közé emelkedtek. Abba a körbe, ahol Dugovics Tituszok, az ’56-os mártírok, az aradi vértanúk, a balassagyarmati hősök, Búvár Kund, az Észbontók című viasatos műsor első nézői, valamint a mindenben a legjobb magyarok közé tartozó Mészáros Lőrinc gyülekeznek.
Történt ugyanis, hogy az após miniszterelnöki időszaka idején rengetegmilliárdossá váló Tiborcz és a kormányfő lánya – tájékoztatásuk szerint – ideiglenesen Spanyolországba, Marbellára költözött. Nem tévedés, Spanyolországba. Akkor, amikor a Nyugatról özönlenek hazánkba azok a menekültek, akik nem bírják tovább az életszínvonalat, a bevándorlás nyomorította társadalmat, a migránsok civilizációellenes uralkodását, a transzszexuálissá operált kutyák utcai üzekedését, akkor e bátrak egyenesen abba a Spanyolországba mentek, ahol a baloldali-menekültpárti Pedro Sanchez a miniszterelnök. Ezzel a kockázatvállalással lényegében nem lehet veszíteni a Rizikó nevű társasjátékban még NER-es ellenfelekkel szemben sem, pedig ők, ugye, rendre átírják közben a szabályokat.
Egy külföldre költözés alapvetően súlyos döntés, a távozás irtózatos nehézségei bárkinek kihívást jelentenek. Az már tényleg az elemi vakmerőség, mandelai eszmeragaszkodás, messianisztikus küldetéstudat, hogy nem választották a könnyebb utat, ideiglenesen sem Azerbajdzsánba, Fehéroroszországba, Mongóliába, a hatalmas Kínába mentek, nem választották a még kitartó keleti részeket, az őrület és a pusztulás ellen még védett országokat.
Nincsenek már szavaink e párosra. Honnan is lennének azok után, hogy az EU csalás elleni hivatala szerint a szervezett bűnözés feltételeinek is megfeleltethető módon épült ki egy csalási szisztéma az Elios-ügyben, a közvilágítási történet finisében pedig milliárdos vagyon keletkezett a miniszterelnök vejénél, hogy aztán a magyar adófizetők álljanak az ügyben egy mintegy 13 milliárd forintnyi számlát, majd a sztori végén azt olvassuk az idén karácsonykor, hogy a Spanyolországba távozott vállalkozó fizette ki a koronavírusban elhunyt mórahalmi mentős családjának adósságát. A lapok képet is közöltek, amelyen Tiborcz István szerepel a családdal. Azt akkor nem számoltuk ki, hány szegény, megnyomorított, bajba került, gyászoló magyar családon lehetett volna segíteni csak abból a 13 milliárdból, ami pluszban a közvilágítási ügyre ment.
Orbán Ráhel és Tiborcz István története tökéletes tanmese arról, hogy a Fidesz-világban mit is képesek elnevezni hazaszeretnek. Mire is használnak olyan szavakat, mint haza és szeretet.
Igaz, ha legvégül mindent elhordanak is, a haza akkor is itt marad. Bárhogyan is, de mindig fényesebben, mint ahogyan a napfény Marbellán valaha is süt majd nekik.
