Belföld

Varga Judit lemondását követeli hat párt és egy mozgalom

A Momentum, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a DK és a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselői csütörtöki, az Igazságügyi Minisztérium előtt tartott, online közvetített sajtótájékoztatójukon lemondásra szólították fel Varga Judit igazságügyi minisztert, és azt is követelték, hogy Völner Pál ne csak miniszterhelyettesi és államtitkári posztjáról, de képviselői mandátumáról is mondjon le – írja az MTI.

Polt Péter legfőbb ügyész hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként kedden tett indítványt a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Völner abban az ügyben érintett, amely miatt letartóztatták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét.

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja emlékeztetett arra, hogy csütörtökön van a korrupcióellenes világnap. Az elmúlt napokban a Völner-botrány rámutatott, hogy nemcsak a jéghegy csúcsán látható a korrupció, de a rendszerszintű korrupció látszik belülről is – fogalmazott. Szerinte megmutatkozott, hogy a minisztériumon belül „gyakorlatilag egy bűnszervezetet működtetnek”, az államot pedig „gyakorlatilag a Fidesz-maffia üzemelteti”. Az ellenzék 2022 áprilisától kezdve minden minisztériumot szeretné megtisztítani, és azt akarja elérni, hogy Magyarország ne a korrupcióban legyen Európa-bajnok – közölte a politikus.

Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta, hogy a Fidesz törvényhozói hatalmát „három konkrét köztörvényes bűnöző biztosítja”. Simonka Györgynek és Boldog Istvánnak ugyanis a Völner Páléhoz hasonló vádakkal kell szembenéznie, de az ő parlamenti mandátumuk garantálja, hogy a fideszes kétharmad tovább működjön – jelentette ki a frakcióvezető-helyettes.

Kapcsolódó
Közel négymilliós végkielégítéssel távozhat Völner Pál
És ezt a pénzt akkor sem kellene visszafizetnie, ha jogerősen elítélnék hivatali vesztegetés miatt.

Szilágyi György (Jobbik) mellbevágónak nevezte, hogy – mint mondta – Magyarország az EU legkorruptabb országává vált. A korrupció, amit az Orbán Viktor miniszterelnök vezette „maffiakormány létrehozott Magyarországon, azt is jelenti, hogy ellopják az emberek pénzét” – hangoztatta a képviselő, aki szerint a végrehajtók és Völner Pál segítségével a nehéz sorsú embereket még földönfutóvá is teszik, utóbbi ezért pedig „komoly milliókat kap zacskókban”.

Keresztes László Lóránt (LMP) arról beszélt, hogy Völner Pál látta el miniszteri biztosként a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar felügyeletét, a gyanú szerint pedig éppen e szervezet elnökétől kapott alkalmanként több millió forintot megvesztegetésként. Amíg a korrupt szálakat nem tudják felderíteni, addig le kell állítani a végrehajtásokat – szólított fel a frakcióvezető, aki szerint miután Varga Judit Völner Pált bízta meg a lehallgatások engedélyezésével, abból kell kiindulni, hogy azok során is korrupt módon járt el.

Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) azt követelte, hogy azonnal oldják fel Völner Pál ügyének titkosítását. A képviselő azt kérdezte, a lemondott államtitkár magányos elkövető volt-e, vagy saját bűnszervezetet működtetett az Igazságügyi Minisztérium falai között. Vizsgálják-e, hogy Völner Pál más területeken is „nyújtott-e fix áras vagy havidíjas szolgáltatást bizonyos embereknek?” – folytatta, azt is kérdezve: a kenőpénzekből az államtitkár mellett más is gazdagodott-e.

Varju László (DK) azt állította, hogy Völner Pál és a családja egy olyan cégbirodalomnak a birtokosa, „ahol elrejtették a bűnös módon szerzett vagyont”, ezért nem a vagyonnyilatkozatokból kell kiindulni, hanem az ügyészségnek kell eljárnia.

Lukácsi Katalin, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki kormányfőjelölt nevében szólal fel. Feltételezésük szerint Orbán Viktor és Varga Judit nem csak a híradásokból értesült arról, hogy mit „művelt” Völner Pál. Egy boldog országban az Igazságügyi Minisztérium a becsület székháza, de Magyarországon „ez is az Orbán Viktor vezette bűnszövetkezet egyik alvállalkozása” – fogalmazott.

Az ellenzéki politikusok az esemény végén közölték, hogy bűnügyi helyszínként tekintenek a minisztériumra, ezért mellmagasságban egy sárga-fekete csíkos szalagot húztak ki az épület előtti járda szélén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik