Belföld

Völner olyan gyorsan túladott egy végrehajtói árverésen szerzett ingatlanon, hogy az be se került a vagyonnyilatkozatába

Már az Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként, végrehajtói árverésen vásárolta azt a 305 négyzetméteres, nyergesújfalui ingatlant Völner Pál, amelyre most bukkant rá az Rtl.hu. A korrupcióval vádolt fideszes politikus azonban nem tartotta meg az ingatlant, hanem néhány hónap múlva továbbadta a fia által irányított cégnek.

A hírportál azt írja, hogy a lakóház Völner előtti tulajdonosai már 2004-ben hitelt vettek fel, de a törlesztési gondok csak 2012-ben kezdődtek. Ekkortól kezdve viszont néhány év alatt különböző követelések miatt több mint egy tucat végrehajtási jogot jegyeztek be a házra, ezek összértéke meghaladta a több tízmillió forintot is. Az egyik hitelező (bankok, magáncégek és a helyi önkormányzat mellett) ráadásul Völner Pál volt, aki az államtitkári kinevezése utáni évben, 2016-ban, kilencmillió forint és járulékai értékben jegyeztetett be végrehajtási jogot.

Az ingatlant 2017 elején árverezték el, és az Völneré lett, akinek a nevére májusban bejegyezték a tulajdonjogot. A volt államtitkár azonban július végén eladta a házat a Tagba Kft.-nek, amelyben a fia előbb képviseletre jogosult volt, majd cégtulajdonos lett. A gyors továbbértékesítés miatt az ingatlant nem kellett feltűntetni Völne 2017-es vagyonnyilatkozatában, mert az a december 31-i állapot szerint már nem volt a tulajdonában. Az ingatlan végül ismét gazdát cserélt, mert a Völner-ügy kirobbanása előtt néhány héttel a Tagba Kft. eladta azt.

Az Rtl.hu megjegyzi, hogy Völner Pál árverésen történő ingatlanvásárlása nem ütközik törvénybe, az azonban már érdekessé teszi a dolgot, hogy Magyar Bírósági Végrehajtói Kar felügyeletét az igazságügyi miniszter, azaz Völner felettese látja el, 2019-től pedig Völner lett a bírósági végrehajtások miniszteri biztosa.

Arról pedig lapunk számolt be, hogy az exállamtitkár a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől próbált terhelő adatokat szerezni politikai ellenfeléről, a jobbikos Nunkovics Tiborról. A tervek szerint éppen azzal próbálták volna besározni a választási kampányban az ellenzéki politikust, hogy Nunkovics regisztrált az elektronikus árverési felületen, azaz jogosult lett volna licitálni is. A Jobbik jelöltje azonban nem vett részt árverésen, Schadlt letartóztatták, a korrupciós botrányba belebukó Völner Pált pedig nem indították a 2022-es parlamenti választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik