Belföld

Soros: Orbán nem tett mást, mint Lukasenka példáját követte

Interjút adott a Magyar Narancsnak Soros György, és ugyan a teljes szöveg az augusztus 19-én megjelenő számban lesz olvasható, egy rövid részletet közzétettek a beszélgetésből.

Ebben a 90 éves magyar származású amerikai üzletembert többek között arról kérdezték, hogy csalódott-e eddigi munkájának eredményében, a nyílt társadalom eszméjében.

Nem érzek csalódottságot. Amikor 1989-ben megdőlt a kommunista uralom – és ebben az alapítványaim és az általam támogatott ellenzéki értelmiségiek is fontos szerepet játszottak –, tudtam, hogy a történelem nem ért véget. 1989 nyarán, a dubrovniki Interuniversity Centerben tartott előadásomban a nacionalizmust neveztem meg a kommunizmus bukása utáni egyik legnagyobb veszélynek. Ezért is hoztam létre a Közép-európai Egyetemet, hogy mindig legyenek olyan tanult emberek, akik a konfliktusok idején is szót értenek egymással.

Hozzátette, hogy a nyílt társadalom nem csak és nem is elsősorban nyitott határokat jelent: „A nyílt társadalom ellentéte a provincializmus, a dogmatizmus, az elbizakodottság. Aki dogmatikus, aki a tények ellenére is azt teszi, amit jónak lát, az nem tűri az ellentétes véleményt, semmibe veszi a másik embert”.

Sorost rosszul érintette a CEU elüldözése Budapestről, de tudta, hogy ez nem a személyének szól.

A CEU elüldözése az első lépése volt az akadémiai szabadság megfojtásának Magyarországon, amit azután az Akadémia tönkretétele követett, az egyetemek úgynevezett privatizációja, az egyetemi autonómia elvétele.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett a Nyílt Társadalom Alapítványnak is távoznia Budapestről, az üzletember azt felelte, hogy „Az önkény nem tűri a kritikai gondolkodást, retteg attól, hogy a társadalomban vannak olyan intézmények, amelyek feladatuknak tekintik a mindenkori hatalom ellenőrzését”. És mivel „a társadalmat tisztességes rendszerekben csak a jog védi, ezért kell folyamatosan harcolni azért, hogy a jog egyenlő védelmet nyújtson minden állampolgárnak” – jegyezte meg Soros György.

Amikor elüldözte az alapítványt és az egyetemet, Orbán nem tett mást, csak Lukasenko példáját követte: először Fehéroroszországban tiltották be az alapítványt, és Lukasenko volt az, aki elüldözte a European Humanities Universityt Minszkből. Úgy tűnik, Orbán Lukasenko legjobb tanítványa.

Kiemelt kép: FABRICE COFFRINI/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik