Belföld koronavírus

Karanténnapló koronavírus-járvány idején – 4-6. nap

Mindenki feltankolt, volt elég idő bespájzolni élelmiszerrel meg gyógyszerrel is. Miért érzem ezt? Voltam hétfőn is meg kedden is több helyen Gyömrőn, és voltam pénteken is, két okból. Egyrészt hétfőn brutális, mozdulatlan sor állt a gyógyszertár előtt, kedden már lassan, de haladtak az emberek, akkor én is beszereztem jó néhány gyógyszert, magunknak és a házi karanténra ítélt szüleinknek is, de a nekik receptre felírt gyógyszerből is csak minden másodikat kaptam. Hétfőn a város legkisebb forgalmú patikája előtt rendre 15 ember állt, kedden is, pénteken kora délután már csak 6-8. Pénteken sem tudtam kiváltani mindent az édesanyámnak, illetve apósomnak és anyósomnak receptre felírt szerek közül. Ezen túl felnőtteknek való C-vitamin napok óta nincs, Cataflamból naponta pár dobozzal hoznak, egy óra alatt elfogy – szóval szépen hangzik, hogy nincsen gyógyszerhiány, csak fennakadások vannak a nagykernél, de ez ezen a héten nem teljesen igaz, több gyógyszer nem kapható.

7-kor nyit a kedvenc hentesem általában. Nem bírtam aludni, így már háromnegyed 7-kor odaértem, és már nyitva volt az üzlet. Tudtam mindent venni kényelmesen (az ajtóra nagy betűkkel kiírták, hogy az üzletben egyszerre csak két vásárló tartózkodhat), utánam is csak két ember jött. Meséli a hentes, hogy előző délután már jóval kevesebb volt a vásárló. Előtte több olyan kuncsaftja is akadt, aki egymás utáni napokban vitt 10-20 kilónyi húst, a saját fagyasztója után a rokonokét is feltöltötte.

A hentesüzlet közelében zöldséges. Olyan zöldséget, gyümölcsöt, amely jó messziről – Spanyolországból, Olaszországból vagy még messzebbről – jöhetett, nem veszek. Narancs kilőve, banán is, inkább több kiló alma, sárgarépa. A zöldséges is meséli, csütörtök óta nyugszanak a kedélyek, már-már a „békeidőket” idézi a vásárlói létszám.

Na de sok idős jön. Marika néni egyik nap jön tíz tojásért, kedden reggel egy kiló krumpliért, aztán kedd délután visszanéz, mert a fél kiló hagymát elfelejtette délelőtt.

A helyi szupermarketben is normalizálódni látszik a helyzet. A hétfői-keddi állapotokhoz képest pénteken délelőtt 9 órakor jóval kevesebb a vásárló, és nem is mindenki teli bevásárlókocsival, van, aki csak két kifliért és fél liter kakaóért ugrott be, a húspult előtt a padlón egymástól 1-1,5 méterre jelek, hogy ide állj. A polcok közül csak néhány üres.

Így a kijárási korlátozás bejelentésekor talán a népek már nem fogják megrohanni az üzleteket, egymást végigfertőzve, mert beszereztek mindent pár hétre előre. Az emberek egy részének átmegy az üzenet, hogy maradj otthon, ezzel életeket mentesz. De csak lassan megy át sokaknak. (Kedden megbámultak a 15 fős sorban a patika előtt, mert volt rajtam szájmaszk, és rajtam kívül még valakin, pénteken minden második ember volt már maszkban.)

Nem csak az idősek közül vannak sokan, akik fittyet hánynak a figyelmeztetésekre. A nemtörődömség nem korhoz kötött.

  • Csodás idő volt szerdán és csütörtökön, sok fiatal ment ki a budapesti parkokba, ott erősítettek egymás után és egymástól fél méterre a kondiparkokban.
  • Sok fővárosi nem egy héttel ezelőtt költözött le a balatoni nyaralójukba, amikor még jóval kisebb volt a fertőzöttség, ám már akkor is tudni lehetett, nincs iskola. Hanem most. Ráadásul bevetik magukat az éttermekbe, kígyózó sorok állnak a fagyizók előtt. Nem én találtam ki, a csopaki polgármester mondja.
  • Balatonlellén már van egy igazoltan koronavírusos személy, a polgármester azt írta, sokan vannak, akik az elmúlt napokban, hetekben érkeztek haza a járvánnyal sújtott országokból, őket arra kérik, válasszák az önkéntes karantént.

Van segítség az időseknek. Egy példa

Nem igaz, hogy muszáj lenne elhagyni a házat, császkálni a városban, faluban. Gyömrőn már a hét elején az önkormányzat vezetésével megszervezték, kedden be is indult, hogy közel húsz önkéntes bevásárol időseknek, betegeknek. Élelmiszerbolt, zöldséges, patika, trafik a négy irány. Az a terv, hogy nyitnak egy másfél-kétmillió forintos keretet, az önkormányzat utal a boltoknak, a lakosok pedig az önkormányzatnak fizetnek. Előző nap leadják a listát a boltoknak, hogy melyik idős, beteg mit kér, az összeállított csomagot csak fel kell vennie a bevásárló önkéntesnek.

Ahogyan elindult, kijöttek a gyerekbetegségek is. Volt aki csak egy csomag papír zsebkendőt kért a közértből, volt aki egy doboz cigit a trafikból.

Azzal kezdtem, hogy két okból kellett járnom a városban. A vásárlás mellett a másik, hogy a két gyerekünknek lejárt a nagyszüleiknél töltött idő, innen kezdve velünk lesznek. Egyiküket én hoztam haza, maszkban voltam, a cucca az udvarra volt kipakolva, kézfertőtlenítőt is használtam. Előtte vettem egy gyümölcsfát, van udvarunk a házunknál, a barackfát el fogjuk ültetni a gyerkőcökkel a hétvégén. És ha az idő engedi – vagy a lehűlés után –, le kell permeteznem a nálunk, anyámnál és az apóséknál levő fákat. Nem fogok bemenni a lakásukba, kint megmosom a kezem a művelet után. Anyámnak virágföldet is vettem, szeret kertészkedni.

A nagyszülők tartják magukat a közösen átbeszélt dolgokhoz, és jól vannak, lelkileg is. Igyekszünk beszélni velük, telefonon, számítógépen, kétnaponta maszkkal az arcunkon kétméteres távolságból. Szerencsések vagyunk, hogy ebben az egy hétben én és a feleségem is tudtunk bevásárolni a családnak, és tudtunk dolgozni is. Szombattól már a gyerekek miatt utóbbira kevesebb idő jut. És arra is figyelnünk kell, hogy ne fulladjunk ki, ezért tápozzuk magunkat, nem szabad legyengült immunrendszerrel nekimenni a küzdelemnek.

Ami hosszú hetekig, akár hónapokig tart majd az országnak. Lesznek nehéz pillanatok, nagyon nehezek. A kórházak még csak most fognak telni, családi tragédiák elkerülhetetlenek – de megelőzéssel, odafigyeléssel, az otthon maradás betartásával mérsékelhetők. Mindenki saját maga is tud tenni ennek érdekében.

De remény is van.

Rendkívül felelőtlennek tartják, hogy nem is olyan régen az emberek még koncertekre jártak, és a hatóságok is sokáig késlekedtek a korlátozásokkal. …. nem akarják most elölről kezdeni. Úgyhogy kooperálok: maszkot hordok, naponta ezerszer kezet mosok, engedem, hogy úton-útfélen lázat mérjenek. …. Biztosan le fog csengeni a járvány Európában is, ha otthon marad, aki csak tud, legalább egy hónapra, maszkot hord, ha van neki, kezet mos, mint a kisangyal, nem megy orvoshoz, ha nem feltétlenül fontos. … Vége lesz, csak ki kell bekkelni.

– Kínában élő, a járványt és a szigorú korlátozásokat ott átélő és be is tartó magyarok tapasztalataira jó figyelni, tanácsaikat jó megfogadni.

„Vége lesz, csak ki kell bekkelni” – így gyűri le Kína a koronavírust
Miközben Kína a hírek szerint már kilábalóban van a koronavírus-járványból, addig a nyugati világban, így Magyarországon is még csak most jön a neheze. Kínában élő magyarok mesélik el, hogyan élték meg a járvány tombolását, és mit tapasztalnak most.

Bizonyára lesznek sokan, akiknek a bezártság a hírek olvasása mellett komoly lelki megpróbáltatást okoz majd. Két kiindulópontot tudok ajánlani, sajnos, nem volt még időm ennél mélyebben elmerülni ebben. Ebben a cikkben és ebben találnak támpontokat.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik