Takaró Mihály is előadást tartott a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban. A Nyugatot korábban zsidó lapocskaként definiáló irodalomtörténész szlovákiai magyar pedagógusok előtt többek közt arról beszélt, hogy már-már irracionális, hogy ilyen kis lélekszámú nép, mint a magyar fönnmaradt, már rég el kellett volna tűnnie – derül ki a rendezvényről beszámoló Újszó cikkéből.
Takaró szerint a magyarság sorsvállalás és tudatos kultúravállalás, a kultúra pedig a magyarság megmaradásának legfontosabb záloga.
Akinek szlovák, román, zsidó, német stb. felmenői vannak (Petőfi Sándor, József Attila, Radnóti Miklós stb.), azért akar a magyar kultúrához tartozni, mert a magyar kultúra olyat tud, amilyet semelyik más
– jelentette ki Takaró, aki később arra kérte az egybegyűlteket, hogy mindenki tegye fel a kérdést magának, ő mit tett a magyarság megmaradásáért.
Az Újszó cikkéből derül ki az is, hogy Takaró csak azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. Példát is említett, Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című szövegéből idézett, melyből kiragadott részleteken keresztül odáig jutott, hogy Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani.
A hvg.hu alapján mi is megírtuk, hogy az EMMI Takaró Mihályra bízta a hazafiasabb oktatást. A cikk megjelenése után az EMMI sajtóosztálya helyreigazítási kérelmet juttatott el mind a Hvg-hez, mind pedig hozzánk, amelyben azt állították: a cikkben megjelölt Takaró Mihálynak a minisztériummal nincs semmilyen hatályos szerződése. Azt az EMMI egyébként továbbra sem cáfolta, hogy az irodalomtörténésznek köze van a feladathoz, csak annyit, hogy a minisztériumnak nincs élő szerződése vele.
kiemelt kép: mti