Belföld

Péntektől az Echo TV-ben készül a Hír TV híradója is

Újabb állomásához érkezett a Hír TV és az Echo TV működésének összehangolása, péntektől ugyanis utóbbi csatorna készíti majd mindkét jobboldali televízió híradóját – tudta meg a 24.hu. Értesüléseink szerint a Hír Televízió munkatársainak egy részét az Echo TV Angol utcai székházába vezényelték át, péntektől ott fognak dolgozni. Más munkatársak – forrásaink szerint 20-40 ember, köztük vágók, operatőrök, riporterek – rendelkezési állományba kerülnek, ami egy esetleges csoportos létszámleépítés előszobája lehet.

Ez magyarán azt jelenti, hogy mindkét csatornán ugyanaz a híradó lesz majd látható, csak más olvassa majd fel a híreket.

A birtokunkba került dokumentumok szerint már azt is részletesen meghatározták, hogy milyen technikai csatornákon, és milyen szabályok mentén kerülnek az Echo TV-s anyagok a Hír Televízió szerkesztőségébe.

A két csatorna összehangolásáról már korábban írtunkRépássy Bálint, a Hír TV vezérigazgatója nemrég körlevélben tájékoztatta a TV munkatársait az integrációról.

A két jobboldali tévécsatorna tavaly novemberben került a Liszkay Gábor szakmai irányításával létrejövő Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványba. Az új szervezetbe a jobboldali orgánumok többsége – így az összes megyei lap, az Origo, a Nemzeti Sport, a Bors, a Ripost, a Lokál és több rádióállomás – bekerült, kimaradt viszont belőle a nemrég elhunyt Andy Vajna TV2-je és kereskedelmi rádiói.

Sosem látott kormánypárti médiabirodalom állt össze vezényszóra
Fideszes felügyelőket kaptak a milliárdokat érő médiacégek, amelyekről a kormányközeli oligarchák egyszerűen lemondtak.

A nonprofit alapítvány létrehozását a kormány közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette, így a kormánypárti sajtó sajátos összefonódását nem kellett vizsgálnia sem a Médiatanácsnak, sem a Gazdasági Versenyhivatalnak.

Emlékezetes, hogy az alapítvány kuratóriumának elnöke Varga István korábbi fideszes parlamenti képviselő volt, ám február elején azonnal lemondott posztjáról miután a békéscsabai Behir.hu-nak adott interjújában élesen bírálta a jobboldali újságírókat. Mint mondta,

igényes, jó tollú újságírókat, és nem kell megsértődni, nyugodtan mondhatom, inkább a másik oldalon látok.

Az eset miatt Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője levélben kért bocsánatot a kormánypárti újságíróktól. Ebben többek közt azt írta:

az igényesség és az intellektuális fölény már akkor is az Önöké volt, amikor létszámukban messze elmaradtak a posztkommunista és liberális kollégáiktól.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik